Lovaggá ütötték Schiff Andrást

2014.06.14. 12:17

Lovagi rangra emelte Schiff András zongoraművészt a brit uralkodó – írja az MTI. A legmagasabb uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, Újév alkalmából, valamint II. Erzsébet királynő júniusi „hivatalos” születésnapján.

A 88 esztendős királynő születésnapja valójában április 21-én van, de a jeles ünnepet az évszázados hagyománynak megfelelően mindig június második szombatján, színpompás katonai tiszteletadással ünnepli meg az ország.

Az idei kitüntetési listán 1149 név volt, közülük harmincan részesültek a legmagasabb elismerésben, a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangban. Köztük van a Londonban élő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Schiff András is, aki a hivatalos indoklás szerint a zeneművészetért kifejtett tevékenységéért veheti majd át a kitüntetést a Buckingham-palotában, a királyi család első számú londoni rezidenciáján.

Schiff Andrást tavaly decemberben, 60. születésnapja alkalmából a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerésével, a 200 éve alapított londoni Királyi Filharmóniai Társaság (RPS) Aranymedáljával is kitüntették.

II. Erzsébet királynő a művészeti élet több más világhírességének is lovagi rangot adományozott, köztük Daniel Day-Lewis Oscar-díjas színésznek.

Magyarországra nem tenné be a lábát

Schiff András az elmúlt években több alkalommal bírálta a magyar közállapotokat, emiatt egyszer azt nyilatkozta, hogy hatvanadik szülinapját azért nem itt ünnepelte, mert még magánszemélyként sem teszi be a lábát Magyarországra, korábban pedig arról beszélt, hogy fél hazaköltözni.

Schiff szerint Magyarországon „enyhén szólva nem mennek jól a dolgok”.

nagyon kevés a civil kurázsi, az emberek félnek attól, hogy felemeljék szavukat

– mondta tavaly decemberben a BBC-nek.

Egy évvel korábban így vélekedett az országról:

Elviselhetetlen az, ami Magyarosságon folyik. Nagyon szomorú hírek jönnek otthonról. A jobb- és szélsőjobboldal térnyerésével nem maradt alternatíva sem a baloldalon, sem a centrumban. Rasszizmus, antiszemitizmus, gyűlölködés és nacionalizmus jellemző az országra.

Angelina Jolie is kapott kitüntetést

A szintén Oscar-díjas Angelina Jolie a legmagasabb uralkodói kitüntetés női megfelelőjében részesült, amely a Dame előnévre jogosítja viselőjét. Az amerikai színésznő állampolgársága miatt a rang tiszteletbeli változatát kapja. A királynő az udvar tájékoztatása szerint nem elsősorban Angelina Jolie színészi munkásságát, hanem a brit külpolitikai célkitűzések elősegítéséért és a szexuális erőszak áldozatainak megsegítéséért kifejtett tevékenységét ismeri el.

Angelina Jolie – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagykövete – volt a társelnöke William Hague brit külügyminiszterrel együtt annak a négynapos, éppen péntek este véget ért példátlan méretű londoni konferenciasorozatnak, amelynek célja a háborús övezetekben elkövetett szexuális erőszakcselekmények elleni globális fellépés összehangolása volt.