A katasztrófavédelem kötelezte Gerendaiékat a Lupa-beach parkolójának lezárására

2018.06.08. 22:32

FRISSÍTÉS: 

Időközben sikerült beszélnünk a Lupa-beach-től Gerendai Károllyal, és Matlárházi Ritával, a Lupa Strand Kft. ügyvezetőjével, akik cáfolták, illetve pontosították a korábban leírtakat. A Zöld vagy zaj - budakalászi lokálpatrióták szervezet információi alapján írtuk meg korábban, hogy a tavaly nyáron Budakalász határában megnyílt Lupa-beach parkolójának még mindig nincs engedélye, ezért a katasztrófavédelem lezáratta. A működtetők azt mondják, ők semmiféle lezáratós határozatot a katasztrófavédelemtől nem kaptak.

Gerendai és Matlárházi elmondták, hogy tavaly májusban beadták az engedélykérelmet a parkolóra, majd hónapokkal később jött egy levél, hogy az eljárást megszüntették, mert nem fizettek be egy - 24 ezer forint körüli - díjat. Ők viszont visszakeresték az utalást, és helyreigazítás kérésével megküldték a katasztrófavédelemnek, hogy javítsák döntésüket, mivel a pénzt ők befizették. Ezután szóban is beszéltek az ügyintézővel, aki elismerte, tényleg megvan a pénz, csak valahogy elkeveredett, így majd hivatalból is válaszolnak. Ez körülbelül tíz napja volt, azóta hivatalos választ ők nem kaptak.

Ehhez képest a katasztrófavédelem legfrissebb közleményében is az áll, hogy ők kötelezték Gerendaiékat a parkolók azonnali lezárására engedély híján.

A Lupa-bányatónál nemrég még tilos volt fürdeni, most pedig itt van Budapest tengerpartjaként hirdetik a projektet, amin száz hektáron tízezer embert képesek egyetlen napon fogadni, és ez nem tetszik a lokálpatriótáknak. Az Index is tesztelte a megnyitáskor, itt olvashatja .  

Az egyesület szerint a strand és a parkoló a Duna érzékeny vízbázisvédelmi területén van, hidrogeológiai A övezetben (ivóvízbázis), ami azért fontos, mert a Duna Menti Regionális Vízmű közeli parti szűrésű kútjainak vizét issza az egész Duna-kanyar, de a Fővárosi Vízművek vízbázisa is közel van.

"Elég egy csöpögő olajszűrő és máris kész a baj évtizedekre helyrehozhatatlanul" - írják, ezért szigorú szabályok vannak a hely használatára. A több focipályányi parkoló alá például vízzáró, a csapadékvizet és a szennyeződéseket összegyűjtő rendszert, olajfogó berendezést kell építeni. 

A helyiek elküldték kérdéseiket a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, és Kisdi Máté szóvivő tudatta, hogy 2017 júniusában az ügyfél egy 275 férőhelyes parkoló kialakítása érdekében vízbázis-védelmi egyedi vizsgálati eljárást kezdeményezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál, mert a parkoló ivóvízbázison helyezkedne el. Az eljárást az igazgatóság elindította, a hatályos jogszabályoknak megfelelően hiánypótlást és díjfizetés-felszólítást írt ki. Az ügyfél a felszólításban foglaltakat nem teljesítette. Ennek következtében az FKI megszüntette az eljárást.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági munkatársai 2018 májusában szemlét tartottak a tó mellett, és megállapították, hogy ott engedély nélkül, két helyszínen 350 gépkocsi befogadására alkalmas parkolót alakítottak ki. "A murvával borított parkoló kialakítása nem felel meg a műszaki előírásoknak. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági eljárás keretében kötelezte az ügyfelet a parkolók azonnali lezárására és a jogszabályoknak megfelelő átépítésére" - közölte az FKI. A lokálpatrióták azt írják, nem ellenzik a Lupa-beachet, csak azt szeretnék elérni, hogy tartsák be a szabályokat. 

A katasztrófavédelemnek most az üzemeltetők információi alapján mi is elküldtük kérdéseinket. Többek között azt kérdeztük, hogy az FKI értesítette-e hivatalosan az érintett ügyfelet arról, hogy a parkolót azonnal le kell zárnia, és ha igen, azt mikor, és hogyan tette? Illetve arra is kíváncsiak voltunk, igaz-e, hogy azóta kiderült, a hiányolt díjat az ügyfél valóban befizette, és amennyiben igaz, újraindul-e az engedélyezési eljárás. Amint válaszokat kaptunk, ismét frissítjük cikkünket.

A kérdéseink elküldése után röviddel a katasztrófavédelem elküldte pontosan ugyanazt a közleményt, amit a lokálpatriótáknak. Ebben pedig tényleg az szerepel, hogy:

"A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági eljárás keretében kötelezte az ügyfelet a parkolók azonnali lezárására és a jogszabályoknak megfelelő átépítésére".

Arra azonban nem kaptunk választ, hogy ez a lezárásra kötelezés ez mikor történt, és pontosan hogyan, hogyan értesítették erről az üzemeltetőt.