Újszerű kereskedelmi ötlettel jelentkezett Gunther von Hagens, a plasztináció feltalálója, aki már több mint egy évtizede nagy vitákat kiváltó művészeti-tudományos kiállításokon mutatja be az eljárásával tartósított és különböző hétköznapi pózokba rendezett holttesteket (már amennyiben hétköznapi, ha valaki a saját bőrét hurcolja magával pokrócként).

Hagens intézete eddig is adott el egyetemeknek szemléltető eszköznek preparátumokat, de mostantól magánemberek is vásárolhatnak hosszában félbevágott és szilikonpolimerekkel tartósított holttesteket. Egy ilyen ára például 12 ezer euró, egy keresztirányú szelet 250 euró lesz, nyolcas csomagban 1600 euróért lehet megvásárolni.
Von Hagens asszisztense, Nadine Diwersi azt mondta a Bildnek, hogy képesek lesznek nagy mennyiségben, jó minőségben és kedvező áron előállítani a preparátumokat. A Spiegel cikke megemlíti, hogy a rendelkezésre álló alapanyagnak csupán 20 százalékát tudják majd kereskedelmi célra használni, a donorok 80 százaléka ugyanis tudományos célra ajánlja föl a testét. (A Spiegel-ből)
Frissítés: Gunther von Hagens sajtóközleményben tudatta: sajnálja, amit ezügyben a lapnak nyilatkozott, és teljes mértékben visszavonja állításait. Elnézést kér a donoroktól, akik felajánlották testüket a tudomány érdekében, és reménykedik a donorok, valamint a múzeumok, látogatók, a tudományos és az orvosi közösség megértésében.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!