
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Nagy-Britanniában a kormány tudományos főtanácsadója, Patrick Vallance orvos a koronavírus-járvány ideje alatt kezdett naplóírásba. Úgy érezte, hogy minden egyes gondolat, amit esténként lejegyez, segít neki „a következő napra koncentrálni”.
A járvány lecsengése után naplóját a fiókba tette, és azt tervezte, hogy „soha többé nem néz bele”. Feljegyzései azonban később napvilágot láttak, és személyes gondolatai a brit kormány világjárványra adott válaszlépéseivel kapcsolatos nyilvános kritikákká váltak.
A mai modern világban – a digitalizáció és a mindennapok gyors tempója miatt – nem egyszerű kézzel írott naplót vezetni, de úgy tűnik, egyre nagyobb szükség lenne rá. Arról, hogy az írás valóban segíthet-e kitisztítani a fejünket, Julia Samuel pszichoterapeuta, a Grief Works című könyv szerzője beszélt a BBC-nek.
A pszichoterapeuta a BBC Today című műsorában elmondta: „Bizonyított tény, hogy ha leírjuk azt, amit érzünk, akkor ugyanúgy kiadjuk az érzelmeinket, mintha beszélnénk.”
Valójában a naplóírás ugyanolyan hatékony, mint a beszélgetős terápiák. Segít szabályozni az érzelmeket, a szorongást és a stresszt, sőt javítja az immunrendszerünket, a hangulatunkat, és gyakran segít problémáink megoldásában is.
Samuel hozzátette: függetlenül attól, hogy a naplót utólag elolvassuk-e vagy sem, „az érzelmek felszabadulása és az írás által történő tisztázása az, ami megnyugtat minket”. Ám azok is élvezhetik a naplóírás megnyugtató hatását, akik annak tudatában vagy reményében írnak, hogy gondolataikat mások is elolvassák majd.
Évente 10 millió új beteget diagnosztizálnak a világon.
Adam Kay egykori orvos szerint azonban a szélesebb közönségnek szóló írás nem feltétlenül hasznosabb. A Today műsorban elmondta: „A naplóim már sokkal jobban meg vannak írva, de pszichológiailag kevésbé hasznosak számomra, mert pontosan tudom, hogy el fogom küldeni azokat e-mailben egy kiadónak.”
A bejegyzéseiből, amelyeket először 2016-ban az Edinburgh Festival Fringe-en olvasott fel próbaképpen, azóta könyv és sorozat lett This Is Going to Hurt címmel. A szerző úgy véli, hogy a naplóírás segített neki megbirkózni a rohanó munkával járó mindennapokkal.
A naplóírás nem új keletű, elég csak a zsidó származású német lány, Anne Frank feljegyzéseire gondolni. A néhai Erzsébet királynő magánnaplója – ha valaha is kiadnák – is kétségtelenül nagy port kavarna, különösen azért, mert állítólag nagy jelentőséget tulajdonított a feljegyzéseinek.
Travis Elborough szerző is úgy véli, hogy a naplóírás a társadalomnak és az egyénnek is előnyére válhat most és a jövőben egyaránt. Kiemelte, hogy „a rendszeres naplóírás erőfeszítést és fegyelmet igényel”.
Alun Withey, az Exeteri Egyetem történésze szerint a naplók „rendkívül gazdag történelmi források”, amelyek a mindennapi élet hasznos feljegyzései vagy személyes történetek emlékei lehetnek. Kathryn Carter, a Wilfrid Laurier Egyetem professzora hangsúlyozta: a naplók valójában soha nem magánjellegűek, függetlenül attól, hogy a szerzőnek mi a szándéka.
Az Indexen már írtunk arról, hogy hamarosan érkezik a mozikba egy magyar film, amely éppen azt a folyamatot mutatja be, hogy az íráson keresztül hogyan tudjuk feldolgozni a traumáinkat vagy gyerekkori veszteségeinket. A Véletlenül írtam egy könyvet című alkotást várhatóan 2025-ben mutatják be.
Ez nem mese, hanem egy kislány igaz története játékos elemekkel.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMHosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
tegnap, 21:20
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
tegnap, 19:32
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.
március 19., 13:24
tegnap, 14:26
tegnap, 12:38
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50