Tíz film, amit látni kell tavasszal

2020.02.28. 14:20
Szerencsére az Oscar-szezon után sem maradunk jó filmek nélkül: elképesztően sok budapesti helyszínnel jön a Fekete Özvegy-film Scarlett Johansson főszereplésével, a Pixar új, könnyfakasztó animációja, az Előre! és a Hang nélkül folytatása is. De tavasszal jön a mozikba a Disney következő nagy dobása, az élőszereplős Mulan, Roman Polanski új filmje és egy egészen bizarr horror is. Mi ezt a tíz filmet ajánljuk a következő két hónapra, de a cikk végén ön is szavazhat, hogy melyiket várja a legjobban.

Előre! (március 5.)

009
Fotó: Disney / Pixar / outnow.ch

A Toy Story, a Némó nyomában és az Agymanók után a Pixar ismét arra készül, hogy brutálisan megdolgoztassa a könnyzacskóinkat. Előre! című új animációs filmjük főszereplői két testvér, két tizenéves elf, Ian és Barley. Egy varázslat segítségével lehetőségük nyílik arra, hogy egyetlen napra visszahozzák régen meghalt édesapjukat. Mivel korán vesztették el, szinte alig emlékeznek rá, ezért mindennél erősebben vágynak arra, hogy egy kicsit jobban megismerhessék végre. A varázslat azonban csak félig sikerül, és a féliget ez esetben szó szerint kell érteni. Ahogy a Pixartól már megszokhattuk, ezúttal is komoly témákat vesznek elő – az elmúlást, a gyászt, a gyász feldolgozását –, hogy egy kalandos történetbe ágyazva meséljenek róla gyerekeknek és felnőtteknek.  

Emma (március 12.)

Jane Austen népszerű regényét már jópárszor filmre vitték, legutóbb 1996-ban Gwyneth Paltrow-val a főszerepben. Most itt az újabb változat, a mai trendnek megfelelően ezúttal egy női rendező, Autumn de Wilde munkája. Emmát a 2020-as verzióban Anya Taylor-Joy játssza, akit leginkább az Üvegből ismerhetünk, és hamarosan feltűnik Az új mutánsokban is. De előtte még eljátszotta Jane Austen elkényeztetett, kotnyeles főhősét, aki nagyon lelkesen alakítja a kerítőnő szerepét, ha másokról van szó, de ő maga hallani sem akar arról, hogy valaha is férjhez menjen. Az Emma persze egy tipikus Austen-sztori, ahol végül mindenki felismeri a hibáit, változtat rajtuk, és megtalálja a leginkább hozzá illő párt. Nagy kérdés, hogy az Emmát is sikerült-e olyan ügyesen aktualizálni, ahogy nemrég a Kisasszonyokat.  

Nyomorultak (március 12.)

A Nyomorultak volt Franciaország idei Oscar-nevezése, ami el is jutott a jelölésig. Emellett a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában is szerepelt, és elnyerte a zsűri díját. Bár a címe arra utal, nem Victor Hugo klasszikusának feldolgozásáról van szó. A Nyomorultak inkább Mathieu Kassovitz 1996-os mesterművére, A gyűlöletre emlékeztet, ami a Párizs külvárosaiban élő, bevándorló hátterű fiatalokról szólt. A Nyomorultak főhőse, Stephane, egy vidéki rendőr, aki nemrég került Párizsba, ahol egy civil ruhás egységhez osztották be a város legproblémásabb negyedébe. Az itt szolgálatot teljesítő rendőrök meglehetősen szabadon értelmezik a törvényeket, és az erőszaktól sem riadnak vissza. A Nyomorultak az azonos című rövidfilm egész estés változata, amelyet a 2005-ös párizsi külvárosi zavargások inspiráltak. 

Hang nélkül 2 (március 19.)

A Hang nélkül 2 a 2018-as nagy sikerű horror folytatása. Ez a film igazi meglepetéssiker volt: mindössze 17 millió dollárból készült, és 340 milliót kerestek vele világszerte. Jelölték egy csomó díjra, a kritika is szerette, így várható volt, hogy jön a második rész. A folytatást ugyanúgy a főszereplő Emily Blunt férje, John Krasinski írta és rendezte, ahogy az első filmet is. A történetéről annyit lehet tudni, hogy az első részben megismert család ezúttal más túlélőkkel is találkozik, akiket többek között Cillian Murphy és Djimon Hounsou alakítanak. Az is kiderül, hogy nem csak a vak, de nagyon éles hallású szörnyek jelentenek veszélyt Emily Blunt családjára, melynek menekülését tovább nehezíti, hogy immár egy csecsemő is van velük.  

Nyelés (március 19.)

MV5BNWZiNWNlYzAtMzlkMC00Mzk5LTljYzQtZjUwNzIyY2VkNTM5XkEyXkFqcGde
Fotó: Anna Kooris / IMDb

Az év egyik legkülönösebb filmjének ígérkezik a Nyelés, melynek főhőse egy Hunter nevű nő (Haley Bennett játssza A lány a vonatonból), akinek látszólag tökéletes az élete. Van egy gazdag, jóképű férje (Austin Stowell), akivel egy fantasztikus luxusházban élnek, és nemsokára megszületik az első gyerekük is. Csakhogy Hunteren kezd eluralkodni a pica nevű étkezési zavar, amikor az ember olyan tárgyak lenyelése iránt érez sóvárgást, amelyek nemcsak nem ehetőek, hanem baromi veszélyesek is. Hunter tehát elkezd injekciós tűket, csavarokat és más hasonló tárgyakat lenyelni. A férje és a családja pedig úgy dönt, hogy a saját maga és leendő gyereke megóvása érdekében bezárják a házba, és állandó megfigyelés alatt tartják. Ahogy az ilyen filmekben lenni szokott, hamarosan kiderül, hogy Hunter viselkedésére egy múltbeli sötét titok lehet a magyarázat.  

