Oláh Zsanett: Magyar vagyok, mégis optimista

PAP 9369
2022.02.10. 17:06
Hetedik éve létezik a Highlights of Hungary nevű, kreatív ötleteket, embereket, szervezeteket, tevékenységet összefogó kezdeményezés. Oláh Zsanett ügyvezető igazgató, aki két éve csatlakozott a csapathoz, azon dolgozik, hogy minél szélesebb körben megismertesse a példaértékű magyar sikereket.

A Highlights of Hungary egy nonprofit kezdeményezés, amely évente, kategóriák nélkül díjazza a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket. Célunk, hogy a kiválóság, a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékei mentén évente elismerjük és széles körben megismertessük a leginspirálóbb történeteket, valamint közösséget szervezzünk azok alkotói és alakítói köré.

– olvasható a szervezet honlapján.

Oláh Zsanett mindezt azzal egészítette ki, hogy A Highlights of Hungary jelöltjei sokféle területen működnek, de egy dolog közös bennük: a kiválóság.

Hétköznapi hősök

Mint mondja, ők a mi hétköznapi hőseink, akik a maguk területén kimagaslók, innovatívak, sikeresek. Tavaly például a mentősök kapták a közönség díját. Nemcsak azért, amit a mindennapi munkájuk során tettek a járvány idején, hanem a hozzájuk kapcsolható, Maradj otthon nevű kommunikációs kampány miatt is, hiszen ez új terület számukra, mégis csodálatos, működő, nagyon hasznos kampányt építettek fel mindannyiunk javára.

Minden évben két fődíjat osztanak ki a jelöltek között. Az egyik a nagyköveti díj, amit általában olyan emberek, ügyek, projektek nyernek el, amelyek egyébként nem jutnának nagy nyilvánossághoz. Tavaly Gulácsi Erika szalatnaki polgármester vehette át ezt az elismerést. A győztes jelölt Budapestről költözött a kis Baranya megyei zsákfaluba, ahol értékteremtő munkahelyekkel keltette új életre a települést.

A szavazók hősei

A szervezetnek tíz hivatalos nagykövete van, mindannyian kimagaslóan sikeresek a saját területükön, legyen az sport, művészet, gazdasági élet vagy gasztronómia.

Minden nagykövet öt jelöltet választ ki, tehát idén is ötven jelölt közül választhatják ki a szavazók a közönségdíj győztesét.

Az online szavazásra a Highlights of Hungary honlapján van lehetőség február 17-éig. Az internetes oldalon minden jelölt és a nagykövet bemutatkozik.

Minden szavazó összeállítja saját tízes listát, végül az lesz a győztes, akinek a neve a legtöbbször szerepel az egyéni válogatásokban. Hasonló módszerrel dől el az is, hogy ki kapja a nagykövetek díját. Az idei győztesek névsora február 24-én, az online díjátadón válik hivatalossá.

Tavaly hatvanezren szavaztak, idén ennél is nagyobb részvételre számítanak.

A fődíjjal kétmillió forint is jár, emellett több kategóriában is osztanak díjakat a támogatók, de Oláh Zsanett szerint ennél is fontosabb, hogy minél több emberhez jusson el a jelöltek munkájának, teljesítményének híre.

Ősszel és tavasszal Highlights of Hungary-eseményeket szerveznek, ahova a jelölteket, a nagyköveteket és a támogatókat is meghívják. Az évről évre bővülő „highlights” közösség tagjai egymást is segítik, inspirálják. Nagyon sikeresek az iskolai roadshow-k is, amikor közép- és általános iskolákba mennek el a jelöltekkel, követekkel.

„Mindig megkérdezem a gyerekeket az előadás után, hogy szerintük miért válhatott sikeressé a hozzájuk ellátogató példakép, aki talán maga is pont abba az iskolába járt, vagy legalábbis arról a vidékről származik. Ilyenkor szinte ugyanúgy sorolják fel a legfontosabb feltételeket: bátorság, kitartás, kreativitás” – meséli az igazgató.

