Kulka János: Ez egy börtön

2018.08.07. 20:18

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Kulka János, aki 2016 áprilisa óta most először szerepelt élő adásban. A színművész két éve stroke-ot kapott, ami miatt a beszédközpontja sérült, afáziás lett. Emiatt Varga Sarolta klinikai logopédussal együtt szerepelt a műsorban.

Jól vagyok, köszönöm szépen

– kezdte Kulka, majd panaszkodott kicsit a melegre.

A színész jókedvű volt, tagoltan, de érthetően tudott beszélni, bár néha előfordult vele, hogy nem találta a szavakat. Ezzel kapcsolatban Varga Sarolta nem is győzte hangsúlyozni, hogy Kulka János intellektusa kifogástalan, nem kell és nem is szabad mentális betegként tekinteni rá, mindössze a gondolatai szavakba öntésével vannak nehézségei. 

Ez egy börtön 

– erősítette meg Kulka, aki többek között azért vállalta a szereplést, hogy nyilvánosságot szerezzen az afáziának mint betegségnek. Egyébként az interjúnak volt egy nagyon folyékony és hibátlannak tűnő szakasza, amikor a színész az Ujj Mészáros Károly filmjében való szerepléséről beszélt. 

A teljes adást alább tudja megnézni: