Egy fesztivál, ahol a muskátlis teraszon alapoznak a fiatalok

0722 Pentek FeketeTiborKristof-61
2022.07.29. 15:37
Idén sem hagyhattuk ki, így ellátogattunk a Művészetek Völgyébe. Bár a fesztivál már napok óta tart, ez nem jelenti azt, hogy nem éri meg becsatlakozni az utolsó napokra.

Következik Kapolcs, kérem, hogy mindenki nézzen szét, ne gazdagítsanak telefonokkal, töltőkkel vagy más kütyükkel – mondta be a buszsofőr, majd a véletlenszerű csapatokból verbuválódott furcsa osztálykirándulás látszatát keltő utasok nevetgélve kezdtek mozgolódni az üléseken.

A körülöttem ülőktől elcsíptem egy rövid párbeszédet:

Ez már az?

– fogalmazódott meg a kérdés egy lelkesnek tűnő fiúban, amint az ablakon keresztül felfedezett egy cirkuszi sátrat Vigántpetenden.

Ahh, igen. Ez már az!

– felelte a mellette ülő lány, hangjából pedig nyugalom és öröm egyvelege volt kiolvasható.

A Művészetek Völgyére alapvetően ez a két reakció jellemző: azoké, akik még nem ismerik, de izgatottan várják, hogy őket is bekebelezze a Balaton-felvidéki fesztivál semmivel össze nem hasonlítható hangulata, illetve azoké, akik ezen már átestek, és pontosan tudják, hogy mire számíthatnak. Kicsit olyan a második típus bőrében lenni, mint amikor a kedvenc filmünket megmutatjuk a legjobb barátunknak, és bár pontosan tudjuk, hogy tetszeni fog neki, azért a film helyett eleinte az ő arcán keressük a remélt reakciókat.

Tehát Budapesttől a Pest-Buda Udvarig vezetett az utunk, és bár a Művészetek Völgye már több napja tart, az a jó egy tíznapos fesztiválban, hogy sosem késő becsatlakozni. A programok alapvetően három községben vannak szétosztva, Taliándörögdön, Vigántpetenden és Kapolcson, a területek között ingyenes Csigabusz közlekedik.

A falvakat átszövő dimbes-dombos területek, amelyeket hatalmas fák ölelnek körül, emlékeztetnek arra, hogy a zöldnek millió árnyalata van. Barangolva az utcákon több olyan dolgot tapasztalhatunk, amit a hétköznapokban sosem, például a meseszerű házak teraszán a muskátlik mögött kamasz fiúk pihennek rá az esti mulatozásra, a patakparton emberek tömegei heverésznek, és ez az az időszak, amikor az autók elveszítik hatalmukat, hiszen az embertömegek áramlása mellett az úttest másodlagos szereplővé válik.

A Kőbánya Udvarban a Middlemist Red hangol, és pont amikor elkezdik a koncertet, elered az eső. Nem az a monszunszerű mennyiség, amiről évszakot neveznek el, hanem nyári zápor, ami permetként hűsít a melegben, és inkább jólesik, mint bosszant. Ennek megfelelően az emberek nemhogy kevesebben, de egyre többen állnak a színpad előtt, és megtisztelik a srácokat azzal a figyelemmel, amit megérdemelnek. A zenekar ugyanis eszméletlenül jól játszik, nem csoda, hogy

a tömeg egy emberként járja a lebutított csárdást.

A Kaláka Udvarban nem sikerült bejutnom a Zenés Versimpró programra, ahol Lackfi János, Lovasi András és Gryllus Dániel alkotott, így Lovasi esti szólófellépésre háromnegyed órával korábban érkeztem – de már akkor is alig találtam helyet. Egy mögöttem ülő úr a várakozás elég hosszú percei alatt a Klasszik Lasszó nevű formációról mesélt a partnerének, amelynek egyik ismert dala egy Fonográf-feldolgozás. Bár vasárnap nem tudtunk részt venni a Klasszik Lasszó koncertjén a völgyben, nemrég a Várkert Bazárban meghallgattuk a zenekart, így fejben együtt dúdoltuk a Társasjáték című nótát a lelkes úriemberrel.

