Bundagyanú napokkal a Grammy-gála előtt

GettyImages-912383554
2021.03.12. 05:57 Módosítva: 2021.03.12. 07:57
Helyi idő szerint vasárnap este tartják a 63. Grammy-gálát, de sokan már most húzzák a szájukat.

Zayn Malik, a One Direction nevű brit fiúbandát elsőként elhagyó énekes összeszedte a bátorságát, és felszólalt az amerikai Hanglemez Akadémia (Recording Academy) ellen. 

A 28 éves – nem mellesleg újdonsült apuka – Malik keddi Twitter-bejegyzésében küldte el melegebb éghajlatra a Grammy-díj-átadó szervezőit, valamint annak működtetőit. Nagyon úgy fest, hogy az énekes szerint a Grammy régóta meg van bundázva, a győztesek névsora előre tudható. 

B... meg, Grammy, és mindenki, akinek köze van hozzá. Hacsak nem rázol kezet és küldesz nekik ajándékot, nem is reménykedhetsz a jelölésben. Jövőre küldök nekik egy kosár süteményt...

Senki nem tudja, hogy mi késztette Zayn Malikot arra, hogy csupán néhány nappal a vasárnap éjjeli díjátadó előtt így kifakadjon a közösségi médiában. Az énekesnek a fiúbandán kívül már három szólóalbuma is megjelent, és 2018-ban már Grammy-díjra is jelölték a Taylor Swifttel közös I Don’t Wanna Live Forever című dalát.

Legutóbbi, Nobody Is Listening című albumának nem volt  esélye az idei jelölésre, hiszen januárban, öt hónappal az augusztus 31-i határidő után jelent meg. Sőt, a Grammy-jelöléseket már novemberben kihirdették...

A People magazin érdeklődött a poszt felől, ám Malik képviselője nem kívánta kommentálni az énekes bejegyzését. 

Néhány órával az eredeti Twitter-poszt után Malik tweetjét egy újabb bejegyzés követte.

A tweetem nem volt személyes, és nem is a jogosultságról szól: inkább arról, hogy a jelölési folyamat átláthatatlan. Kivételezés, rasszizmus és politika is közrejátszik a szavazási folyamatban.

Malik egy azok közül az zenészek közül, aki korábban már kritizálta a Recording Academy jelöltjeit, például a The Weekndet, Drake-et és Halsey-t.

Egy januári, a Billboardnak adott interjújában a The Weeknd elmondta, az idei Grammy-jelölések elmaradása váratlanul érte őt.

Nem tudom, hogy szomorúságot vagy dühöt érzek-e... Talán csak zavarodottságot. Válaszokat akartam.

A Variety szerint az énekes slágere, a Blinding Lights lett az első dal, amely egy teljes évet töltött a Billborad Hot 100 toplistáján. 

Mindent jól csináltunk, azt hiszem. Nem vagyok beképzelt, nem vagyok arrogáns. A People azt mondta, engem is jelölni fognak. Az egész világ ezt mondta nekem. Azt hajtogatták, ez az én évem lesz. Ezért voltunk mindannyian frusztráltak. Van három Grammy-díjam, ami most már nyilván semmit nem jelent számomra...

Az énekes nyilatkozatára Harvey Manson Jr., az akadémia vezérigazgatója így reagált:

Megértjük, hogy The Weeknd csalódott, amiért nem jelölték. Sajnos, minden évben egyre kevesebb díj jut a sok érdemes művészre. Mivel ez egy szavazáson alapuló zenei díjátadó, továbbra is elismerjük és ünnepeljük a remek zenét, valamint támogatjuk a sok nagyszerű művészt.

A botrányairól is elhíresült Drake novemberben, a jelölések kihirdetése után osztotta meg gondolatait egy Instagram-sztoriban. 

Abba kéne hagyni, hogy minden évben újra és újra megdöbbenünk azon, hogy mennyire elvált egymástól a jelentéssel bíró zene és a díj maga. Ami egykor az elismerés legmagasabb formája volt, az már semmit nem jelent a jelen és a jövő művészeinek.

Drake posztja után hamarosan egy énekesnő, Halsey is megszólalt. Szerinte a Grammy-díj, mint idea, megfoghatatlan folyamat, amelyben közrejátszanak a privát előadások, a kulisszák mögötti beszélgetések, a kapcsolatrendszerek, a folyamatos kampányolás, a sok titkos kézfogás, és persze – a feltételezések szerint – a kenőpénzzel való megvesztegetés. 

(Borítókép: Zayn Malik a 2018-as Grammy-díj átadóján. Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary)

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

18 perce

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.

33 perce

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

4 órája

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Címlapon
A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.

20 perce

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Címlapon
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették

A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették

Egyikük órákon keresztül eszméletlenül feküdt a hóviharban, hatezer méteres magasságban.

12 perce