Idén csak egy napra nyit ki a Valyo Kikötő

2019.03.03. 18:46 Módosítva: 2019.03.03. 19:32

Idén csupán egyetlen napra nyit meg a tavalyi nyár egyik legjobb budapesti szabadtéri helyszíne, a Valyo Kikötő, hogy aztán még aznap be is zárjon. Ezt maguk a szervezők jelentették be egy vasárnap létrehozott Facebook-eseményben.

„Mindent megtettünk, hogy folytathassuk idén is, viszont az elmúlt napokban végül döntés született: a Kikötő a hamarosan épülő Budapesti Atlétikai Aréna építési, felvonulási területe lesz, ezért nem tudják a továbbiakban bérbe adni” – írják a Valyo egy vasárnapi közleményében.

„A Valyo Kikötő egy ideiglenes helyszín volt, egy ideje parlagon heverő állami terület. A fejlesztésére több elképzelés született, a jelenlegi tervek szerint az olimpiai pályázat visszavonását követően a 2023-as Atlétikai Világbajnokság stadionját tervezi ide a kormányzat”– áll a szövegben.

A Valyo csapata közben egy bejegyzésben azt írja, hogy ha még a nap végéig összejön a tízezer érdeklődő az egynapos esemény Facebook-oldalán, akkor kétnapos rendezvényt terveznek. A 2019-es nyitó- és egyben záróbuli március 15-én, pénteken lesz. A rendezők egyelőre tábortüzet, zenét és táncot ígérnek, a részletes program csak később jön.

A Város és Folyó Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy közelebb hozza a Dunát az emberekhez. 2010 óta foglalkoznak Budapest és a Duna összekapcsolásával, különböző rendezvényekkel csábítva az embereket közvetlenül a Duna mellé. "Célunk, hogy a folyó felkerüljön a budapestiek mentális térképére, hogy a lakosság sajátjának érezze ezt a természeti kincset" – írták korábban.