Vizsgálatot indít a főváros a Vígszínház helyzete miatt

További Kultúr cikkek
-
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
- Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
- Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár
- Dobó Kata 1,19 milliárd forintból rendez filmet
- Ember Márk: Hajlamosak vagyunk a különbözőségeink alapján meghatározni magunkat
Vizsgálatot indít a főváros a Vígszínház helyzete miatt, írja közleményében Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes:
A Főpolgármesteri Hivatal a mai napon felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán. A Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázat jelenleg is zajló elbírálásától függetlenül a felügyelőbizottságnak ki kell vizsgálnia, miként biztosítják a Vígszínházban a munkavállalók alapvető jogait, védik emberi méltóságukat és szakmai integritásukat.
Egykori kollégái Eszenyi Enikő ellen fordultak
Azt állítják, hogy diktatórikus és megalázó módszerei miatt mérgező légkör alakult ki a Vígszínházban.
Az ügy előzménye, hogy nyílt levélben számolt be több neves, volt vígszínházi társulati tag – az első körben Bata Éva, Harkányi Endre, Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Járó Zsuzsa, Kerekes József, Kovács Patrícia, Lengyel Tamás, Mészáros Máté, Molnár Áron, Péter Kata, Réti Adrienn, Stohl András, Telekes Péter és Tornyi Ildikó – arról, hogy
a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal. [...] Fontosnak tartjuk a prevenciót, és szolidaritást vállalunk minden jelenleg is ott dolgozó kollégával, aki a hatalommal való visszaélés áldozata.
Az aláírókhoz azóta csatlakozott még Bartha Andrea tervező, Csikós Júlia igazgatói asszisztens, Dolmány Attila színész, Egyed Móni rendezőasszisztens, Gyuriska János színész, Hujber Ferenc színész, Hunyadi Alex hangtechnikus, Varga Vanda videószerkesztő, Várnai Ildikó rendezőasszisztens, Gál Bereniké weblapkezelő, közösségi média szerkesztő és Kovalik Natasa sminkes.
Korábban a 24-hu-nak Fenyvesi Lili volt rendezőasszisztens és Néder Panni volt rendező is nyilvános megaláztatásokról és elviselhetetlen, megfélemlítő légkörről számolt be, melyben Eszenyi minden szabályra és minden kolléga ambícióira, érdekeire és méltóságára fittyet hányva vezeti a színházat. Eszenyi a lapnak erre azt nyilatkozta, hogy az igaztalan támadások összefüggnek az igazgatói pályázattal, a vádakról pedig úgy vélekedett, hogy „egy felfokozott próbafolyamat közben sok minden elhangzik, de mivel profik vagyunk, a helyén kezeljük ezeket a szituációkat, tudjuk, hogy miként kell elválasztani a megszólalásokból a lényegeset a lényegtelentől”.
A Vígszínházban ma hallgatják meg a főigazgatói pályázat jelöltjeit: a Bárka Színházat alapító Csányi Jánost, Eszenyi Enikőt és Rudolf Pétert.
(Borítókép: Lehotka László / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.
1 órája
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
43 perce
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
1 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
2 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
3 órája
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
5 órája
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
41 perce
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
4 órája
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
16 órája
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
5 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
7 órája
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
8 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
10 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
2 órája
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
1 órája
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50