Gáborral és Emőkével van tele a magyar internet
További Kultúr cikkek
-
Meghalt L. J. Smith, a Vámpírnaplók szerzője
- Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése
- „Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
- Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Gérard Depardieu-re
- Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Ennyire közel a választásokhoz már ki lehet jelenteni, hogy 2018 legmeghatározóbb kampányvideói a Comedy Central szavazásra buzdító kisfilmjei. Mindez úgy, hogy nem is egy konkrét pártnak kampányolnak, hanem általában azért, hogy menjenek el az emberek szavazni, mert különben olyan figurák fognak dönteni helyettük az ország sorsában, mintha 17 oldalú laposföldben hívő Emőke, vagy a bölcsödéseket kutyakakival dobáló Gábor. A két videó - ami először online volt látható, majd a tévécsatornán is rotációba került - a Facebookon összesen már három millió megtekintés fölött jár, ezzel egészen biztosan a kampányidőszak legnézettebbjei is.
A szpotokat Horváth Viktor rendezte (vele még régebben készítettünk interjút a videoklipkészítésről, ő forgatta azóta a Mindenki Boldog című Ricsárdgír-dal keményebben politikus videóját), az operatőr Rév Marcell (Balaton Method, Jupiter holdja) volt. Horváthot, és a Comedy Central Magyarország kommunikációs igazgatóját, Szűcs Lászlót kérdeztem a főszereplőkről, a klip fogadtatásáról, és arról, hogy Bödőcs Tibor és KAP mennyire folyt bele a munkába.
(A cikkben szereplő fotók a forgatás alatt készültek.)

Mi volt a Comedy Central ötlete a videókhoz?
Szűcs László: A Comedy Central márkának fontos része, hogy a társadalmat foglalkoztató kérdésekre is reagál, ezért is gondoltuk, hogy a közelgő választások olyan téma, amivel mi is szeretnénk pártpolitikai kérdésektől mentesen foglalkozni. Már csak azért is, mert a Comedy nézői között nagyon magas az első szavazók aránya. A koncepciót a Viacom kreatív csapata dolgozta ki, és az volt a céljuk, hogy a választásokon való részvétel fontosságát egy új szemszögből és humorral dolgozzák fel, ténylegesen megszólítva azokat, akik apolitikusak vagy a potyautas-effektus miatt távol maradnának.
Horváth Viktor: A Comedy Centralt működtető Viacom kreatív igazgatója keresett meg azzal, hogy lenne pár választással kapcsolatos szpot, ami ha érdekel, akkor van rá szűk két hét előkészíteni és leforgatni. Egyből belementem, mert már az akkori szövegvázak is nagyon szórakoztatóak voltak, és egyébként sem tapasztaltam még a szavazásra való buzdításnak ehhez fogható módját itthon. Egy gyors átbeszélés után össze is állt a stáb, Rév Marci operatőr, Tasnádi Zsófi látványtervező, Kovács Kati stylist, és Ráday Peti gyártásvezető személyében.
Mik voltak az inspirációk a videóhoz? Vannak hasonló külföldi kampányfilmek?
HV: Hasonló koncepciójú vagy képi világú reklámokból számtalan létezik, de nem élt bennem egy konkrét példa sem. Talán az Én, Tonya című film interjú jeleneteinek képivilága az, ami a legtöbbször feljött az ötletelés során, de végül csak nyomokban köszön vissza.
Amúgy érdekes látni, ahogy a különböző pártok próbálkoznak minél több szavazót mozgósítani a legkülönfélébb stílusú filmjeikkel (félelemkeltés, Mikroszkóp Színpados humor, Nike-reklámfilm hangulat, vagy infografikás animációk) de eddig valahogy egyik sem tűnt igazán hatásosnak, legalábbis belőlem a szekunder szégyent leszámítva nem váltottak ki különösebb érzelmeket.
A mi esetünkben talán az volt a szerencsés együttállás, hogy mind a tartalom, mind a vizualitás jóval szórakoztatóbbra és merészebbre sikerült. Ráadásul Bödőcs és KAP bevonása is sokat dobott a filmek szerethetőségén.
