Pataky Attila: a szeretetnyalábok állítottak talpra a Covid-fertőzésből

DMOHA20200307006
2020.11.08. 09:45

Pataky Attila (69) Covid-fertőzéssel másfél hónapja került kórházba. Az Edda Művek vezetője a tapasztalatairól a Blikknek úgy fogalmazott: „nagyon fájt, és éreztem, ahogy elfogyok, és eltűnök a földi létből.”

Elárulta: fizikai fájdalmai már nincsenek, de a betegség hatását ma is érzi.

„A bőröm alá égett a Covid! Legalább fél évig, de talán egy évig is eltarthat, mire teljesen felépülök belőle.” 

Kapcsolódó

Pataky Attila megtört, miután hazaengedték a kórházból

A frontember eleinte szkeptikus volt a koronavírussal kapcsolatban, most azonban máshogy látja a helyzetet.

Pataky szerint a fizikum regenerálódik a legnehezebben, ezt mindennap tapasztalja: „Szerencsére még maradt bennem abból a rengeteg energiából, amit a kórházban fekve árasztottak felém. 

Azok a szeretetnyalábok segítettek talpra állni, ami a Kárpát-medencéből érkezett felém.” 

A zenész megemlítette azt is: nyolc kilót fogyott a betegsége miatt, abból eddig hármat szedett vissza. Azt is elmondta, énekhangja lassan újra a régi.

(Borítókép: Pataky Attila énekes az Edda Művek koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2020. március 7-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)