Leslie Mandoki: A cancel culture szellemi színvonala alacsony

A Hungarian Pictures nagy sikert aratott angol nyelven, most magyarul is megjelent. Mi volt a katalizátora annak, hogy 25 év után ismét magyar nyelvű lemezt készítsen?

1975-ben a kommunista kultúrpolitika arra kényszerített minket, hogy disszidáljunk, mivel stúdiót belülről sosem láthattam volna. Mint szabadelvű, hangoskodóan lázadó lelkű fiatal zenészek semmilyen lehetőséget sem kaptunk, még útlevelet sem, hogy utazhassunk, szerencsét próbálhassunk, megmérettethessük magunkat. A mai generációnak – hála a sorsnak és a magyar szabadságvágynak – bizonyára szinte érthetetlen, hogy 1975-ben még az életével fizetett az, aki  csak úgy elindult Nyugat felé, pedig csak Londont szerette volna megismerni, ám útlevelet nem kapott, és nem is álmodhatott róla.

Megnéztük a magyar irodalmat, és nagy elismeréssel gondolok arra, hogy a srácok Buenos Airesből, Santiago de Chiléből, Sydney-ből, Montrealból és Los Angelesből magyar versesköteteket jelentettek meg – csak ezek nem igazán voltak jók. Nem élt a nyelv, én pedig tisztelettel és alázattal vagyok az irodalmi örökségünk iránt, ezért a menekülttáborban fogadalmat tettem, hogy megtanulok jól angolul és németül, angolul fogok nótákat írni és németül publikálni. Szeretem a magyar nyelvet, és nem szerettem volna, hogy az én verselésem is ilyen idegenül szóljon csodálatos anyanyelvünkön.

Ezek a dalok eredetileg angol nyelven jelentek meg, amiket szintén ön írt. Miben más?

Ha a Hungarian Picturesről beszélünk, akkor az angol és amerikai lapok a következőképpen írnak: Az első bekezdés mindig arról szól, hogy ez egy supergroup, ami unikum a világon, a zenészeknek összesen 35 Grammy-díjuk van. A második arról szól, hogy micsoda kompozíció, bartóki gondolat, analóg felvétel – ez egy töltőtollal írt szerelmes levél a közönségnek, nem pedig SMS. A harmadik és legnagyobb bekezdés mégis a szövegről szól, hogy a Mandoki angol verses világa milyen egyedi. Amikor az angolok és amerikaiak interjúban megkérdezik, hogy honnan jön ez a speciális gondolkodás, akkor mindig azt mondom, hogy nagy magyar szövegírókon nőttem fel, az előttem lévő generáción, mint Bródy János, Sztevanovity Dusán, Horváth Attila, Demjén Ferenc. Tőlük tanultam. Miután a komcsik elvették tőlem a lehetőséget, hogy magyarul alkothassak, azóta angolul alkotok, és igyekszem az ő világszínvonalukon. Ezeket a magyar fiúkat ha összehasonlítjuk az angolszász rockköltészettel, akkor ők jobbak. Én mindig ezzel a töltettel alkotok.

Megszegett szerződés, kihaló vitakultúra

Most többségében mégis ön fordította magyarra az angol szövegeket.

Az én generációm megszegte a generációs szerződést a mostani generációval szemben. Mi 1989-ben kivívtunk egy gyönyörű szabadságot egyetlen puskalövés nélkül. A hidegháború befejeződött, Mihail Szergejevics Gorbacsov elvitt 350 000 szovjet katonát a valamikori NDK-ból minden ellenszolgáltatás nélkül. Viszont ezután nagyon sok minden nem úgy történt, ahogyan kellett volna. Ma az én generációm a fiatalabb generációkkal szemben elkezdhetne reggeltől estig bocsánatot kérni. Sok minden átment egy kapzsi kaszinókapitalizmusba.

Ezért született ez az album magyarul, mert ez az emberségről szól. Szembeállítja a kapzsiságot az emberséggel, kiáll a családok, a barátok, a nemzetek és emberi értékek mellett. Ezek a dalok arról szólnak, ami minket összeköt, és arról, hogy ha valaki ellenkező véleményen van, mint én, az nem az ellenségem, csak más véleményen van. Mi ezzel tartozunk a mostani generációknak. Horváth Attila fordított két dalt, Ákos egyet, aztán én is rengeteget dolgoztam a többin. Úgy érzem, ez a legjobb, legkomplexebb, legátfogóbb albumom.

Hol jön a képbe a generációs szerződés?

A világ egy pokoli hosszú, sötét alagútba került, nekünk, zenészeknek pedig az a dolgunk, hogy fáklyát tartsunk az alagút végén. A közönség évtizedeken át a tenyerén hordozott minket szeretettel, most eljött az ideje, hogy ebből visszaadjunk nekik. A mi hangunk csak annyira erős, amennyire a közönség megengedi számunkra, ez voltaképpen az ő hangjuk. A világ ássa maga alatt a gödröt egyre mélyebbre,

Egy egyszerű példa. A gimiben is már azt tanultuk, hogy a kapitalizmusban az árat a kínálat és a kereslet határozza meg. Például mennyi gáz volt a piacon tavaly és tavalyelőtt? Mennyi a kereslet? Ez lenne a kapitalizmus? Nem hinném… Ez inkább spekulációnak, kapzsiságnak, átverésnek tűnik. A mostani lemezről a Fáklya című dal konkrétan arról szól, hogyan adjuk át a világot a következő generációnak. Egy szétesett formájában? Az Új a szél is generációs kérdés, a vitorlát fordítjuk, vagy a szelet? A közösségi média a fiatal generációt valamilyen szinten megbénítja. Az analóg beszélgetés, a vita, az intelligens vita helyett sajnos sok esetben megy az anonim pocskondiázás. Amikor én voltam huszonöt éves, akkor leültünk, hogy én ezt máshogy látom, mert Hegel azt mondta és Dosztojevszkij ezt írta.