SZL: A legtöbb külföldi kampánynál azt láttuk, hogy híres embereket beszéltetnek a szavazás fontosságáról. Úgy éreztük, hogy ilyen típusú szpotokat a Comedy-nézőknek felesleges lenne csinálni, a túlságosan didaktikus üzeneteket ugyanis rögtön elutasítanák.
Mennyi ideig forgattatok, és hol?
HV: Egy napot forgattunk egy külvárosi pesti lakásban, és egy fél napot különböző külső helyszíneken a városban. Míg az első nap egy tisztességes, komoly forgatás volt, rendes kamerával, filmes lámpákkal, rendezőasszisztenssel, addig a második az egyetemi éveinket idéző, teljes mértékig gerilla nap volt, ahol a friss filmdíjas operatőrünk kamera helyett egy mobiltelefonnal vette fel a jeleneteinket.

Hogyan találtátok meg a főszereplőket?
HV: A Gábort alakító szereplő régi jó haverom és mindig is tudtam róla hogy egy isten áldotta tehetség. Gyulai Zsoltnak hívják, kétgyermekes apuka és még soha nem szerepelt ezelőtt semmi hasonlóban. Egyszer mondjuk eljátszotta anyám előtt, hogy ő Scott Dessert, a francia haverom, de az is csak kábé 3 percig tartott, aztán leleplezte magát. Egy szerda délelőtt megkérdeztem tőle hogy lenne-e kedve az antiszociális tahót alakítani egy Comedy Central-szpotban. Emőkére, azaz Varga Editre pedig casting során bukkantunk rá. Ő amúgy táncoktató, és végig attól rettegett, hogy az unokái majd biztos szét fogják cikizni a szerepe miatt.
Ezúttal üzenném Edit unokáinak, hogy szálljanak le róla!
Hogy találtátok ki a karaktereket?
HV: Arra törekedtünk, hogy pártsemleges, apolitikus karaktereket találjunk ki. Ezt a szándékunkat később igazolta, hogy a Kurucinfón és a 444-en is egyaránt pozitívan nyilatkoztak a filmekről. Az is fontos volt, hogy se Bödőcs, se KAP ne tűnjön egy lekezelő, ellenszenves alaknak, aki megveti Gábort vagy Emőkét. Ezért is volt számomra fontos, hogy mikor feltűnnek a filmben mindketten, valami gáborosan vagy emőkésen fura dolgot műveljenek, mint például a teljesen szakszerűtlen virággondozás, vagy a legyes pite evése.
Mennyire folytak bele a standuposok a munkába?
HV: A forgatáson teljes mértékig együttműködőek és szófogadóak voltak, de ők inkább a szöveg kitalálásában voltak jelen, mintsem a film létrejöttében. Bödőccsel egyeztetni a forgatás előtt például csak úgy tudtunk, hogyha írtunk neki egy sms-t arról hogy miről szeretnénk vele beszélni, és ha úgy látta, akkor visszahívott, és csak ezután tudtunk telefonon kommunikálni.

A szövegeket ki írta?
SZL: A Viacom kreatív csapata dolgozta ki a koncepciót, ők írtak össze öt különböző karakterre szövegeket, amikből KAP és Bödőcs kiválasztották, ami tetszett nekik. Ehhez ők is hozzáírtak, aztán a kreatív csapatunk öntötte végső formába már azzal a szemszöggel, hogy vizuálisan melyik gegek működhetnek a legjobban.
HV: Mi találtuk ki a jeleneteket a szövegekhez. Illetve még olyan árnyalt poénokat adtunk a sztorikhoz, hogy az időjárást irányító indiai tinédzserek helyett utcazenész indiánokat mutassunk, vagy hogy Ausztráliát összemossuk Ausztriával, vagy az, hogy Gábor a kutyaszaros kezével mutasson csendet, vagy a gáboros film esszenciáját adó "hogyafaszba ne mennék el szavazni!" sorral reagáljon Gábor a KAP által feltett kérdésre.
A vizuális stílusnál mi volt a koncepció?
