Szex nélkül csak a baj van

2017.09.12. 05:04

A cannesi filmfesztivál rendezői díját hozta el Sofia Coppola a Csábítás című filmmel: a döntés előtt sokan értetlenül álltak, hiszen azért a film és a rendezőnő is kapott bőven kritikát, mondván új filmje unalmas, jellegtelen, kiherélt alkotás, és ismét közelébe sem tudott érni az Elveszett jelentésnek. Pedig a Csábítás annak ellenére nem lett rossz film, hogy egy remake. Az eredeti, teljesen más nézőpontból készült film A tizedes háreme címmel futott, Clint Eastwoddal a főszerepben. A mindkét film alapjául szolgáló Thomas Cullinan-regényt most Csábítás címmel adták ki újra magyarul. 

Sofia Coppola érezhetően nem a könyvet, és annak a történetét akarta újra elmesélni, több szereplőt és részletet egyszerűen ki is hagyott a sztoriból, inkább a képek és a hangulat érdekelte. Ami nyilván érthető, de nem tett jót a filmnek, hogy a rendezőnő elég hanyagul kezelte a szereplőket és a motivációkat. 

Éppen ezért érthető, hogy sokan bírálták a film felszínességét és unalmasságát, és így a rendezői díjat is, pedig 

egy moziban jól működő, viszonylag izgalmas sztori lett a Csábítás.

A cselekmény nem különösebben bonyolult, javában dúl az amerikai polgárháború, amelytől egy déli, elit lányiskola próbálja védeni a növendékeit, annak ellenére, hogy már nem sok diák maradt az iskolában. Az intézményt Miss Martha Farnsworth (Nicole Kidman) vezeti meglehetősen kemény kézzel.

A lányiskola egyik kisebb növendéke éppen gombát szed az erdőben, amikor az egyik fa tövében egy sebesült északi katonát talál, John McBurney tizedest. Őt játssza Colin Farrell, a filmben egyedüli férfiként. Annak ellenére, hogy egy jenkiről van szó, a kislány beviszi az intézetbe a katonát, egyrészt mert ezt diktálja a keresztény magatartás, másrészt örül, hogy végre történik valami az unalmas hétköznapokban. 

A lányintézetben aztán ahogyan várható, elindul a harc az egyetlen férfiért: kortól függetlenül, tíztől ötvenig, mindenki hirtelen a tizedest akarja még akkor is, mikor kiderül, hogy nem egy bátor katona, hanem egy gyáva zsoldos, aki mikor harcolni kellett volna, inkább elszaladt. A lassan gyógyuló katona és a lányok között elkezdődnek a játszmák és a csikicsuki: rejtegessék-e tovább a tizedest, vagy lökjék ki a déliek elé, ahol biztosan börtön várna rá. Igazából ezt kellene tenniük, de teljesen letaglózza őket az érzés, hogy közelükbe került egy férfi teste.

A nők persze nem adják ingyen a törődést és a jóindulatot, de mindeközben a tizedesünket sem kell félteni, mert élvezi a szolgáltatásokat, legyen az mosdatás, apró csók, zongoraszó vagy finom vacsora. És úgy tűnik tapasztalt katonaként azzal is tökéletesen tisztában van, hogy az érzelmek és a szex nem mindig egymással összefüggő dolgok, és nagyon jól tudja, kitől mire számíthat.

A film központi szimbolikája az elfojtott szexualitás,

ami sajnos néha nagyon túl van tolva, főleg az ügyeletes rossz lányt alakító Elle Fanning karakterében.

Van, aki szereti, akad, aki nem

csab
Fotó: Universal Pictures International Switzerland

IMDB: 6.9/10

Rotten Tomatoes: 79%

Index: 7/10

Ez a hatalmas szexuális feszültség végül természetesen katasztrófához vehet, ami csavar egyet a kis közösségben kialakult erőviszonyokon. Erőssége a filmnek, hogy Sofia Coppola nem ad mindenre magyarázatot, így többféleképpen is értelmezhetők az események annak fényében, hogy a sebesült katona, vagy éppen a bezárt nők szemszögéből nézzük. 

Sofia Coppola és a főszereplő Nicole Kidman sokszor hangsúlyozta, hogy feminista filmet készítenek, az 1971-es, hímsoviniszta megközelítés helyett. Ez annyiban sikerült, hogy a filmből elég egyértelműen kiderül, hogy a nőket is pontosan ugyanannyira érdekli a szex, mint a férfiakat. Ezen kívül a rendezőnő azt próbálja bemutatni, hogyan működik egy női közösség, hogyan tudnak ellenségekből egy pillanat alatt szövetségesekké lenni a nők. 

A főszereplő Nicole Kidman alakítását sokan dicsérik, pedig olyan, mintha csak átugrott volna két jelenet között a Hatalmas kis hazugságok forgatásáról. Az HBO sorozatban és ebben a filmben végig meggyőző alakítást nyújt, de sokkal jobb nála Kirsten Dunst, aki még jobb is lehetett volna, ha Coppola kicsivel több energiát fektet a hangulat helyett a karakterrajzba. 

Kapcsolódó
50 éves a világ leghíresebb színésznője, aki még jó is

50 éves a világ leghíresebb színésznője, aki még jó is

Nicole Kidman karrierjét Tom Cruise és a botox is majdnem romba döntötte. De végül mindig felállt, és idén négy filmmel csillogott Cannes-ban. Egy kivételes karrier mély-, és csúcspontjai.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.

48 perce

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

1 órája

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

1 órája

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

34 perce

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

1 órája

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

1 órája

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
Megtilthatja-e a bérbeadó a bérlőnek a lakcímbejelentést? Milyen esetekben nem?

Megtilthatja-e a bérbeadó a bérlőnek a lakcímbejelentést? Milyen esetekben nem?

A lakcímbejelentés önmagában még nem ad használati jogot vagy vagyoni jogot a bérlőnek.

2 órája

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35