Mit gondol, a cancel culture miként terheli az előadókat az alkotásban?

Sajnos a világ olyan irányba megy, ahol az egyéni gondolkodásra nincs szükség. Erre a történelemben számos példa van. A Várkert Bazár régen az Ifipark volt, ahová farmernadrágban nem lehetett bemenni, mert az egy ilyen imperialista dolog volt. Gondoljon bele, amikor a cenzúra ilyen perverz formát fel tud venni, akkor láthatjuk a szellemi színvonalát ennek az egésznek, és a cancel culture-nek a szellemi színvonala pedig alacsony.

Finomodik a világ

Szintén cenzúra, csak a másik oldalon?

És mit csinál ilyenkor egy olyan szabadelvű gyerek, mint én, aki azt mondja, hogy a művészet a szabadelvű embereké? Nagyon szívesen leülök bárkivel, aki ezzel ellenkező véleményen van, és kulturált módon megvitatom a felmerülő témát. Így esély van arra, hogy mind a ketten tanulunk belőle. Mind a kettőnknek finomodik a világképe... Na, itt toltuk el. Amikor a generációs szerződés megszegéséről beszélek, akkor ez az egyik legnagyobb probléma, a vitakultúra kihalóban van, helyette itt van az elektronikus láp.

Mindig úgy érzem, hogy ez olyan, mint a középkorban, mikor láncra verték az ember lábát, mert ezt mondták vagy azt mondták. Vissza kellene térni az alapokhoz. Nem az a barát, aki bejelöl a Facebookon. Mostanság a közösségi média miatt összemosódik jó pár dolog. Például ha a világnézeti hozzáállás, a vélemény és a tény összemosódik, az tönkreteszi a társadalom higiéniáját. Minden mást a környezetszennyezéstől a klímakatasztrófáig csak akkor fogunk tudni megoldani, ha visszatérünk arra, hogy: ezek a tények, ez róla a véleményem, ez az én világnézeti hozzáállásom.

De nálunk erősen más a töltete a barát szónak is, mint más nyelvekben.

A magyar nyelvben megvan az a gyönyörűség, hogy van haver, ismerős, barát... Nagyon árnyaltan tudunk kifejezni különféle dolgokat. Ezért is örülök annak, hogy 25 év után elkezdtem ismét dolgozni a magyar nyelvű lemezen. Az előzőnél az angol szövegeim fordításait Dusán, Demjén, Horváth Attila csinálta. Én egyetlen nótát írtam, az Ahol születtemet, de ők az igazi nagyok, részemről nagy az elköteleződés és alázat a magyar alkotók, barátok felé, valamint a magyar nyelv iránt.

A nyári nagy koncertjüket elvitte a vihar. Mi volt ennek a következménye?

Nem a vihar vitte el, hanem a vihartól való félelem, ami az előzmények miatt teljességgel érthető. Nagyon sajnálom, hogy így történt, hiszen ez megismételhetetlen élmény lett volna. Ott fogtam Szakcsi Lakatos Béla kezét. Amikor Münchenben vagy Berlinben vagy bárhol máshol játszunk, nincs esőnap. Kulturálisan nincs ilyen, nem is ismerik ezt a fogalmat.

Ugyanezen a napon 350 ezer ember volt kint Münchenben 13 fokban és zuhogó esőben Helene Fisher koncertjén. Előtte játszottunk Berlinben, 16 fok volt és ömlött az eső. Én hozzá vagyok szokva, mert olyan közegben élünk, ahol nincs esőnap. Itthon végül is elmaradt a nagy szél és a nagy zuhé. Arról nem tudtam, hogy 2006-ban volt az a tragikus kimenetelű vihar. Ez egy culture clash.

Ön hogy élte meg, hogy lefújták a koncertet?

Roppant kellemetlen volt mindenkinek, a zenésztársaimnak, a közönségnek és nekem is. Számomra a közönség mérvadó, ezért is mondtam, hogy gyerekek, egyezzünk meg, játsszunk vagy ne játsszunk. Mit mondott a közönség? Hogy játsszunk, szóval játszottunk. Nekünk, akik kicsit ilyen angolszász virtussal élünk, nehéz volt megemészteni, hogy aztán beüvölt egy hang:

Köszönjük szépen, menjenek haza!

Az eset tragikus aspektusa, hogy Szakcsinak ez lett volna az utolsó fellépése. Éppen ő következett volna. Amikor a közönség mondta, hogy persze, gyerünk, fordultam Szakcsi felé, hogy gyere, és akkor szóltak, hogy tényleg abba kell hagyni. Abbahagytuk. Ha tudtam volna, hogy 2006-ban mi történt, megértettem volna a félelmet. Utólag már tudjuk, a koncertet végig lehetett volna játszani. Bízzunk benne, hogy hamarosan lesz Mandoki Soulmates-koncert.

(Borítókép: Leslie Mandoki 2020. augusztus 13-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI )