Jó, ha viszünk százas papírzsepit a Petőfi-filmhez

ZS 3623
2024.02.14. 13:26
Százas papírzsepi kell a Most vagy soha! című filmhez, reméli Kis-Szabó Márk, a mű egyik forgatókönyv-írója, aki már látta a 2024. március 14-én mozikba kerülő Petőfi-filmet. Úgy véli, az alkotás fordulópontot hoz majd a magyar történelmi filmek sorában, és állja a versenyt a nagy nemzetközi produkciókkal. Kis-Szabó Márkkal a történelmet más pályára állító fiatalokról és a film kulisszatitkairól is beszélgettünk.

Tíz évvel ezelőtt két történelmifilm-forgatókönyvet is fejlesztett Kis-Szabó Márk a Nemzeti Filmalapnál – az egyik a mohácsi csatáról, a másik Hunyadi Mátyás gyerekkoráról szólt –, amikből bár nem született film, mégis jó referenciának számítottak, és ezeknek köszönhető, hogy aztán több filmbe is hívták dolgozni. Azt mondja, tízből jó, ha egy forgatókönyvből születik film, és az, hogy végül milyen alkotás kerül a nézők elé, nagyon sok tényezőn múlik.

A Most vagy soha! című filmnél 99 százalékban az valósult meg, amit elképzeltünk, ami nem szokványos sehol a világon

– mondja, kiemelve azt a jó értelemben vett megszállottságot, amely a film alkotóit – Rákay Philip és Szente Vajk kreatív producereket, Lóth Balázs rendezőt, Fülöp Péter producert, Dobos Tamás operatőrt, Pető Beatrix látványtervezőt és Gulya Róbert zeneszerzőt – jellemezte, nem beszélve a zseniális színészekről.

Atmoszféra, ami beszippant

Kis-Szabó Márkot tehát szakemberként hívták a Most vagy soha! alkotóinak sorába. Korábbi munkái közé tartozik a 2011-es Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film – amelyet számos országba adtak el, díjakat is nyertek vele, és amiből kiderült, hogy működik az általa vitt storytelling, történetmesélés –, a szintén Lóth Balázs rendezte Pesti balhé és egy nemrégiben bemutatott történelmi film, a Hadik is.

Mindig is nagy álmom volt, hogy történelmi filmet írjak, de úgy gondoltam, hogy Magyarországon sosem lesznek ilyen filmek, mert ez a legdrágább műfaj

– meséli.

Jó iskola volt számára az is, hogy képregényeket írt és rajzolt, mert az rákényszeríti az alkotót arra, hogy képekben lásson, és sűrítsen, úgy meséljen el történeteket. Amikor 1999-ben a Badi meller című első forgatókönyvével – amely egy bátaszéki gengsztertörténet – megnyerte az HBO versenyét, Bereményi Géza, a zsűri elnöke azt mondta: 

nem sok sztori van benne, de az az atmoszféra, amit teremtett a forgatókönyvvel, teljesen beszippantotta őket egy szubkultúrába.

„Lehet, hogy ehhez értek igazán, mert a Petőfi-filmnél pont ez volt a feladat: ahogy leülünk a moziban, és elkezdődik a film, érezzük úgy, mintha kilépnénk egy ajtón, és betoppannánk Buda-Pestre 1848. március 14-én. Szívjon be ez az atmoszféra, és ne engedjen el két órán keresztül. Amikor pedig kijövök, mondjam azt, hogy »a mindenit!«. És ahányszor megnézzük, mindig újra be tudunk majd lépni az időgépbe, és meg tudjuk látogatni ezt a XIX. századi Magyarországot.”

A csapat

A korábbi munkáiból is az látszik, hogy olyan témákhoz nyúl, amelyekben van egy csapat, amely vagy teljesen diszfunkcionális figurákból áll, mint a Pesti balhé esetében, vagy pedig olyanokból, akik egészen más közegből jönnek, de a cél érdekében össze tudnak fogni, mint a márciusi ifjak.

Annyira különbözőek voltak, hogy ennél különbözőbbek nem is lehettek volna. Ott van Degré Alajos, aki Erdélyből jött, és az apja francia volt; Irányi Dániel, aki Halbschuch Dánielről magyarosított, neki német felmenői voltak; Jókai Mór, aki nemesi család sarja; és Petőfi, aki a pusztáról jött fiatal srác és forrófejű költő. Irinyi József a kedvencem, aki a francia forradalomért lelkesedik, párbajhős, újságíró és ügyvéd, végigutazza Nyugat-Európát, és azt szeretné, hogy itt is olyasfajta polgári változás legyen, ne pedig osztrák feudális elnyomás. Ők azok, akik a Pilvaxban minden áldott nap megváltják a világot – legalábbis a szavak szintjén –, de jön egy ügy, és elkezdenek lángolni érte.

