Atrocitásokba torkollott a Tilos Rádió elleni tüntetés

2004.01.12. 06:53
A polgári körök felhívására több ezer ember vonult vasárnap délután a Tilos Rádió stúdiója elé. A szervezők és a demonstrálók azt követelték, hogy az ORTT azonnali hatállyal semmisítse meg az adó műsorszolgáltatási szerződését. A szónoklatok után a tömeg elvonult, de mintegy 500 ember öt óra után is maradt és indulatosan jelszavakat skandált, folyamatosan fenyegette a rádió munkatársait. Egy kisebb csoport a kordonozott bejárat előtt elégetett egy izraeli zászlót, és összetörte az MTI fotóriporterének fényképezőgépét. Lovas István meghirdette a nulla tolerancia elvét.
Vasárnap 15 órára tüntetést szervezett a Tilos Rádió épülete elé a Jobbik és a Rákosmente polgári kör, hogy így tiltakozzanak a rádió karácsonyi adása ellen, amelyben a keresztények kiírtásáról beszélt az egyik műsorvezető. A rendezvényen felszólalt Lovas István, Döbrentei Kornél és Melocco Miklós is.

"Hozzák ki őket!"

Tekintse meg képeinket!
Az Index tudósítójának tájékoztatása szerint már délután fél háromkor több száz ember gyülekezett a Tilos Rádiónak otthont adó Kultiplex épülete előtt. Három órára a tömeg ötezer fősre duzzadt. A transzparensek tanúsága szerint többen vidékről érkeztek az eseményre. A tüntetők egy színpad előtt gyülekeztek, és három óráig hazafias rockdalok szóltak a hangszórókból.

A jórészt idősebb emberekből álló tömegben többen transzparensekkel vonultak fel, nemzeti színű-, illetve Árpád-sávos zászlót lengettek, és sokan ruhájukra sárga színű szövetkeresztet tűztek.

A nagykövetség tiltakozik
Izrael Állam magyarországi nagykövetsége tiltakozik amiatt, hogy a Tilos Rádió épülete előtt rendezett vasárnapi tüntetésen elégették az ország szimbólumát, az izraeli zászlót - olvasható a külképviselet MTI-hez eljuttatott közleményében. A nagykövetség mélységes felháborodással értesült arról, hogy a Tilos Rádióban karácsony este elhangzottakat, amelyet a külképviselet is elítél, a tüntetésen párhuzamba állították Izrael Állammal - áll a dokumentumban.

Negyed négykor Melocco Miklós után Lovas István jobboldali publicista kezdte meg beszédét. Lovas többek közt elmondta: "Sok ország van a világon, ahol a többség elnyomja a kisebbséget, de csak egy, ahol a kisebbség nyomja el a többséget, és ez Magyarország." A szónok emellett kijelentette: "Ha nem akarjuk, hogy gyerekeink nácinak titulálva rezervátumokban éljenek, akkor ugyanúgy, mint New York rendőreinek, nekünk is meg kell hirdetni a nulla tolerancia elvét minden magyar- és kereszténygyűlölő kisebbséggel szemben."

Lovas beszédét hangos tetszésnyilvánítások szakították félbe, a tömeg többek közt "Elég volt!" és "Tiltsák be!" skandálással, illetve füttykoncerttel fejezte ki véleményét. Emellett, amikor a Kultiplex ajtajában feltűnt egy-egy arc, a tömeg rendre hangos fújolásba kezdett, többen "Gyertek ki!" vagy "Hozzátok ki őket!" jelszavakat kiabáltak.

Mégsem mennek haza

A tömeg négy körül lassan haza indult, de az Árpád-sávos zászlót lengető idősebb tüntetőkből álló keménymag nem volt hajlandó távozni, többen hógolyókkal dobálják a Tilos épületét, és azt kiabálták, hogy "Hazaárulók, gyertek ki!" és "Vesszen Medgyessy!". Mindeközben a tömegben megjelent a rádió kuratóriumának egyik tagja. Körbehordozta transzparensét, amelyen az alábbi szöveg volt olvasható: "Nem az igazság: csak a hús irgalmatlan tömege", ám a tüntetők vélhetően nem értelmezték a szöveget.

