Átadták a Lábán Rudolf-díjakat

2024.05.21. 15:31
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma május 17-én adta át a 2023-as év legjobb hazai kortárs táncelőadásáért járó független szakmai díját. Az idei győztesek Raubinek Lili és az AHA Kollektíva.

A MU Színház és a Trafó Kortárs Művészetek Háza által létrehozott Lábán Rudolf-díj a magyarkortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésének és népszerűsítésének céljából jött létre.

A Lábán Rudolf-díj nyertesei ezúttal Raubinek Lili Respect for the 23.000 című előadása, és az AHA Kollektíva Dense Piece című előadásai lettek. Különdíjban részesült Mészáros Máté Máté és én és Máté és mi című munkáiért.

A díjátadóra a Trafóban került sor. Raubinek Lili és az AHA Kollektíva díjait Barda Bea, a Trafó ügyvezető igazgatója és Szabó György, a Trafó menedzser igazgatója, Mészáros Máté különdíját pedig Böröcz Judit, a Trafó következővezetőségének tagja adta át Porteleki Áron dobperformanszának zenei kísérete mellett.

Kuratóriumának tagjai Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus; Bálint Orsolya tánckritikus-újságíró; Erdődi Katalin kurátor, dramaturg; Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus; Králl Csaba tánckritikus, szerkesztő; Százados László művészettörténész, szerkesztő; és Török Ákos tánc- és színikritikus.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Összetörte az apja szívét, mert nem akart koncertzongorista lenni

Összetörte az apja szívét, mert nem akart koncertzongorista lenni

A szívedre hallgass, ne az apádra!

1 órája

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

1 órája

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

5 órája

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

50 perce

  • Címlapon
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.

15 perce

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31