Vidnyánszky Attila: Elkezdtem hisztizni Káel Csabánál, és azt mondtam, elég volt

KARM7543
2022.11.17. 15:19
A Belvárosi Polgári Szalon vendége volt Vidnyánszky Attila: a Nemzeti Színház vezérigazgatóját az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom estjén Szarka Eszter, Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának édesanyja kérdezte. Vidnyánszky bejelentette, hogy korábbi szándékai ellenére mégis megpályázza újra a Nemzeti Színház vezetését, és hogy a takarékoskodás jegyében vasárnaponként és hétfőnként nem nyit ki a színház épülete.

Vidnyánszky Attila a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként elmondta, hogy korábbi szándékaival ellentétben mégis indul a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért, miután jelenlegi mandátuma 2023 júliusában lejár. A munkatársai is kérték, hogy maradjon, és a jelenlegi krízisidőszakban nem teheti meg, hogy távozik. „Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni” – mondta a Népszava tudósítása szerint. Hozzátette: egy-két évig meg kell tartania a mostani pozícióit, mert mindegyik összefügg egymással.

Nem feltétlenül jó hatások érik a magyar kultúrát, de helyt kell állni, vigyázni kell, hogy ne daráljanak be, és a lényegünket nem érintő eszmék eluralkodjanak. Ez háborús helyzet, és jóval előbb elkezdődött, mint az orosz–ukrán háború.

Kérdésre válaszolva kitért az ő és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának határon túli származására is. Szerinte ha valaki Magyarországon szocializálódik, akkor nagyon nehéz függetlennek maradnia, ha valamit el akar érni, mert a mostani kulturális közegünkben működik egy nagy fokú igazodási vágy. Ezért nekik talán valamennyivel egyszerűbb harcolniuk és bizonyos lépéseket meglépniük. 

Janicsárképzés az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ügy még most sem érte el a nyugvópontot, de az a hisztéria, ami a sajtót és a közéletet uralta az SZFE körül, lecsillapodott. Korábban Kerényi Imrével már beszéltek arról, hogy tarthatatlan, ami a színházi és filmes képzés terén zajlik, és felidézte Eperjes Károly szavait is, aki szerint csaknem két évtizede janicsárképzés folyik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 

Szerinte az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. „A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni.” A Népszava tudósítása szerint a közönség tapsa fogadta a vezérigazgató mondatait.

Vidnyánszky szerint az igazodási vágy egész Európára jellemző, a legnagyobb fesztiválok meghirdetett témák szerint szerveződnek, és szinte előírják, hogy az alkotó a világról miként beszéljen, miben higgyen. Nagyon erősnek kell lenni, hogy az ember ezzel szemben ellenálljon. „Régen is tudtuk, hogy a kritikusok kinek adják a díjakat, most legalább az összes díjat odaadják a saját három színházuknak.”

Heti két napra bezárják a Nemzetit

Arra a kérdésre, hogy sikerül-e tanárokat beszervezni az egyetemre, így válaszolt: „Félnek az emberek. Továbbra is zseniálisan jönnek a büntetőakciók. Az asztalra kellett azért is csapnom, mert azt láttam, hogy a Nemzetiből nem hívtak meg színészeket magyar filmekbe. Elkezdtem hisztizni Káel Csabánál, és azt mondtam, elég volt. Lassacskán valami elkezdett változni.”

A nemzeti kultúra túlélésének esélyei. A multikulturalizmus legyőzheti-e a nemzeti kultúrát? címet viselő esten szó esett az energiaválságról is. A Nemzeti Színháztól 355 milliót vontak el, ezért le kellett mondani bemutatókat, többek között a Székelyfonót, amelyet a Kodály zeneiskolásokkal együtt csináltak volna. Vasárnaponként és hétfőnként bezárják a Nemzeti épületét, a hőmérséklet pedig a titkárságon sem éri el a 18 fokot.

(Borítókép: Vidnyánszky Attila 2021. június 8-án. Fotó: Karip Tímea / Index)