A szónoklatok után a demonstráció szervezői hangosbemondón felszólították a tömeget, hogy méltósággal távozzon, akik azonban nem tettek eleget a kérésnek, később pedig hangos szóváltásba keveredtek a szervezőkkel is. Egy kisebb csoport izraeli zászlót égetett, miközben a tömeg hangosan skandálta, hogy "Gyertek ki!" valamint, "Ria-ria Hungária!". Háromnegyed ötre a tüntetők száma tudósítónk becslése szerint ezer főre apadt.

Öt óra előtt pár perccel is még hógolyókkal dobálta a tömeg a Kuliplex ablakait, egy indulatos férfi összetörte az MTI fotóriporterének fényképezőgépét, a Magyar Narancs fotóriporterét rángatták, majd egy csoport megpróbálta elküldeni a sajtó képviselőit.

Az Index kérdésére a demonstráció egyik főszervezője elmondta, hogy az utolsó beszéd elhangzása után már nem tudták kontrollálni a tüntetést. A demonstráció polgári körös szervezője emellett megjegyezte, hogy sajnálják, amiért ilyen szélsőséges elemek hallatják a hangjuk a rendezvényen.

Öt óra után már csak egy kisebb, két-háromszáz fős csoport maradt a Tilos Rádió épülete előtt, ők továbbra is jelszavakat skandáltak, illetve a Kultiplex elé felállított kordon rácsait rázták.

A rendezvényt a rendőrség biztosította, azonban rohamrendőrt nem lehetett látni, a pár tucat járőr két-három fős csoportokban várakozott a tömeg szélén. Az épületet egy magán biztonsági szolgálat emberei védték, a bejáratot kordonnal zárták el. Négy óra után több rendőr érkezett a kordonhoz, hogy megerősítse az épület védelmét, fél öt után már több tucat egyenruhás védte a bejáratot.

Hét órára az utolsó tüntetők is elhagyták a helyszínt. "A provokálókból álló szűk csoport rendezvény utáni minden jellegű megnyilatkozása élesen szemben áll a polgári körök szellemével, ezért a leghatározottabban elhatárolódunk a történtektől és elítéljük azt" - nyilatkozta Pesti Imre az MTI-nek vasárnap kora este. A Rákosmenti Polgári Körök Egyesülésének elnöke hangsúlyozta, hogy nem keresztényi bármely nemzet zászlajának meggyalázása, és ugyanolyan mértékben visszautasítandó, mint a keresztények kiirtására szóló felhívás.

'Maradjanak otthon a Tilos szimpatizánsai'

A tüntetésről még pénteken Csabai Gábor, a Tilos Rádió ügyvivője az Indexnek elmondta, nem örülnének neki, ha a rádió szimpatizánsai is megjelennének az eseményen. "A Jobbik és a polgári körösök tüntetése a véleménynyilvánítás formája, és mi szeretnénk bármi félreértést elkerülni."

Klikk a képre!
Arra a kérdésre, hogy azért tanácsolják-e "híveiknek", hogy maradjanak otthon, mert tartanak az összetűzésektől, Csabai úgy válaszolt, jobb megelőzni a félreértéseket, majd hozzátette, "a tüntetés céljával szükségképpen nem érthetünk egyet, de a barikádra megyünk azért, hogy ők ezt bármikor megtehessék".

Már tüntettek

Nem először tűntetnek az ügyben jobboldali mozgalmak. Január 6-án a Honfoglalás 2000 szervezett demonstrációt az Országos Rádió és Televízió Testület előtt.

Szilvássy György, a szervezet elnök akkor óriási tüntetésekkel fenyegetett, abban az esetben, ha az Országos Televízió és Rádió Testület nem a társadalom, a "kilenc és fél millió ember elvárásának megfelelően dönt" a Tilos rádió ügyében.

Mint ismert, a Tilos Rádió szentestei műsorát követően több civil szervezet - így a Jobbik és a polgári körök is - az ORTT-hez fordult, hogy a "kiirtanám az összes keresztényt" mondat miatt tiltsák be a közösségi rádiót. Az ügyben az Országos Rádió és Televízió Testület eddig még nem hozott döntést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

tegnap, 19:48

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

tegnap, 21:06

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

tegnap, 14:45

  • Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Váratlan videók jelentek meg.

tegnap, 17:28

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Címlapon
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.

tegnap, 21:07