Végre találtak rendezőt az új James Bond-filmnek

2018.09.20. 11:00

Miután kirúgták Danny Boyle-t, bajba került a produkció, mert a kőbe vésett bemutatódátum már megvolt a következő James Bond-filmhez, csak épp forgatni nem tudtak. Csütörtökön viszont bejelentették: indul a forgatás, Cary Fukunagával a rendezői székben.

Cary Joji Fukunagának ez lesz az első igazán nagy blockbustere. Első nagyobb hírverést kapott filmje a Jane Eyre adaptációja volt Mia Wasikowska és Michael Fassbender főszereplésével, aztán az afrikai gyerekkatonákról szóló Beasts of No Nation miatt Golden Globe-ra jelölték. Legnagyobb feltűnést keltő munkája viszont alighanem a True Detective (A törvény nevében) című sorozat volt, amelynek első évadát ő is rendezte, és mindkét évadban producerként vett részt.

A James Bond alkotói a Facebookon azt is közölték: 2020. február 14-én jön az új Bond-film, és nagyon örülnek Fukunaga részvételének, na nem azért, mert már egészen pánikban lettek volna, hogy kit találnak ilyen gyorsan, hanem mert sokoldalúsága és újító szellemisége borzasztó jól illik a Bond-franchise-ba.

Danny Boyle augusztus végén jelentette be, hogy "alkotói különbségek" miatt otthagyja a filmet, aztán az is kiderült, hogy közben filmet forgat Ed Sheeranről. Felmerült az is, hogy a Bondot Edgar Wright rendezné, de ez csak spekuláció volt.

A főszerepben pedig marad Daniel Craig, akivel pár éve interjút is készítettünk:

Ne maradjon le semmiről!