Cserhalmi Györgyöt öt év alatt kilencszer műtötték a rákbetegsége miatt

2024.09.18. 16:40
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színész, érdemes művész, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Cserhalmi György a Rákeltérítő című műsorban idézte fel küzdelmét és gyógyulását a betegségből. A művész megosztotta orvosai bölcs gondolatait, hogy mennyire tartja fontosnak az egyén és a környezet hozzáállását a gyógyuláshoz és a betegséghez, illetve néhány szívmelengető és megmosolyogtató történetet is felidézett. A színésszel és orvosával, Lohinszky Júliával a műsort vezető Markovits Ferenc beszélgetett.

„Az emberben van egy eltökéltség, hogyha ő rákos, akkor egy nagyon komoly világnak kell körülvennie. Nekem a legjobb barátom mindig azt mondta telefonban a műtét után, hogy: „Na, meddig vagy még táppénzcsaló te is?” – és ez baromi jól esett. Amikor meg megéreztem a sajnálkozásnak a legenyhébb tónusát, letettem a telefont” – emlékezett vissza Cserhalmi György a Rákeltérítő műsorában arra, környezete miként reagált betegségére. Elmondása alapján az olyan személyek, mint legjobb barátja, akik humorral és pozitív hozzáállással közelítették meg a helyzetet, sokat adtak számára.

Orvosával, Lohinszky Júliával egyetértettek abban, hogy az embernek elég a saját aggodalmával megküzdenie, nincs szüksége mások sajnálkozására és félelmére még e mellé pluszban.

A főgonosz alatt

A Nemzet Színésze elmondása alapján öt év alatt kilenc műtéten esett át. Orvosa javaslatára pszichológushoz is elment, ami sokat segített, annak ellenére, hogy a korábbi tapasztalatok miatt szkeptikus volt ezzel kapcsolatban.

Öt év alatt kilenc műtét, az sok, és ott felgyűlnek bizonyos dolgok, amikre azt mondta Júlia, hogy: »Ki fogja beszélni, és úgy jön vissza minden, aminek egy emberbe be kell költöznie, hogy még mindig ember legyen«

– fogalmazott a színész. A diagnózisára visszaemlékezve elmondta, hogy nem a legdurvább ráktípussal kellett szembenézzen, de azért igen komoly betegség volt:

Nehéz László tanár úr, aki műtött a sebészeten, mondta, hogy ez a főgonosz alatt van. Annyi történt, hogy odamentem ehhez a nagyon híres tanár emberhez és elmondta, lerajzolta, hogy körülbelül mi fog történni, és azt éreztem, hogy zsong az agyam. Én, ha részt veszek egy dialógban, akkor szoktam figyelni, és nem vágok közbe, főleg, hogyha rám nézve is ilyen fontos a mondanivaló, mégis azt sem tudom, hogy mentem haza. El kellett telnie 24 órának, amíg az embernek elkezd a papírtantusz leérni, hogy »ó, te rákos vagy«.

Őszinteség

Cserhalmi György egymaga ment az orvoshoz meghallgatni a diagnózisát. Nem akarta lányát terhelni vele, és visszaemlékezett, hogy amikor a feleségével voltak, és nála diagnosztizáltak rákot, akkor ő sokkal nehezebben viselte.

Miért vigyem oda a lányomat? Legyen rosszul? Elég, ha én vagyok úgy. Mikor a feleségemről megtudtam, hogy rákos, engem kellett fölmosni, ő meg ott ült, és az mondta: »Gyuri, ne csináld már«

– zárta gondolatait nevetve a színész.

Cserhalmi György és orvosa, Lohinszky Júlia egyetértettek abban, hogy az egyik legfontosabb ilyenkor az őszinteség. Az orvosnak is őszintének kell lennie a beteggel, a betegnek pedig önmagával és környezetével. A doktornő szerint nem szabad százalékokkal dobálózni, mert minden ember saját akaratereje dönt, a statisztika pedig nem tesz hozzá ehhez.

A felépülés ideje alatt a színész megtanult relaxálni, pszichológusa és orvosai is rengeteget segítettek neki, tudta, hogy meg fog gyógyulni. Megtapasztalta, mennyiben viselik máshogy a betegséget a nők és a férfiak, és azt is megélte, hogy a gyógyulás lépésről lépésre halad, előbb harminc-, majd hatvanlépésnyi távolságot kell megtenni. 

A legelső az, hogy az ember bevallja magának, hogy ez van, ezzel kell most már együtt élni. Nem kell eldugni, eltitkolni, bezárni a fiókba, szégyellni

– fogalmazott a színész.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

1 órája

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

2 órája

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

28 perce

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

4 órája

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

5 órája

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

20 perce

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56