Az ötlet egyébként Rákay Philiptől és Szente Vajktól jött – akik mind a ketten megszállottak Petőfivel és a XIX. századi Magyarországgal kapcsolatban –, hogy ez nemcsak Petőfi filmje, hanem egy közösségé, egy baráti társaságé is. A barátság mellett a szerelem is fontos a sztoriban, hiszen ott van Szendrey Júlia, aki nélkül Petőfi teljesen más ember lett volna. „A srácok nem tudják, hogy mi lesz ennek a vége, nem úgy indulnak neki ezen az esős szerdai napon, hogy majd elmennek például a Helytartótanácshoz. Petőfi az, aki mindig meglátja a lehetőséget, és ha akadályokba ütközik, akkor a barátai kisegítik. Ezt a vagányságot akartuk megmutatni.”

Nálunk miért nem lőttek?

Kis-Szabó Márknak az ötletelések során az volt a feladata, hogy benne maradjon az emberi karakterek világában. „Mindegyik karakterről pontosan tudnom kell, hogy mikor mit érez, és nagyon sok olyan pillanat van, amikor kétségek gyötrik őket. Vasvári az elején csak nagy bulinak tartja az egészet, ő egy bonviván, és inkább csajozna.” Valójában nagyon érdekes csoportdinamika működik a márciusi ifjak között. Petőfi felfogja a nagy eszméket, és kész meghalni is érte. „Petőfiben az a nagyszerű, hogy nem kamuzott, tényleg részt vett a csatákban, és végül ott halt meg.” 

ő dominálja a csapatot, ő a társaság szíve, Vasvári a lelke, Jókai pedig az esze.

„Jókai az, aki mindig mondja, hogy várj egy picit, Sándor, beszéljük meg, mert mi van, ha ránk lőnek? Ahogy Bécsben is lőttek. Hogy nálunk miért nem dörrentek el végül az ágyúk, azt megtudjuk a filmből” – mondja Kis-Szabó Márk, aki nagyon alaposan beleásta magát a történelmi tényekbe és a márciusi ifjak gondolkodásába is.

„Nagyon-nagyon sokat olvastam, és ha az ember nagyon sok tudást magába szív, akkor egy idő után szinte már logikusan ki lehet következtetni, hogy mi történt azokon az eseményeken, amelyekről nincs írásos beszámoló. Azt például tudtuk, hogy Vasvári és Irinyi is beszédet mondott a Nemzeti Múzeumnál, de azt nem, hogy mit mondtak. Elolvastam Vasvári és Irinyi könyveit, majd a karakterüket és a kifejezésmódjukat beépítve megírtam a beszédjüket, amit elmondhattak.”

Éljünk magyarul!

Ugyanilyen alapos kutatások után készítették el a filmben szereplő épületek cégtábláit korabeli bécsi, salzburgi és müncheni boltfeliratok alapján, és építették fel azt a világot, amiben még a német nyelv dominált. A Pilvax étlapja egy 1834-es étlap alapján készült, amely egy nyíregyházi csárdából származik.

Lehet, hogy a Pilvaxnak nem volt étlapja, de ez film, a filmben pedig bizonyos dolgokat sűríteni kell. Ilyen a személyi igazolvány is, ami akkoriban még nem létezett, csak ha utazott az ember, de ezen keresztül tudtuk kifejezni azt, hogy akkoriban csak német papírja lehetett egy magyarnak is.

A gyarmatosítók első dolga ugyanis az, hogy elveszik a nyelvedet, és ha nem használhatod a nyelvedet, akkor az elsorvasztja a kultúrádat, a történeteidet, és egy idő után elsorvadsz te magad is. Úgy tudom ezt a legjobban kifejezni, hogy az útlevélbe mindent németül kell írni, még a nevedet is, és ez a márciusi ifjaknak nyilvánvalóan nem tetszik. Kezdjünk el magyarul beszélni, magyarul dolgozni, magyarul szeretni, ahogy mondja Petőfi a filmben. Éljünk magyarul!”

A sár is jó szimbóluma annak, hogy a gyarmatosító hatalom mit csinál, „direkt sárban tartja a népet, amelynek a nyakán tapos. Pesten az utca egy helyen volt lekövezve, természetesen a Német Színháznál, nehogy koszos legyen az osztrák dámák szoknyája. Arany János még az 1860-as években is azt írja, hogy Pesten por van, bűz, német szó és piszok”.

