Stílusosan túltolt full kreténség a Kingsman 2.

A Kingsman: A titkos szolgálat 2015 egyik nagy meglepetése volt mert minden idiotizmusa és a semmiből az embert mellbe vágó ultraerőszakos jelenetei ellenére egy habkönnyű kémfilmparódia volt ami pont annyira vette magát komolyan, hogy a 129 perces játékidő ne tűnjön elviselhetetlenül hosszúnak, és az egész őrület megmaradjon egy olyan, nagyjából befogadható szinten, amit egy nagyon vékony vonal választ el a teljes elmebajtól. A második részben sajnos ezt a vonalat már fejben sem húzták meg.

A Kingsman: Az aranykör egy olyan James Bond-paródia, aminek az első 15 percében ellőnek egy teljes Bond-filmnyi geget és kütyüt a vaskezű embertől a kétéltű autón át a rakétákat kilövő csomagtartóig, megkapunk minden vizuális poént és trükköt, amint egy Bourne-filmben, szűk helyen (taxi) verekednek ketten úgy, ahogy persze nem lehet, mert nincs rá hely, de mindegy, nem kell vele foglalkozni, mert a tempó, a zene, az egész szitu lendületes és jól vágott, és ugyan a CGI néha leugrik a vászonról, de ezt is meg lehet bocsátani a rendező Matthew Vaughnnak, mert egy negyedórára gyerek lett az emberből és elképedve nézte a taxi ajtaja felett lassított felvételben átrepülő Taron Egertont. Csakhogy a filmből ekkor még van hátra két óra hat perc, amivel a rendező nem nagyon tudott mit kezdeni.

A sztori az első részre (és Mark Millar The Secret Service-képregényére) épül, Töki immáron teljes jogú Kingsman (nagyon sikkes, nagyon titkos ügynök), elegáns öltönyben és cipőben tapossa a szart (nemcsak átvitt értelemben), van neki egy svéd csaja, akit még az első részben ismert meg és akitől anális szexet kapott a világmegmentésért cserébe, és szépen teszi a dolgát - egészen addig, míg a Kingsman-hálózatot a film főgonosza, Poppy (Julianne Moore) rá nem robbantja a fejére, és a szolgálat kütyümesterével, Merlinnel együtt menekülni nem kénytelen. Átruccannak az USA-ba, ahol van egy testvérszervezetük, a Statesmen, és velük közösen leszámolnak a gonosszal, akinek a motivácói egyébként meglepően eredetiek, más kérdés, hogy a tettei viszont rém sablonosak.

A film sztorija láthatóan egy James Bond-forgatókönyvgenerátorral készült, nincs benne semmi, amit ne lehetne előre látni, mármint a történet sarokpontjaiból és csavarjaiból, de ez szándékosan van így, hiszen Vaughn most nemcsak viccet csinál a kémfilmekből, de ki is figurázza azokat és a hasát fogva röhög a kliséken. Ehhez viszont, legalábbis nekem, több kell Poppy Delevingne model-színésznő IMAX-vásznat betöltő szeméremdombjánál, ami azért van a filmben, mert - és nem hülyéskedek - a főgonosz egyik sameszának csaját alakítja, akit Töki kénytelen megujjazni, hogy egy nyomkövető bizbaszt elhelyezzen a csajon. Csajban. És még ez az otrombaság is elmenne (a kamera behúz a vaginába, és leköveti a bizbasz útját), ha nem lenne olyan random, mint a Merlint alakító Mark Strong egyik előző filmjében, az Agyas és agyatlanban az a jelenet, amiben a pali kis híján belefullad az elefántspermába. Felesleges volt, mint sok más apró, de erőltetett mozzanat a filmben.

És ez azért idegesítő, mert amikor Vaughn akciójeleneteket forgat, leesik az állunk, a koreográfia tökéletes, a (vértelen) gyilkolászás ötletes, nincs üresjárat egyszer sem, összenéző és megpihenő főhős sem, csak ezer fokon égő őrület, amibe az is belefér, hogy újrahasznosították az első film kocsmás jelenetét, és visszaköszön Colin Firth háromperces templomi őrjöngése is az első részből, aminek akkor ugye 40 ember látta kárát. Az Aranykört azonban ezek a kétségkívül stílusos jelenetek sem mentik meg a totális agyhaláltól. Jó, egy franchise-ban a második filmeknek mindig nehezebb dolguk van, mint az első, mert van elvárás, viszont nincs eredettörténet, és sajnos ezen a téren a Kingsman 2 látványosan nagyot hasal.

Az eredeti ötleteket eltúlzott marhasággal pótolták, a főgonosz pszichopatább, a színek élénkebbek, az elnök idiótább, a drogok dekriminalizálásáról szóló üzenet harsányabb, mint bármikor máskor, csak éppen a szereplőkkel nem nagyon lehet azonosulni Colin Firth kivételével, aki olyan rezignált arckifejezéssel játssza végig a filmet, mint aki tudja, hogy nagyon tré dologhoz adta a nevét, de hát a sárga csekk nagy úr. Az amerikai rokonok nem többek, mint egydimenziós karikatúrák, ráadásul a magyar szinkronban tájszólással beszílnek, mer' valahun meg kíne különböztetni űket a britektől, akik szabatosan fogalmaznak és akcentus nélkül mondják azt, hogy baszd meg, te gyökér.

A főszereplő Egertonnak nem ez a legjobb alakítása, (az az Eddie a sas című sportfilmben volt) ahogy az amerikai górét alakító Jeff Bridges az izomagyú jenkit kiválóan hozó Channing Tatum vagy a helyi okosnőt alakító Halle Berry sem izzadt meg a szerep kedvéért nagyon. Mark Strong és Julianne Moore, valamit a fiatal Burt Reynoldsra fazonírozott Pedro Pascal kicsivel jobban élvezte az őrületet szerintem, Moore arcán tisztán látszik néha, hogy szívesen költözne a kambodzsai dzsungel mélyére, egy ötvenes évek Amerikáját felidéző skanzenbe, bár az emberevésben kételkedem. Lesz folytatás is, persze, hogy lesz, hátha abban inkább az ötlet dominál és nem a kreténség.