Mekkora kölcsönre elég a fizetése?

2022.07.29. 09:51

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.
Minden emelkedik. Legalábbis az infláció felfelé szalad, a jegybanki alapkamat átlépte a bűvös 10 százalékos határt, s emiatt a hitelkamatok – igaz, visszafogottabban – szintén emelkednek. A másik oldalon ugyanakkor a fizetések is növekednek. A money.hu azt vizsgálta meg, hogy a hivatalos adatok alapján a különböző megyékben mekkora összeget lehet hiteltörlesztésre fordítani.

Megyénkét eltérő a bérdinamika

Erőteljes béremelkedésről szólnak a hivatalos statisztikák. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagbér az első negyedév végén 338 ezer forint volt. Ez 20 százalék feletti béremelkedési tempót jelent éves összevetésben, hiszen 2021. I. negyedévében a nettó átlagfizetés nem érte el a 280 ezer forintot.

Az azonban már a béremelkedések esetében sem mindegy, hogy hol is élünk. A különböző megyékben ugyanis – bár mindenhol kétszámjegyű volt a béremelkedés, a növekedési ütemet és főleg a konkrét összeget nézve komoly különbségek vannak.

Ez leginkább abból látható, hogy

  • Pest vármegyében 14 százalékos volt a nettó átlagbérek emelkedés.
  • 17-18 százalékos növekedést mondhatott magáénak Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun, Szolnok, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Heves és Veszprém megye.
  • Eközben a többi megye és Budapest 20 százalék feletti eredményt ért el.
  • A legjelentősebb béremelkedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 26 százalékot tett ki.

Drasztikus bérkülönbségek

Szabolcsnak szüksége is van az átlagot meghaladó növekedésre, mert:

  • a pontos összegek alapján a rangsor végén áll. Az itt élők alig több mint 247 ezer forintot visznek haza havonta.
  • A legmagasabb nettó fizetés Budapesté, a fővárosi átlagbér megközelíti a 426 ezer forintot.
  • A főváros mellett az országos átlagot egyedül Győr-Moson-Sopront tudta átlépni, közel 344 ezer forinttal.

Az elmúlt évben a fővárosi bérdominancia tovább erősödött. Míg 2021 tavaszán a budapesti átlagbérek csak 23,8 százalékkal haladták meg az országos átlagot, idén már közel 26 százalékos a különbség. A már említett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkavállalók felzárkózásuk ellenére még mindig csak az országos átlag 71,9 százalékát keresik – igaz ,egy éve még a 70 százalék is csak vágyálom volt.

Ennyi hitelt vehetnek fel az emberek

A nettó bérek alapvetően meghatározzák a hitelképességet. A jogszabályok szerint a nettó jövedelemnek az 50 százaléka mehet hiteltörlesztésre, magasabb – havi nettó 500 ezer forintot meghaladó - fizetések esetén ez 60 százalék lehet.

Miután a megyékben élők átlagfizetése alaposan eltér, jókora eltérés van a hitelfelvételi lehetőségekben is a megyék között.

  • A fővárosban a hitelfék szabályok kimaxolásával majdnem 213 ezer forint lehet a havi hitelrészletekre fordítható összeg. Egy évvel ezelőtt még csak 173 ezer forintig tudott eladósodni az átlagbérrel bíró ügyfél.
  • Győr-Moson-Sopronban – hiába a második legnagyobb a kereset – már a tavalyi budapesti törlesztőrészlet sem vállalható be – kevesebb, mint 172 ezer forintos törlesztést bír el az északnyugati megye átlagbére.
  • A megyék többségében (Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Vas, Heves, Veszprém, Pest, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, Somogy, Nógrád) 140-160 ezer forintot vihet el a törlesztés.
  • Békésben és Szabolcs-Szatmár-Beregben ugyanakkor a 130 ezer forintos törlesztőrészlet is elérhetetlen az átlagbérből.

Szabolcsban az átlagbér 5 milliós személyi kölcsönre elég

Természetesen a lakásárak is eltérőek az egyes megyékben, ezért érdemesebb azt vizsgálni, hogy a fenti törlesztőrészlet mekkora személyi hitel felvételét tenné lehetővé. A money.hu szakemberei a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2022. májusára kimutatott 14,22 százalékos átlagkamattal számoltak.

Eszerint 5 éves futamidőre

  • egy budapesti átlagbérrel rendelkező ügyfél akár 9 millió forintot is fel tud venni anélkül, hogy megsértené az MNB hitelfékszabályait,
  • a győri átlagbér már csak 7,3 millió forintos kölcsönt garantálna,
  • egy pest megyei átlagbérrel bíró polgár maximum 6,3 millió forintos kölcsönre számíthat a fenti kondíciókkal,
  • Szabolcsban ugyanakkor már csak 5,2 milliós hitel fedezetére elég az átlagbér.

Nem szabad kifeszíteni magunkat

A money.hu szakértői azonban eddig is és most is felhívják a figyelmet arra, hogy egyrészt nem szabad a jogszabályban meghatározott 50 vagy 60 százalékos határig elmenni. Hagyni kell mozgásteret a családi büdzsében – főleg most, a rezsiárak emelkedése idején.

Ugyanakkor az is lényeges, hogy a nettó jövedelmek összevonhatóak, azaz ha többen rendelkeznek fizetéssel, akkor feljebb megy a plafon.

Összehasonlítással is szépen csökkenhet a törlesztőrészlet

Szintén nagyon fontos, hogy hitelfelvétel előtt a teljes kínálatot alaposan át kell nézni, mert tetemes eltérések lehetnek a bankok ajánlatai között.

Egy 5 millió forintos, 60 hónapra igényelt személyi kölcsön esetében minimum 400 ezer forintos jövedelem esetén a legkisebb kamat 8,99 százalékos. Ám akár kétszer ekkora kamattal bíró ajánlatot is kaphatunk a bankunktól. A különbség a money.hu személykölcsön-kalkulátora szerint a törlesztőrészletben a legrosszabb és a legjobb ajánlat között 25 százalékos. Forintra lefordítva: a legjobb ajánlat kiválasztásával 48 442 forintból megúszható az 5 milliós hitel törlesztése. Ennél negyedével többet, 60 581 forintot is fizethetünk, ha nem nézünk körül és a legdrágább konstrukciót választjuk.

Nettó átlagbérek megyénként 

   Nettó fizetés 2022 Q1 (Forrás: KSH)
Budapest 425 585
Győr-Moson-Sopron 343 823
Komárom-Esztergom 320 120
Fejér 319 156
Tolna 300 744
Vas 300 591
Heves 299 396
Veszprém 297 487
Pest 294 670
Csongrád-Csanád 289 513
Hajdú-Bihar 286 565
Bács-Kiskun 283 341
Baranya 280 627
Jász-Nagykun-Szolnok 270 582
Zala 269 985
Somogy 269 579
Nógrád 268 202
Borsod-Abaúj-Zemplén 262 175
Békés 252 031
Szabolcs-Szatmár-Bereg 243 067
Országos átlag 338 005