Időkapszulát és egy 122 éves levelet találtak az eleki templom kupolájában
További Kultúr cikkek
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – így köszöntötte az utókort Kramp János eleki esperes-plébános az időkapszulába rejtett, 1901-ben írt levélben. Kramp János 1888 és 1913 között szolgált Eleken, regnálása alatt valósult meg a katolikus templom bővítése 1901 és 1906 között.
Erre azért volt szükség, mert a templom statikailag rossz állapotba került, az esperes-plébános pedig úgy gondolta, hogy az akkor tízezer fős Eleknek szüksége van egy nagyobb templomra, ezért kereszthajóval bővítették ki, a boltívét pedig teljesen újraépítették. Ekkor került be a kupolába, azon belül is a kereszt alatt található gömbbe a most előkerült időkapszula.
Több mint kétszáz éves időkapszulát találtak Tolna megyében
Felújítás közben találták meg a murgai templom emlékkövét.
Kramp János az időkapszulába rejtett üzenetben azt írta, hogy a kapszulát rejtő rézgolyó és kereszt 1904. október 19-én került a helyére gróf Wenckheim Frigyes, gróf Wenckheim Géza és gróf Wenckheim Dénes, az Eleki Római Katolikus Egyház kegyurai költségén. Ugyanezen személyek készíttették a toronytetőt, amit rézlemezekkel fedettek le, és a templom egyéb részeit is javíttatták.
A munkálatok közben bukkantak a levélre
Az eleki Sarlós Boldogasszony-templom felújítása október végén kezdődött el az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságtól kapott 120 millió forintos forrásból. A támogatásból elvégzik a templom rézkupolájának részben a restaurálását, részben új lemezekkel való fedését – e munkálatok közben bukkantak az időkapszulára. A kupolát még idén szeretnék visszahelyezni, tavasszal a homlokzat renoválásával folytatódnak a munkák.
Szelezsán György (független) polgármester az MTI-nek elmondta, hosszú távú terveik között szerepel egy interaktív látogatóközpont és kilátó kialakítása a templom toronytestében és a tetőtérben. Ott helyeznék majd el a levelet, valamint bemutatnák Elek újratelepítése utáni és a templom 300 éves történelmét. Addig az eredeti levelet a plébániában helyezik el; de másolatai a város több pontján láthatóak lesznek.
A városvezető hozzátette, a felújított kupolába ők is szeretnének időkapszulát elhelyezni. Egyrészt beletennék a most megtalált levél másolatát, másrészt megfogalmaznák gondolataikat arról, hogyan élnek és mit gondolnak az elekiek a 2020-as években. A toronysüveg leemelését nagyon sok helyi lakos kísérte figyelemmel, akkor elindult egy aláírásgyűjtés is. Máris több száz név szerepel a papíron, azt is elhelyezik majd az időkapszulában.
1724-ben Frankföldről érkezett német frankok telepítették újra a törökdúlás után elnéptelenedett Eleket, ők rakták le a templom alapjait 1796-ban. Az 1900-as évek elején kapta meg mai formáját, akkor nőtt „katedrális méretűvé”, négyszázról 900 férőhelyesre. Egyedülálló abból a szempontból, hogy a födémszerkezetének nagy része betonból készült, amely az 1901-es bővítési munkák idején a legmodernebb építési anyagnak számított. Jelenleg Békés vármegye második legnagyobb temploma.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
15 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
2 órája
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve volt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
7 perce
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
5 órája
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
6 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
7 órája
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője
Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.
március 19., 13:24
- Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
2 órája
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01