Minden idők legnagyobb frontembere, aki nehezen kért bocsánatot

EEEEOOOO
– hangzik el, és talán még a helyet és az időt sem kell hozzáírnom, de azért menjünk biztosra. 1985, Wembley Stadion, London. Ha valaki olvassa ezt a cikket, akkor egy biztos: van bennünk valami közös. Hallottuk ugyanazt a dalt, olvastuk ugyanazt a könyvet, láttuk ugyanazt a híres klipet vagy koncertfelvételt, de lehet, hogy csupán egyazon szállóige járja át a gondolatainkat ebben a pillanatban. Mert most mindannyiunkat összeköt valaki, egy ember, akihez foghatót sem a zene, sem a világ nem kapott, és nem is fog kapni többé.
Sorolhatnánk, hogy miket csinált, miket ért el, vagy miért mondjuk ma rá azt, hogy minden idők legnagyobb frontembere. De ehelyett inkább meséljük el, hogy milyen nem volt.
Aki nem szerette a kompromisszumokat
Hiszen ő nem volt az a fiú, aki származása miatt visszahőkölt volna, amikor kapta a kirekesztő kritikákat. Nem volt az a fiú, aki spórolt a kemény munkán, ha el akart érni valamit. Nem volt egy egyszerű ember, sem magánszemélyként, sem színpadi előadóként. Nem tudott könnyen szembenézni démonaival, és a bocsánatkérés sem ment könnyen a számára.
Ő sosem jött azzal a közhellyel, hogy mások színpadi fogásait kopírozza le száz százalékban, vagy „szevasz, Budapest, készen álltok egy zúzára?”, hanem helyette
tírarirarirarirarirarerarero.
Lehet mosolyogni a gondolaton, vagy megrökönyödve emlékezni rá, esetleg búslakodni az utolsó dallamig. Mégis, amit a zenéjével és a dalaival adott nekünk, az nem múlik el, és amíg a világunk ebben a formában létezik, addig velünk marad hangról hangra, gondolatról gondolatra.
Van, akit be kell mutatni, és van, akit nem. Ő az utóbbi. Bár a zenekara a mai napig fut, Brian May és Roger Taylor is tisztában van vele, hogy csupán az emléket tudják életben tartani, de mást nem is kell. Mert a Queen örök, a zenéjük örök, és Freddie Mercury emléke a zenében él tovább.
Most összeszedtünk néhány közismert és kevéssé közismert tényt a rockzene legnagyobb frontemberéről, hogy ki-ki megmérhesse tudását, vagy csak jót mulasson Freddie emlékére a születésnapján. Készen áll mindenki? Akkor
All right!
Minden kérdés megválaszolására 40 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.
Kérjük próbálja meg újra.
(Borítókép: Fox Photos/Hulton Archive/Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról
A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.
tegnap, 18:35
- Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52