Meghalt a Kevin Spacey-t zaklatással vádló névtelen masszőr

2019.09.18. 23:34

Meghalt a Kevin Spacey-t zaklatással vádló masszőr, aki még 2018 szeptemberében perelte be a színészt. A bíróság engedélyezte, hogy névtelen maradhasson az eljárás során, amiben azzal vádolta a színészt, hogy egy masszázs alatt kényszerítette, hogy kétszer megfogja a színész nemi szervét. 

Egy hónappal azután, hogy a felek megegyeztek az ügy feltárásában, és egy egy héttől tizenegy napig tartó tárgyalássorozat megtartásában, a felperes ügyvédje szerint a masszőr nemrég elhunyt. További részleteket azonban nem osztottak meg a halálával kapcsolatban. 

A színészt korábban azzal vádolták, hogy 2016-ban leitatott egy akkor tizennyolc éves éves fiút, majd fogdosni kezdte. Az ügy 2017 novemberében robbant ki, amikor nyilvánosság elé állt egy amerikai újságírónő, azt állítva, hogy a fiát a színész zaklatta egy bárban. Ezt később ejtették, miközben újabb emberek álltak nyilvánosság elé, hogy a színész őket is zaklatta. A botrányok hatására a Netflix ki is rúgta a Spacey-t. 

(Hollywood Reporter)