Srácok a romkocsmában

A film 70-80 százaléka a valós történelmi eseményeket mutatja be, 20 százalék a színfalak mögötti történéseket. „Ebből a moziból össze lehet vágni egy másik filmet is, amely elmondja március 15. történetét úgy, ahogy a valóságban volt. Amire van bizonyíték, azt úgy csináltuk meg, amire viszont nincs, azzal tudtunk játszani, de akkor is olyan kutatásokból indultunk ki, amelyek alátámaszthatják azt, amit a filmben látunk. Az például, hogy az osztrákoknak titkos ügynökeik voltak, tény, ahogy az is, hogy akkor kezdett kiépülni a besúgói hálózat. Miért reagáltak úgy az osztrákok, ahogy? Itt miért nem küldtek katonákat az utcára, mint Bécsben? Itt jön aztán képbe a Horváth Lajos Ottó által játszott császári titkos ügynök figurája. Azt, hogy Petőfi elmondja-e a Nemzeti dalt a múzeumnál, nem fogom elárulni, de a történelmi tényeket követjük.”

Kis-Szabó Márk szerint nem az a fontos, hogy mi, hanem hogy miért történik, és ez mind a karakterekből következik. „Húszezer ember eljött a múzeumhoz, ami az akkori Pest lakosságának a fele, csak azért, mert tíz fiatal srác egy »romkocsmában« elmondott egy verset.”

Elég egy szikra

Kis-Szabó Márk szerint a görög drámák óta ugyanúgy írunk történeteket, sőt ugyanazokat a történeteket mondjuk el: a kérdés nem az, hogy mit mesélünk, hanem az, hogy hogyan.

Minél egyszerűbb egy történet, és minél összetettebbek, gazdagabbak a karakterek, annál jobb a sztori: így tudok együtt menni, szeretni, érezni, nevetni, sírni velük.

Ezzel együtt a forgatókönyvírás és a filmkészítés is „technikai sport”, amelynek megvannak a pontos szabályai. A gyártásba küldött kész forgatókönyvnél a legfontosabb, hogy a sok-sok ötletelésből kialakuljon a struktúra, illetve már az elején meglegyen a tematika, az, hogy miről szól a film. „Ezt egy nagyon egyszerű mondattal el kell tudnom mondani.” Ez a mondat a Most vagy soha! esetében ez: Elég egy szikra, hogy minden lángra lobbanjon. Vagyis elég egyetlen ember, egy vers, hogy megváltoztasson mindent.

A forgatókönyvíró szerint Petőfi az egész magyar szabadságvágyat megfogalmazta néhány szóban a Nemzeti dalban, több száz évre előre. „A Nemzeti dal után már nem lehet úgy gondolkodni a magyar szabadságról, ahogy előtte. Ez a magyar függetlenség és szabadság himnusza, ez a szikra lobbantotta lángra a tüzet, ami, ha lehetek ilyen írói, máig lobog a szívekben.”

Százas papírzsepi

Kis-Szabó Márk már látta a filmet, ami szerinte nagyon jól sikerült. „Százas papírzsepit kell vinni hozzá. Nagyon megható, de vicces is. Olyan film, amit az egész család tud élvezni: humorral, szerelemmel, barátsággal, akciókkal, kalanddal, gyönyörű képekkel, gyönyörű zenével, teljesen átélhetően. Megmutattuk, hogy igenis lehet Magyarországon ilyet csinálni, felveszi a versenyt a nagy nemzetközi alkotásokkal – nem véletlenül, hiszen az itt forgó amerikai filmekkel olyan szakemberek »képződtek ki«, akik a legmagasabb szinten művelik ezt a szakmát. Most végre a kreatív rész is olyan erős volt, hogy ez a világszínvonalú technikai csapat, hogy így mondjam, fel tudta repíteni őket a magasba.”

Szerinte az újonnan készülő magyar történelmi filmek első fázisa ezzel a művel lezárult, mert eddig csak tanulgattuk, hogyan kell ezt csinálni.

Nem volt meg az a megközelítési módszer, hogyan beszéljünk a történelmi figuráinkról. Néha túlrajongjuk őket, néha meg túl kritikusak vagyunk. Meg kell tanulnunk, hogy miképpen kezeljük a történelmi személyeinket, de szerintem ahogy ennek a filmnek sikerült ezt eltalálni, az ilyen értelemben fordulópontot jelent. Jó lenne majd ezen a szinten maradni, és még néhány hasonló színvonalú produkciót készíteni.

Kis-Szabó Márk büszke a filmre, amely legalább ezer ember munkáját dicséri, ezért viseli büszkén a forgatási pólót is. „Ez a tizenöt fiatal srác ott, azon a napon teljesen más irányba indította el a magyar történelmet. Ezért tudunk most magyarul beszélni, írni, filmet csinálni, ezért létezik független Magyarország. A forgatás során mindenki azt szerette volna, hogy ne hagyjuk cserben Petőfiéket – ahogy ők sem hagytak cserben minket.”

(Borítókép: Kis-Szabó Márk. Fotó: Daragó Napsugár / Index)