 Személyes tapasztalataim is azt bizonyítják, milyen fontos, hogy meggyőző példákkal bizonyítsuk: igenis sikeressé válhatunk a Kárpát-medencében is.

Oláh Zsanett szerint legalább ilyen lényeges eleme a kezdeményezésnek, hogy megerősítsék az elismerés kultúráját. Tanuljuk meg újra, milyen fontos észrevenni, megdicsérni a jó teljesítményeket.

Erre is jó példa az idei jelöltek közül egy vidéki állami iskolában dolgozó angoltanár. A kiváló pedagógus több mint tíz éve kitalálta, hogyan tehetné személyesebbé a nyelvtanulást. Saját tanítványait összekötötte a világ különböző tájain tanuló diákokkal. Online beszélgetnek egymással a gyerekek, megismerik egymás kultúráját, gyakorolják a nyelvet.

„Nem drága alapítványi iskoláról beszélünk, hanem egy »mezei« általános iskolában jutnak ilyen lehetőséghez a diákok. Mindenki tudja, hogy milyen sok kiváló, innovatív tanár dolgozik Magyarországon. Jelöltünkön keresztül az ő teljesítményüket is elismerjük” – hangsúlyozza az igazgató.

Alapértékek

A Highlights of Hungary működésében nincsenek kategóriák, nincs politika, egyedül a szervezet által meghatározott alapelvek mentén működnek. A három alapérték, amely minden jelöltre egyaránt vonatkozik, meglehetősen egyértelmű: kiválóság, lokálpatriotizmus, hazaszeretet.

Mivel Oláh Zsanett maga is a Vajdaságban született, ahonnan a délszláv háború miatt menekült Magyarországra a családja, nagyon fontos számára, hogy a határainkon túl élő magyarságra is kiterjedjen a Highlights of Hungary munkája. Az idei jelöltek között szerepel egy felvidéki színház és az első vajdasági gyermekeknek szóló környezetvédelmi műsor is. Szavazni lehet egy székelyföldi kezdeményezésre, amely az erdélyi történelmet mutatja be a gyermekeknek, egy korondi ásványmúzeumra, ahol a környéken fellelhető aragontiból készítenek ékszereket látássérült munkatársakkal.

A harmadik erdélyi jelölt egy református gyermekotthon. Mivel Romániától és Magyarországtól sem kaptak támogatást, létrehoztak egy idősek otthonát, amelynek bevételeiből finanszírozzák a gyermekek ellátását. A két intézmény együttműködésének legnagyobb haszna azonban a lélekgondozásba jelentkezik, hiszen az ott élő idős emberek életét „fogadott unokák” színesítik, a gyermekek pedig ízelítőt kaphatnak a nagyszülői szeretetből.

Oláh Zsanett számára igen fontos, hogy minél több részletét ismerjük meg a magyar kultúrának, hiszen – mint mondja – ezzel magunkat gazdagítjuk, saját látókörünk szélesedik.

Bízik abban, hogy a kezdeményezés híre egyre szélesebb körben válik ismertté, nemsokára már az is általános alapmotiváció lehet, ha valaki bekerülhet a Highlights of Hungary-körbe.

Erősen tiltakozik a sztereotip megállapítás ellen, miszerint mi, magyarok alapvetően negatív beállítottságúak VAGYUNK.

– Én is magyar vagyok, mégis optimista. Mindaz, amit a Highlights of Hungaryvel képviselünk, egyfajta belső országimázs-építés, ami arról szól, hogy higgyük el: tudunk nagyon jók lenni, tudunk egymásnak segíteni. Valódi tartalommal szeretnénk megtölteni a magyarságtudatot, ami a jelenünket és a jövőnket biztosítja itt, a Kárpát-medencében – fogalmaz az optimista igazgató.

(Borítókép: Oláh Zsanett. Fotó: Papajcsik Péter / Index)