Tarlós: Fischer Iván fejezze be a követelőző hisztériát
További Kultúr cikkek
-
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
- Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár
- Dobó Kata 1,19 milliárd forintból rendez filmet
- Ember Márk: Hajlamosak vagyunk a különbözőségeink alapján meghatározni magunkat
- Meghalt A Birodalom visszavág Palpatine császára
„Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját.
Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.
Továbbra is elismerjük az ő kvalitásait, de fordíthatjuk ezt a pénzt más, szintén nemzetközi hírű magyar zenekarok bármelyikére, amelyik nem rúg bele a feléje nyújtott kézbe. Akkor lesz kiváló ürügye karnagy úrnak politikai motivációról beszélni, ócsárolni a városvezetést, hergelni a közvéleményt” – idézi szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Tarlós Istvánt a Főpolgármesteri Hivatal . Ezt nehéz máshogy értelmezni, mint zsarolásként, azaz ha Fischer Iván nem hagyja abba a hisztit, akkor a maradék pénzre sem számíthat.
A közlemény szerint egyébként a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Fővárosi Önkormányzattól 2010 óta 1 milliárd 978 millió forint támogatást kapott, 1993 óta pedig közel 7 milliárd forintot. Ez az összeg természetesen nem tartalmazza az állami támogatásból, a taóból és a zenekar saját bevételeiből származó forrásokat.

200 millióval csökkentette a főváros a Fesztiválzenekar támogatását
A 260-ról 60 millióra. A zenekar bejelentette: óhatatlanul elmaradnak hangversenyek.
Fischer Iván egyébként azért „hisztizik” mert a fővárosi közgyűlés 260 millióról 60 millióra csökkentette a Fesztiválzenekar idei támogatását. Azaz minden előzmény nélkül elvettek tőlük 200 millió forintot. Tarlós szerint a zenekarnak inkább meg kellene köszönnie a támogatást, hiszen ezt a 60 milliót is „nehéz körülmények között harcolták ki nekik.”
„Erről a csökkentésről semmiféle tárgyalást nem folytattunk fővárosi vezetőkkel, és nincs tudomásunk arról, hogy ennek következményeiről hatástanulmány készült-e" – írta az esetről a Fesztiválzenekar, megjegyezve, hogy az ilyen mértékű támogatás-csökkentés óhatatlanul hangversenyek elmaradásával jár.
A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az alábbi videóban üzen a budapesti közönségnek.
Ezenkívül közleményt is kiadtak az anyagi helyzetükkel kapcsolatban. Ebben azt írják: „Az államok és városok nem zenekarokat támogatnak, hanem a közönséget. A zenekarok hasznosságát úgy mérik, hogy összevetik a befektetett támogatást a hangversenyek és az eladott jegyek számával, a turisztikai haszonnal, illetve az adott országnak és városnak szerzett imázshaszonnal." A BFZ-t a világ tíz vezető szimfonikus zenekara között jegyzik, és az ilyen zenekarokat az államok és a városok mindig is támogatták. A holland állam és Amszterdam közel 4 milliárd forintnyi támogatást nyújt a Királyi Concertgebouw Zenekarnak, a Berlini Filharmonikusok 5 milliárd forintnál is többet kapnak Berlin városától. A BFZ 1 milliárd 420 ezer forintot kap a magyar állam és Budapest közös támogatásaként. (Erről hosszabban a honlapjukon is írnak.)
A Budapesti Fesztiválzenekar az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2014-ben 1 milliárd 150 millió forintot, 2015-ben 1 milliárd 50 millió forint, 2016-ban pedig 1 milliárd 150 millió forintot kapott. A közlemény szerint „a számok alapján látható, hogy a BFZ idén nem 100 millió forint emelést kapott az államtól, hanem a 2015-ös ideiglenes csökkentés után helyreállt a korábbi, 2014-es szint”. A Fesztiválzenekar a fővárostól 2014-ben 270 millió forintot, 2015-ben 260 millió forintot kapott, erre az évre azonban csupán 60 millió forint támogatást helyeztek kilátásba a zenekarnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
30 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
1 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
1 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
3 órája
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
2 órája
- Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
A rendőrség eljárást indított.
37 perce
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
15 órája
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
25 perce
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Címlapon
Ajánlásból ukáz: az utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok, kétségbeestek a diákok
Váratlan forgatókönyv.
3 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
6 órája