Mulan (március 26.)

010
Fotó: The Walt Disney Company Switzerland / outnow.ch

Az élőszereplős Mulan lesz az első a Disney mesefeldolgozásai közül, ami korhatáros lesz, Amerikában ugyanis PG-13-as besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy 13 év alatti gyerekek számára a Mulan megnézéséhez "szülői felügyelet erősen ajánlott". A Mulan eredetijét 1998-ban mutatták be, Oscar-díjra jelölték, és kerestek vele több mint 300 millió dollárt. A történet az ötödik századi Kínában játszódik, ahol egy fiatal lány, Mulan férfinak öltözve áll be idős és beteg apja helyett a Birodalmi Hadseregbe, és az újoncokkal kiképzésre indul. Különleges képességeivel és bátorságával lassan kivívja a többiek elismerését. Az előzetes szerint az élőszereplős változatban komoly akciójelenetek, csaták lesznek, valószínűleg ezért kapott magasabb korhatár-besorolást, mint a többi remake.  

Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy (április 2.)

A legendás rendező, Roman Polanski mostanában nem a filmjeivel, hanem szexuális zaklatási ügyeivel került be leginkább a sajtóba. Egyre másra jelentkeznek ugyanis olyan nők, akik azt állítják, hogy a rendező szexuálisan bántalmazta őket a hetvenes években. Polanski egy kiskorú megrontása miatt évtizedek óta nem teheti be a lábát Amerikába, de most Európában is szorul körülötte a hurok. Ennek ellenére elkészíthette régi álmát, egy monumentális drámát Alfred Dreyfus ügyéről. A zsidó származású Dreyfust 1894-ben hazaárulás vádjával letartóztatták, majd a történelem egyik leghíresebb koncepciós perében életfogytiglani száműzetésre ítélték. A film Robert Harris történelmi bestsellere nyomán készült, és a velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlánt és FIPRESCI-díjat nyert.  

007 Nincs idő meghalni (április 9.)

A 007 Nincs idő meghalni állítólag tényleg a legutolsó James Bond-film lesz, amiben Daniel Craig alakítja a 007-es ügynököt. A történet szerint Bond otthagyta a titkosszolgálatot, és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának azonban sajnos vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, de a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, és a 007-es ügynök egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered. Vagyis az új film is pontosan arról fog szólni, mint az összes többi Bond-film eddig. A rendező ezúttal Cary Joji Fukunaga, akinek a True Detective első évadát köszönhettük, ami azért bizakodásra ad okot. A főszerepekben Daniel Craig mellett Rami Malek (Bohém rapszódia, a Mr. Robot sorozat) és Ana de Armas (Szárnyas fejvadász 2049) látható.   

Vadászat (április 16.)

pic lrg
Fotó: Universal / outnow.ch

A Vadászat premierjét jóval korábbra, tavaly nyárra tervezték, de a stúdió kénytelen volt elhalasztani, miután texasi és ohiói tömegmészárlásokban több, mint harminc ember halt meg. A Vadászat sztorija pedig szintén ártatlanokra vadászó elmebetegekről szól, így a filmet csak most tavasszal mutathatják be. A sztori szerint tizenkét idegen egy tisztáson ébred. Nem tudják, hogy azért vitték oda őket, hogy a gazdagok szórakozásból levadászhassák őket. Csakhogy a leendő áldozatok egyike, Crystal (Betty Gilpin) fordít egyet a játékon, és ő kezdi el levadászni a vadászokat.  

Fekete özvegy (április 30.)

"Sok életet éltem már, de többé nem menekülök a múlt elől" – mondja Scarlett Johansson a Marvel Fekete Özvegyének előzetesében, miközben betoppan egy jellegzetesen budapesti épület egyik lakásába. A Fekete Özvegyet ugyanis Budapesten forgatták, így aztán olyan helyszíneken játszódik, mint a Gellért-hegyi Szabadság-szobor, a Lánchíd, a Margit híd és a Keleti pályaudvar. A Cate Shortland által rendezett film az előzetes alapján a 2016-ban bemutatott Amerika Kapitány: Polgárháború eseményei után játszódik, és az orosz balerinából szuperhőssé változó Natasha Romanoff múltját meséli el. Erről egyelőre annyit tudni, hogy Natasha Romanoff orosz nemesi családban született, de mivel a szülei már gyerekkorában meghaltak, egy orosz katona nevelte fel. Balett-táncos lett, meg egy szovjet tesztpilóta férje, aki szintén meghalt, így lett a nőből előbb özvegy, majd a KGB szuperkémképző programja révén később Fekete Özvegy.  

És ön melyik filmet várja a legjobban?

Ne maradjon le semmiről!