HV: A cél az volt, hogy ötvözzük a szépen bevilágított, gondosan komponált filmes hangulatot a teljesen amatőr, mobiltelefonos felvételekkel. Egy ideje ez a fajta kevert technikájú képiség foglalkoztat, és Marcitól sem áll távol ez a világ. Például a Gábor pitéjén látható légy közelinkhez hasonlót már láttam tőle korábban egy Volkova Sisters-klipben, csak akkor a légy az énekeslány szájában kötött ki. Illetve korábbi közös reklámos munkáinknál is használtunk már mobiltelefonnal rögzített felvételeket. A látvány és karakter ábrázolásnál pedig Zsófival és Katival azon dolgoztunk, hogy a magyar valóságot esztétizáljuk különböző eszközökkel. Az egykor szebb napokat látott lakásbelsők, a műszálas nagymamaruhák színes mintái, vagy a fényre besötétedő child-molester szemüveg - ezek segítségével tudtuk ezt megteremteni.
Mennyire nehéz lavírozni, hogy felismerhető emberek legyenek, de ne egy konkrét szavazóbázist sértsetek?
HV: Nagyon nehéz.
Olyan nüansznyi dolgokon is múlik a pártsemleges karakterábrázolás, mint hogy milyen a szereplő téli kabátja, vagy hogy van-e fent kereszt a falon.
Ezekre a részletekre végig kínosan ügyeltünk.
SZL: A koncepció lényege, hogy ha valaki nem él a szavazati jogával, akkor mások döntenek majd helyette az ő jövőjéről is, és nem feltétlenül olyanok, akik hozzá hasonlóan látják a világot. Ehhez olyan karaktereket kellett kitalálni, akiknek a gondolkodásával, magatartásával egyik politikai oldal sem tud azonosulni. Úgyhogy elvetettük azokat a karaktereket, amelyek túl sok ponton kapcsolódtak a valósághoz, és inkább az extrémebb irányba vittük el, remélve, hogy senki nem ismer magára, amikor azt hallja, hogy valaki nem hisz Ausztráliában, vagy valaki szerint jó ötlet kutyapiszokkal gyerekeket dobálni.

Mit szóltatok a népszerűséghez? Több, mint 3 millió megtekintés van Facebookon a kettőn összesen.
HV: Az, hogy a Gyakorikérdések.hu-n arról érdeklődnek, hogy vajon melyik pártra fog szavazni Emőke és Gábor, vagy hogy egy kormányközeli oldal a premier utáni órákban már meg is csinálta a Vona Gábor fejére kicserélt Gáboros verziót, mind annak a jele, hogy szinte azonnal vírusvideók lettek. Ez azt is jelenti hogy sikerült egy olyan hangot megütnünk, ami sokaknak tetszik, és bízok benne, hogy ennek meg is lesz az eredménye majd 8-án.
Milyen reakciók értek el hozzátok? Tibi atyán kívül volt még valami?
SZL: Sok olyan reakciót is kaptunk, hogy ennek a hatására tényleg elmennek szavazni. A politikai vonatkozású tartalmak mindig megosztóak, még akkor is, ha semlegesek, de örömmel láttuk, hogy ezeknél a spotoknál eltörpült a negatív visszajelzés a pozitívhoz képest. A spotok elsősorban a Comedy-nézőknek készültek, akikről tudtuk, hogy érteni és értékelni fogják, de ilyen magas továbbosztásnál már persze elér egy csomó olyan embert is, aki nem ismeri a csatornát. Viszont még így is minimális volt azoknak az aránya, akik olyan dolgokat is beleláttak a spotokba, ami nem volt célunk. Ennek nagyon örülünk.
HV: A napokban jött ki egy sörreklám, ami nagyon hasonló, narráció vezérelte karakterábrázolós stílusban mutat be egy lusta embert, Zsoltot. A mi filmjeinknek, és ennek a reklámnak az időzítése nyilván egy véletlen egybeesés, de sejtem, mit érezhettek akkor, amikor szembesültek azzal, hogy a Gáborral és Emőkével van tele a magyar internet.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák-magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
34 perce
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
3 órája
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
6 órája
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
3 órája
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
2 órája
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
7 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
16 órája
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
34 perce
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
4 órája