Jövő héten nyitja a kapuit a pécsi műjégpálya

2022.11.18. 17:40
A hűvös időjárásnak köszönhetően a pécsi műjégpálya, a PSN Zrt. hamarosan megkezdi a jégkészítést, hogy a műjégpálya megnyithasson.

A Pécsaktuál szerint így már kevesebb, mint egy hetet kell várni arra, hogy megnyisson a műjégpálya, amely november 22-én nyitja kapuit. A nyitvatartás nem változik a korábban megszokotthoz képest. 

Kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt kilenc és tizenkettő, illetve délután egy és négy között lehet majd korcsolyázni. Pénteken, szombaton és vasárnap pedig délelőtt kilenc és tizenkettő, délután egy és négy, illetve délután öt és este nyolc között lehet majd használatba venni a jégpályát. 

Az idei szezonban annyi a változás, hogy a drasztikusan emelkedő energiaárak miatt módosítani kellett a jegyárakon is. A felnőtt belépő 1500 forintra emelkedett, a 4-6 éves korosztály után pedig 750 forintot kell majd fizetni. A diák- és nyugdíjasbelépők ára nem változott, továbbra is 1100 forint három órára.