Sajtóközleményekben megy az adok-kapok a Zeneakadémián, megszólalt a kancellár is
További Kultúr cikkek
- A rendőrök nagy erőkkel keresik az eltűnt nőt
- Az írót megölték, a regényeit betiltották, a siker a mai napig töretlen
- Egészen döbbenetes méretű szeméthegy, a Holdról is látszik
- Korbácsolásra, vagyonelkobzásra és nyolc év börtönre ítélte a bíróság a neves iráni filmrendezőt
- Azahriah májusban történelmet ír, Sopronban kiderül, mire készül
Közleményben reagált Kotán Attila, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) kancellárja a március 5-én az Indexen is közzétett állításokra, miszerint sorra hagyják el a Zeneakadémiát a felkészült szakemberek a kancellár vezetési stílusa miatt.
A tájékoztatás Fekete Gyula rektorhelyettes nevéhez kötődik, aki azt is közölte, hogy az oktatók csatlakoztak az ELTE és a BME dolgozóinak bérköveteléséhez.
Kotán Attila azt írja válaszában:
A tegnapi napon Fekete Gyula rektorhelyettes közleményt juttatott el a sajtóhoz, amelyről – ellentétben a jelenleg is hatályos nyilatkozati rendünkkel – semmilyen módon nem egyeztetett velem és munkatársaimmal. Ezúton kívánom tudatni, hogy a sajtónyilvánosságot kapott közlemény rám vonatkozó tartalmát visszautasítom, az abban foglaltakat cáfolom. Meglátásom szerint ezek az állítások alkalmasak az Egyetem mint közintézmény, valamint annak vezető (kancellári) pozíciója integritásának megsértésére, ezért a megfelelő igazgatási és jogi lépéseket kezdeményezem.
Mint februárban megírtuk, Gazsi Olivia, a Zeneakadémia oktatásszervezési felelőse a közösségi oldalán jelezte, önkénteseket keresnek, miután a felvételi időszakkal járó munkákat nem tudják megoldani.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata ezt követően közölte , hogy támogatja Gazsi Olivia tanulmányi osztályvezetőt, aki közösségi oldalán kért segítséget amiatt, hogy a létszámhiány okán egy sor munkafolyamatot képtelenek ellátni a Zeneakadémia dolgozói.
A bérekkel kapcsolatban arról is írtunk, hogy februárban több mint 1000 ELTE-dolgozó írta alá a fenntartónak címzett nyílt levelet, amelyben azonnali béremelést és más, a felsőoktatás reformját szolgáló intézkedést követelnek.
Ezt követően a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) ismét kiállt az egységes bértábla bevezetésének szükségessége mellett.