Lovasi egy olyan dallal kezdett, amelyet feleségének, Földes Eszter színésznőnek írt, a címe: Két össze nem illő ember. Azaz kezdett volna, de három másodperc után belesült, ugyanis a nóta trágár változata jutott csak eszébe. A zökkenőktől nem mentes kezdés a következő dalokra is rányomta bélyegét, Lovasi sokszor akadt meg a zenélésben, ám érdekes módon ezek a bakik kölcsönöztek előadásának egyedi hangulatot. Olyan volt, mintha a zenész egy kerti partin kapta volna elő a gitárját, hirtelen eltűnt a színpad, megszűnt a határ az előadó és a közönség között. Hiába rozsdás a torpedó, a rögtönzött stand up műsor és évtizedek szeretete most is felrobbantotta a hangulatot.

Új Kispál-számot is hallhattunk, legalábbis egy dalt, amely Lovasi szerint egy új Kispál-szám lehet, mert a zenekar jelen pillanatban még nem tudja, de ahogy fogalmazott:

Mutattam nekik, és azt mondták, hogy jó lesz.

Gyerekként is bagoly akart lenni

A Művölgy persze nem csak zenéből áll, Apollón görög isten majdnem összes területének lehet hódolni. Na jó, talán a gyarmatosítás és az íjászat kivételével.

A Momentán Udvarban DJ Yamina került a Momentán Társulat radarjára. A lemezlovassal arról beszélgettek, hogy miként lehet az éjszakában élni, bulikat csinálni és a sztereotípiákra fittyet hányva mindezt józanul megélni. Illés Viktória ugyanis eleve nem él ilyen szerekkel, de mivel pánikbetegséggel küzd, így még tudatosabban kerüli a tudatát módosító anyagokat.

Miközben Yamina arról mesélt, hogy már gyerekként is bagoly akart lenni, mert sosem értette, ki találta ki, és főleg miért, hogy éjszaka aludni kell, a társulat tagjai néha megállították a beszélgetést, és jeleneteket improvizáltak. Az egyik ilyen alkalommal azt nézhettük végig, hogy milyen volt a kilencvenes években bóléval házibulizni, szemben a mai partikkal, ahol ehhez képest durvult a helyzet. Márpedig úgy tűnik, durvul, a lemezlovas állítása szerint ugyanis pályája eddigi nyolc éve alatt is erős változásokat tapasztalt.

Akármennyire is nyitott szemmel jártam, azért a völgyben ennek a bizonyos durvulásnak még kezdeti jeleit sem véltem felfedezni. A Harcsa Veronika Udvarban a Mayberian Sanskülotts zenekar koncertjén még totyogós gyerekek is rohangáltak a babzsákok között, pedig a buli este tízkor kezdődött. 11-kor pedig a Pest-Buda színpadán az Európa Kiadó zenélt, és a közönségben lényegében minden generáció képviseltette magát.

Ez egy nagyon régi zenekar, nem?

– kérdezte a mögöttem álló lány, aki, becsületére legyen mondva, végigbulizta a koncertet, de hát ugye „A régi fiúk régen tudják, az újak pedig megtanulják”.

Már csak a Judit és a Hamisgulyás nevű fiktív zenekar hiányzott az estéből, ugyanis A besúgó című sorozatban Szőke Abigél karaktere ebben a bandában játszotta el az Európa Kiadó Mocskos idők, illetve a Mayberian Sanskülotts Akarat című számát.

Holnap mennék haza, de veszek még egy jegyet, és maradok

– mondta egy lány kicsit sem meglepett barátnőinek a Csigabuszon, amikor már elég sokan az ideiglenes otthonunkba tekeregtünk. Ez az a mondat, ami kicsit sem ritka egy átbulizott Művölgy-nap után.

(Borítókép: Fekete Tibor Kristóf)