Stohl otthagyja a Vígszínházat
A Blikk úgy tudja , Stohl András kiszáll a Vígszínház társulatából, mert annyi extra melója lett, hogy az már ütközik a színház érdekeivel, hiszen annak beleszólása van abba, hogy színészei mikor próbálnak és mikor állnak színpadra. Mivel egyre nehezebb lett a többi munka egyeztetése a színházbeli teendőkkel, Stohl úgy döntött, lelép.
A lap úgy tudja, hogy ugyan Stohl nagyon szerette a Vígszínházat, de egyre több feladattal keresték meg más színházaktól, ezek a kihívások pedig érdekelték. Az egyeztetés kifejezetten problémássá és kellemetlenné vált. Stohlnak a Válótársak című RTL-sorozatban van főszerepe, ennek forgatását úgy időzítik, hogy lehetőleg a színházi évadon kívülre essen, hiszen szinte minden szereplő tagja valamelyik társulatnak.
Egyelőre nem tudni, hogy Stohl döntése végleges-e vagy csak átmeneti, de egy ideig nem szerepel majd a Vígszínház színpadán. A Blikknek azt mondta, nem tudja, hogy ez most fizetés nélküli szabadság, vagy ettől az évtől szabadúszó lesz-e.
„Nyáron egy olyan munkába vágok bele, amilyennel eddig még nem foglalkoztam, és ezt nem fogom tudni összeegyeztetni a színházzal. Még nem sikerült megegyeznem a színházzal, hogy társulati tagságom hogyan alakuljon a továbbiakban” – fogalmazott a színész.
Stohl 2013 óta tagja a Vígszínház társulatának, a Nemzetit hagyta ott a kedvükért. Onnan akkor távozott, amikor Alföldi Róbertet leváltották, és már nem látott perspektívát. Jelenleg öt darabban látható a Vígben, júniusig több mint harminc előadása lesz még. Hogy szabadúszóként megtartja-e a szerepeket, vagy Eszenyi Enikő színházigazgató másra osztja ki őket, azt nem tudni.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
43 perce
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
3 órája
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Szacsvay Lászlónak haza kellett vinnie a feleségét a hospice-házból, mert a nővér szerint zavarta a haldoklókat
A Nemzet Színésze hosszú éveken át ápolta nejét, Csicsay Claudiát.
1 órája
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
február 7., 13:39
- Kultúr
Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
Új program indul.
február 7., 13:27
- Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
Egyértelmű választ kaptunk.
február 6., 07:07
- Címlapon
Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet
Már meg is történt a bejelentés.
3 órája
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban
A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.
február 6., 06:05
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Címlapon
Index-információ: valóban bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter
Az ügyben már Vogel Evelint is beidézték tanúnak.
1 órája
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt
A város önkormányzata megszólalt az ügyben.
február 8., 10:44
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij világos kijelentést tett, Donald Trump nyomást gyakorolhat Magyarországra
3 órája
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Címlapon
Kórházban hagyott kisbabáktól vált túlzsúfolttá a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztálya
Az Országos Kórházi Főigazgatóság segítséget kért az elhelyezésükben.
44 perce
- Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
február 6., 11:26
- Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján
A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.
február 7., 12:46
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Címlapon
Gránátot robbantottak egy franciaországi bárban, több vendégnek válságos az állapota
A támadónál fegyver is volt, de azt nem használta.
2 órája
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49