Lovasi András: A Kispál nem akar rendszeresen koncertezni

D  VG20210819034
2022.06.12. 05:55
A Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András kifejezetten élvezi az egy szál gitáros koncertek nyújtotta szabadságot, és nem szeretné a korábbi önmagát ismételgetni.

A Kossuth-díjas dalszerző, basszusgitásos-énekes, Lovasi András a NyárON Szereda fesztiválon adott szólóestje után nyilatkozott az Új Magyar Szónak. A lap szerint a fesztiválokon történő fellépés alapvetően a személyes kapcsolatokon múlik, a kialakult baráti kör miatt Lovasi András gyakori vendég lehet sok zenés rendezvényen a Kárpát-medencében.

Az énekes elmondása szerint az egy szál gitáros koncertek pedig a koronavírus idején tűntek praktikusnak, amikor a pécsi stúdiója kertjében adott kis kerti koncerteket. Ilyen alkalmakkor számos olyan dalt is eljátszott, amelyek zenekaros koncerteken ezer éve nem voltak hallhatók – mondta.

Ezeken az egyszemélyes esteken az sem ritka, hogy a közönség kér egy-egy dalt, amelyekkel kapcsolatban Lovasi szívesen mesél el hozzájuk kapcsolódó történeteket.

Az a fajta varázsa van meg ennek számomra is és talán a közönség számára is, hogy ott helyben születik meg valami kerek történet

– magyarázza a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere.

A Kispál és a Borz dinamikája

Alapzenekara, a Kispál újbóli összeállásával kapcsolatban Lovasi annyit jegyzett meg, hogy ennek is van egyfajta dinamikája. Elmondása szerint azonban csak azért viszont nem akartak összeállni, hogy a régi dalokat játsszák újra. Azzal azonban teljesen tisztában vannak, hogy egy idős zenekarnál a közönséget elsősorban a múltjuk érdekli. Őket az új dalok írása hozta ismét össze.

(...) működjön a kémia, tudjuk, hogy akarunk valamit a másiktól, akarjunk közösen dalokat írni. Éppen ezért nem is nagyon akarunk rendszeresen koncertező zenekar lenni. Azt élvezzük a legjobban, ha dalokat írunk, kísérletezünk a stúdióban, találkozunk, üldögélünk, kávézunk

– árulta el a titkot a Kossuth-díjas zenész.

Lovasi András a saját dalok továbbírásáról megjegyezte: érdekes helyzet magába nézni, hogy akkor mit jelentettek ezek a dalok, és ma mit gondol róluk, mert ez újabb gondolatokat és dalokat szülhet. A dalszerzéskor az is előfordul vele, hogy mindkét zenekarának megmutatja az ötletet, és „ahol nagyobb a kapás", ott lesz a végső formába öntés.

(Borítókép: Lovasi András énekes-gitáros a Kiscsillag együttes koncertjén a balatonvilágosi Strand Fesztiválon 2021. augusztus 19-én. Fotó: Varga György / MTI)