Kőszegen újabb öt évre kapott mandátumot a Várszínház igazgatója, Pócza Zoltán

P  9770
2022.04.03. 13:26 Módosítva: 2022.04.03. 13:26
Huszonhat éve vezeti a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínházat.

Két napja örömhírként jelentette be közösségi honlapján a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, hogy igazgatójuk újabb öt évre a régi direktor, Pócza Zoltán.

A Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult, vagyis idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Szakmai vezetése a kezdeti években ugyan magyar szerzők magyar történelmi drámáinak bemutatását tűzte ki célul, műsorfüzetében néhány év múlva megjelentek a könnyed, szórakoztató vígjátékok, 1996-tól pedig számos opera és operett látható, valamint komolyzenei hangverseny, utcaszínházi produkció, táncbemutató és folklórprogram.

Rekorder direktor

Pócza Zoltán alighanem rekorder a színházigazgatók között: 1988-tól dolgozik a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínházban, 1996 óta igazgatóként irányítja annak szakmai és szervezeti munkáját. Mostani kinevezése után a kőszegiek nem véletlenül nevezték várkapitánynak, hiszen 2015-ben a vár felújítását követően a várostól megkapta a tiszteletbeli várkapitány címet. Ő volt ugyanis a Jurisics-vár felújítására benyújtott európai uniós projekt ötletgazdája, elindítója, majd projektmenedzsere is. Most, hogy 2022-ben újabb öt évre kinevezték igazgatónak, az Indexnek azt nyilatkozta, hogy sokszínű, összetett intézmény az övék, és ebben a sokszínűségben

a színház a bojt a sapkán.

Pócza Zoltán önmagát közművelődési szakembernek tartja, és azt mondja, hogy a szakmája alapvetően arról szól, hogy alkalmazkodjon az adott helyzethez. Az elmúlt két esztendő pandémiás karanténvilága is ennek fontosságára mutatott rá, hiszen sok embernek éppen a színházi élmény – nyáron játszani lehetett – jelentette azt a lelki pluszt, amelynek segítségével könnyebben elviselhetők voltak a mindennapok.

Az intézmény direktoraként azt is elmondta, hogy jövőbeli tervei találkoznak a szaktárca kívánalmával, nevezetesen azzal, hogy 

most minden erőnkkel és sok programmal segítsünk abban, hogy az emberek fel tudják emelni a fejüket, hogy vissza tudjanak térni a találkozás élményéhez.

Ennek szellemében idén tíz napon át tartó színházi fesztivált szerveznek, ahol arról is beszélgetnek, hogyan lehet tovább emelni a szabadtéri előadások színvonalát, valamint olyan előadások megszervezésén munkálkodnak, amelyek a bemutatójukon túlmutatóan is tovább élnek, sok helyre eljutnak. Ilyen a Grecsó Krisztián Vera című művéből készült színdarabamelyet április 2-án Stockholmban játszottak, és a direktor reményei szerint ilyen lesz a Weöres Sándor életéről, munkásságáról szóló Szénakutyák bemutatója is 2022. április 28-án Göttinger Pál rendezésében, aki egyben a képzeletbeli dokumentumjáték írója is.

Pócza Zoltán a Szabadtéri Színházak Szövetségét is vezeti. Az ezzel kapcsolatos teendőiről még a Covid-járvány karanténidőszaka alatt nyilatkozott az Index kulturális rovatának. A vele készült podcastműsorban arról is beszélt, hogy 

sokan egy kis nyári hakninak gondolják a szabadtéri színházat, miközben ez komoly feladat, hiszen minden évben szinte mindent a nulláról kell kezdeni.

A vele készült beszélgetés ide kattintva meghallgatható. 

(Borítókép: Pócza Zoltán 2021. május 19-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)