Szex nincs, veszekedés van

Akit nem hatott meg a Mielőtt felkel a nap történte, az tényleg menthetetlenül cinikus. Richard Linklater 1995-ös filmjében egy francia lány, Céline (Julie Delpy) és egy amerikai srác, Jesse (Ethan Hawke) találkoznak a Budapestről Párizsba tartó vonaton. A fiú rábeszéli a lányt, hogy szálljon le vele Bécsben és töltsenek együtt egy éjszakát. Hajnalig bejárják a várost és csak beszélnek, beszélnek, beszélnek. Szerelemről, barátságról, előítéletekről, szigorúan csak az élet nagy dolgairól.

Aztán együtt is alszanak és megfogadják egymásnak, hogy fél év múlva újra találkoznak a bécsi pályaudvaron. A Facebook, a Skype és a moblitelefonok elterjedése előtt járunk, ráadásul ők még a vezetéknevüket sem mondták el egymásnak, így csak reménykedhettünk vagy kételkedettünk abban, hogy látják még egymást az életben.

Három fiatal filmes, az addig csak vígjátékokat készítő Richard Linklater, az akkoriban Hollywood egyik elsőszámú tinibálványaként tisztelt Ethan Hawke és a fiatal francia szépség, Julie Delpy egyszeri, romantikus kiruccanásának látszott a Mielőtt felkel a nap. Most, a harmadik (és talán nem utolsó) rész bemutatásakor már látszik, hogy egy kis szerelmes filmnél sokkal több született, ami nemcsak az ő, de a mi életünknek is fontos része lett.

A 2004-es folytatás, a Mielőtt lemegy a nap előtt mindenki attól félt, hogy Linklaterék tönkreteszik az egészet. Hogy nem lesznek képesek méltó folytatást készíteni, hogy csalódást okoznak a tíz éve várakozó rajongóknak. Nem így lett, a Mielőtt lemegy a nap szomorúbb, kiábrándultabb film lett, de nem rosszabb. Hőseink már a harmincas éveik közepén járnak, Jesse könyvet írt a bécsi kalandból, Párizsban turnézik vele, Céline pedig elmegy a könyvbemutatóra. Megint sétálnak és beszélgetnek, csak ez a beszélgetés sokkal keserűbb. Megint van egy közös napjuk, de már nem érik be ennyivel. (A folytatásért a legjobb forgatókönyvért járó Oscarra jelölték Linklatert, Delpyt és Hawke-ot.)

Ha a második rész előtt féltünk, akkor a harmadik előtt egyenesen rettegtünk, hiszen Céline és Jesse már 41 évesek. A Mielőtt éjfélt üt az órában éppen hat hetes nyaraláson vannak a Peloponnészosz félszigeten, velük vannak ikerlányaik és Jesse előző házasságából származó fia. Egy idős író vendégei, aki amolyan vendégházat működtet más íróknak.

Most, hogy újra találkozunk velük, azt látjuk, hogy alapvetően minden rendben van. Együtt vannak, szép, egészséges gyerekeik vannak, nincsenek súlyos anyagi gondjaik, még mindig szeretik egymás humorát és vonzódnak egymáshoz. Aztán persze árnyaltabb lesz a kép: van egy nagy, és számos kisebb gond, sok eltemetett sérelem, gyanú és rossz érzés. És mikor törjenek ezek elő, ha nem akkor, amikor végre lepasszolhatták a gyerekeket és elmehettek egy luxusszállóba egy romantikus éjszakára?

Igaz, eddig a jelenetig még látunk sok-sok beszélgetést kocsiban, kertben, terített asztalnál. Ez utóbbi egyébként a film legmesterkéltebb jelenete, amikor Céline és Jesse görög barátaikkal, egy velük azonos korú és egy fiatal párral, valamint két idős emberrel elmélkednek olyan dolgokról, amikről egy baráti vacsorán a való világban a büdös életben nem esik szó. Itt vezetik elő azt az erőltetett párhuzamot is, miszerint ha ma találkozik két fiatal, biztosan nem kell tíz évet várniuk arra, hogy újra lássák egymást. A mai huszonévesek egész éjjel skypeolnak, laptoppal a párnájukon alszanak el és nem holmi homályos pályaudvari találkozóra bízzák a sorsukat.

Ennél sokkal izgalmasabb az élet másik végét szimbolizáló idős nő monológja, aki arról mesél, hogy lassan kezdi elfelejteni a férjét. És hogy ne tűnjön el teljesen a halott emléke, tudatosan kell arra kényszerítenie magát, hogy minden nap felidézze a haját, a szemét, a száját. Hogy minél később vesszen el az emlékeiből az arca. A filmben egyébként is sok szó esik halálról, temetésről, gyászról, Julie Delpy szerint részben a görög helyszín miatt, ami tragédiát adott a történethez.

De nem csak ez változott: ami az első részben még csak évődés, maximum vita volt, az itt már harc, cinikus érvek és óriási hisztik összecsapása. Céline sosem volt egyszerű eset, de huszonévesen úgy általában volt baja a világgal, 40 felett meg főleg a saját életével elégedetlen. Szenved attól, hogy képtelen egyszerre jó anya, jó társ, jó nő és jó munkaerő lenni. Nem tudja elfogadni, hogy Jesse egyszerre lehet sikeres író és családapa, míg neki választania kell. Emellett szeretné megőrizni az egyéniségét is, és amit a szereplők leginkább hiányolnak az életükből: időt találni, hogy gondolkozhassanak. (Céline szerint neki erre csak a klotyón van módja.)

Általában, ha tetszett egy film, pláne, ha a folytatás is jó lett, azért szurkolunk, hogy ne készüljön több, ne legyenek mohók, ne rombolják le utólag az élményt. Most nem így van: jöjjön tíz év múlva az újabb szembesítés, szükségünk van rá.

IMDb: 8,4

Rotten Tomatoes: 98 %

Index: 10/8

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!