Szakmai befektetőé lett a Design Terminal
Csák János, Magyarország volt londoni nagykövete vásárolta meg a Design Terminált, írja a hvg.hu. Az intézmény a lapnak azt a tájékoztatást adta, hogy a Design Terminál szeptember 1-jétől
magántulajdonú, nonprofit szervezetként
folytatja munkáját. A cégvezető Böszörményi Nagy Gergely marad, és a DT és a kormány közötti szoros együttműködés szálait sem vágják el. A hvg.hu úgy tudja, már készül a közhasznúsági szerződés az újdonsült magáncég és az állam között. A Design Terminál megalapítását még Medgyessy Péter jelentette be, de nemhogy neki, Bajnai Gordonnak sem sikerült átadnia. 2012-ben, már Böszörményi Nagy Gergely irányítása alatt hirtelen kiemelt kormányzati intézményt csináltak belőle, és kapott évi 600 millió forint állami támogatást is.

A Design Terminált azért hozták létre, hogy
a magas hozzáadott értéket előállító fiatal, tehetséges vállalkozók sikerrel érjék el a globális piacot.
Valamit jól csinálnak, hiszen az Európai Bizottság 2014-ben az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért Díjjal ismerte el tevékenységüket, amibe beletartozik a startupok támogatása is. Vállalkozásfejlesztő szolgáltatásaikat 2014 óta 799 vállalkozás vette igénybe, de saját projektjeket is felmutathatnak, például a magyar divatipart felrázni szándékozó Gombold újra. Azon vannak, hogy a Budapest brand erősödjön, sőt, egyáltalán létezzen ugye. Egyik legfontosabb projektjük a Brain Bar Budapest fesztivál, amivel a fővárost akarják bekötni a nemzetközi tech-kultúrába.
A kormány idén engedte el a kezüket, és a két évvel korábban kivívott, kiemelt kormányzati háttérintézmény státusz ellenére a megszüntetésre ítélt állami szervezetek listájára kerültek rá.
A szakmai befektetőként érkező Csák János közgazdász-szociológus, a Bank of China közép-európai központjának és a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja, 2011-14 között pedig Magyarország nagykövete volt az Egyesült Királyságban. Korábban volt a MOL és a Westel elnöke, a CreditAnstalt Investment Bank igazgatóságának tagja, a Matáv pénzügyi igazgatója és 2004-2009 között a Heti Válasz is az ő tulajdona volt. A megvásárlás a cégre, de nem az épületre vonatkozik, az Erzsébet téri egykori buszvégállomásnál álló Design Terminál az állam tulajdona marad - igaz, a cég innen már korábban elköltözött.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról
A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.
tegnap, 18:35
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34