Kiderült, milyen újságíró lenne Orbán Viktor

A gyerekkönyveknek van az a típusa, amely látszólag szórakoztató olvasmány, színes képekkel, de aztán a harmadik oldal után nyilvánvaló lesz, hogy valójában játékos formában akarja tanítani azt, amit a szülők fontosnak gondolnak az iskolai tananyagból.

Ezeket a könyveket minden normális gyerek szépen felteszi a polcra, és soha nem veszi elő. Mert vagy olvas valami érdekeset indiánokról, esetleg jegesmedvékről, vagy kénytelen-kelletlen megcsinálja a matekleckét. De szórakozásból egyetlen gyerek sem fogja átnyálazni a történetet a három indiánról, akik kihúznak egy jegesmedvét a sárból, csak azért, hogy a sztori végén kiderüljön: a különböző erőhatásokat akarta szórakoztató formában bemutatni a sunyi szerző.

Ezt kell tudnia az alacsonyabb rendű kasztnak

Ez az emlék a Magyar Krónika első számának átolvasásakor jött elő. A magazin elvileg a polgári olvasók számára érdekes cikkek gyűjteménye, de vagy az van, hogy a polgári olvasókat semmi más nem érdekli, mint hogy milyen aktuális témákat nyom a Fidesz. Vagy a párt megbízásából dolgozó Kerényi Imre tekinti oktondi kisiskolásoknak a kedves állampolgárokat, akiknek kockacukorra csöpögteti azt, amit majd le kell nyelniük.

Kerényi egy interjúban egyébként kasztok rendszereként emlegette Magyarországot, legfelül a „törvényalkotó kaszttal”, ami „egy fejlett réteg”, és amelynek irányítania kell a „különböző fejlettségű állampolgárokat”. Kerényi szerint a saját szerepe a rendszerben az, hogy a felsőbbrendű kaszt üzeneteit játékos formában eljuttassa a gügyögő állampolgárhoz. Magyar Krónika.

Az alsóbb kaszt bármelyik szeletéhez is tartotton a drága olvasó, ne készüljön különös izgalomra. A magazin csak annyira lesz érdekes, mint a szórakoztatva tanító könyvek. A cikkek láthatóan azért íródtak, hogy kipipáljanak egy-egy kötelező témát:

• Keresztény értékek
• Jobboldali kultúrkör produktumai
• Fideszes látványberuházások
• Konzervatív családmodell
• Magyarország szépségei
• Orbán Viktor

Sajnos még a sztárszerző, Orbán Viktor cikke sem fog felzaklatni senkit. Írása ugyanis egy újrahasznosított levél, amit a vezér még áprilisban írt a német megszállási emlékmű védelmében, és amelyet minden lap le is hozott két hónapja. Az újságíróknál linknek tartják, aki két helyre is elsüt egy cikket.

Tarlós, a könyvkritikus

A kormányból verbuvált többi szerzőt csak amiatt érdemes elolvasni, mert vicces, ahogy kínlódnak az írással. Tarlós István könyvkritikájából például érezhető, hogy legutóbbi, nem műszaki témájú írása valami olvasónapló lehetett.

„Várkonyi Nándor munkássága rendkívül sokoldalú: írt prózát, irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, verseket, szerkesztett folyóiratot. Kimagasló értéket képvisel szellemtörténeti tetralógiája, melynek kötetei...”

– és így tovább, míg az olvasó pillái el nem nehezednek. (Érdekesség: Tarlós István nevét kifelejtették a tartalomjegyzékből.)

Ugyanebbe az osztályba járt Balog Zoltán miniszter is, akinek prágai könyvvásár apropóján írt cikkéből végig nem derül ki, miről szól.

Írása annak fejtegetésével kezdődik, hogy van-e közös kelet-európai nyelv, később tényként mesél egy legendát, miszerint csehül nem tudó magyar prédikátorok mégis cseh nyelven imádkoztak, amikor felléptek a szószékre. Végül gondolatai a visegrádi négyek közös érdekképviseletébe torkollanak, azzal a konklúzióval:

„De lesz-e, van-e közös nyelv? Hol van, hol nincs, mondhatnánk.”

