Kiderült, miről szól a Han Solo-film

2018.01.17. 10:19

Nem hallottál még a Millenium Falconról?

Ezt kérdezi Han Solo az 1977-ben megjelent, első Star Wars-filmben Luke Skywalkertől és ha lehet hinni a híreknek, akkor erre húzzák majd fel az idén májusban érkező, Han Solo fiatalkori éveiről szóló filmet is. A Lucasfilm kiadta a történet hivatalos leírását, amiből kicsit világosabb mire lehet számítani az igencsak nehéz sorsú filmtől.

A sötét és veszélyes alvilágban elkövetett kalandok során Solo megismerkedik későbbi társával, Chewbaccával, illetve Lando Calrissiannal, amivel megkezdődik a galaxis legvalószínűtlenebb hőseinek közös története.

A legújabb Star Wars-film igen nehéz csillagzat alatt született, forgatás közben rúgták ki Chris Millert és Phil Lordot, akik rendezték a filmet. A helyüket Ron Howard vette át, aki már úgy végezte a munkáját, hogy az Lawrence Kasdan forgatókönyvírónak és Kathleen Kennedy-nek, a Lucasfilm vezetőjének is megfelelt. 

Alig néhány hónap van hátra a bemutatóig, de sem hivatalos kép, sem előzetes nem érkezett, ami szokatlan és nem biztos, hogy jó előjel. Nem véletlenül cikkeztek már korábban arról, hogy a Disney elfogadta, hogy az lesz az első, újgenerációs, már a Disney égisze alatt született film, ami sem a kasszáknál sem a kritikusoknál nem lesz igazán sikeres. 

A főszerepet Alden Ehrenreich alakítja, Donald Glover lesz Lando Calrissian, a fontosabb női szerepeket Thandie Newton és Emilia Clarke alakítják majd, Woody Harrelson lesz az ifjú Han Solo mentora. Az amerikai bemutató május 25-én esedékes, itthon egy nappal korábban május 24-től lehet megnézni a mozikban.

Ne maradjon le semmiről!