Jankovics Marcell a pünkösdről ír olyan cikket, mintha a Képes Wikipédiába rendelték volna meg Mit kell tudni a pünkösdről címmel.

A lapban van egy bődületesen hosszú, 15 oldalas cikk a Várkert bazárról is, Orbán Viktor egész alakos képével. Az írásban dinamikáját az adja, hogy a szerző miként táncolja körbe a kínos témát, miszerint egy félkész épületet adtak át, amelyet három nappal később újra le is zártak. Elképzelni nem tudom, hogy ki lehet a célcsoportja az amúgy részletes, a feltárás és az építkezés minden rezdülését végigkövető cikknek, azokon kívül, akik történetesen a Várkertből írnak dolgozatot.

Ezt kívánja Kerényi Imre

A legszórakoztatóbb mégis az ötletgazda, Kerényi Imre írása, amely stílusában levél a Várkert állami átadóünnepségének szervezőjéhez. Valójában azonban kenetteljes, passzív agresszív stílusban előadott utasításlista, hogy Kerényi mit is akar a Várkertben.

„Az I. számú Déli Palota legyen talán a gyermekeké. Létesüljön itt Mesemúzeum, játszószobákkal. Vagy Vívómúzeum, vívótermekkel. Vagy Papírmúzeum manufaktúrával.”

Önmérsékletre vall, hogy Kerényi a következő kívánságában nem azt írja: ez a palota legyen a parasztoké, hanem:

„A II. számú Déli Palota legyen talán mindenkié. Ha itt létrehozható a tervezett Rock Múzeum, össznépivé dagadhat az öröm.”

A harmadik terv ártatlannak tűnik, pedig valójában hadüzenet.

„Az Északi Palotában helyezzük el az Iparművészeti Múzeum keleti szőnyeggyűjteményét, és ugyanitt nyissuk meg a budai Gundelt.”

Az Iparművészeti múzeumot ugyanis most kaparintotta meg a szépművészetis Baán László,  kormányzati kapcsolataival kitúrva az előző igazgatót, Takács Imrét. Vajon mit szól az Iparművészeti új irányítója, hogy Kerényi az övénél is közvetlenebb kapcsolataival ki akarja csavarni a kezéből a frissen megszerzett szőnyeggyűjteményt?

De az még semmi.

Mit szólnak a Gundel tulajai, hogy parancsra kell vendéglőt nyitniuk a helyen, amelynek látogatottságáról megoszlanak a vélemények? Vagy ez már a selyemzsinór, a Gundel hamarosan úgyis el akarja adni az éttermét a Nemzeti Finométkeztetési Hivatalnak?

A kor kultúrája egy rövid, Angry Birds-képpel ellátott glosszában jelenik meg, amely arról szól, hogy a telefonos játékoknak három alfaja van: a fizetős, a félig fizetős, és az ingyenes. Ez utóbbiba tartozik az Angry Birds.

A lap tanulsága, hogy a politikusok csak hiszik, hogy aki a mutyizásban jó, az mindenben jó, mert például írni azok tudnak, akiknek ez a munkája. Temesi Ferenc és Bayer Zsolt cikkeinek ugyan semmi apropója, az egyik kedélyes naplószerűség, az utóbbi műanekdotázós próza, de legalább mindkettő olvasható. 

Kerényi ugyanis már előre megmondta, a magazin ötlete „a Fidesz vezető köreiben merült fel”, és csak a jóról akarnak beszámolni, módszeresen kerülve mindent, amiben konfliktus van. A Magyar Krónika meg is valósítja célkitűzéseit: tételesen benne van minden, ami egy igényes pártlapban kell. Az információközlés, szórakoztatás pedig nem volt cél.

Az már a Világegyetem hibája, nem Kerényié, hogy az élet konfliktusokon, ellentéteken keresztül halad előre, és minden, ami ezt felsőbb utasításra ki akarja küszöbölni, bárgyú, és unalmas lesz.