Fekete György: Konrád György magyarnak látszik
További Belföld cikkek
-
Új főszerkesztő érkezik a Blikkhez áprilistól
- Halálos háztűz volt Kunhegyesen
- Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
- Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn
- Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Viharos jelenet zavarta meg az Magyar Művészeti Akadémia amúgy békés közgyűlését. Fekete György beszéde alatt tizenöt-húsz képzőművész és egyetemista rohant a terembe, és miközben néhányan az MMA térnyerése ellenes kiáltványukat olvasták fel, mások megkíséreltek egy transzparenst kihúzni az elnökség előtt. A feladat nem volt egyszerű, nem csak a biztonsági őrök rontottak rá a lepedőt tartó képzőművészre, hanem az egyik idős akadémikus is, aki testével igyekezett megakadályozni, hogy az összegyűltek előtt megjelenjen a felirat: „Az MMA kirekesztő, a művészet szabad.”
A demonstrálók még elhadarhatták követeléseiket (az MMA köztestületi státuszának eltörlése, a kulturális szektor autonómiája, demokratikus szakmai egyeztetés, átlátható támogatási rendszer, a Műcsarnok függetlensége), mielőtt kitoloncolták őket. Fekete György nem reagált a felvetéseikre, szerinte ugyanis „aljas politika van az esemény mögött.”

Fekete a közgyűlésen elemezte Gulyás Gábor Műcsarnok-igazgatóval kialakult szakmai konfliktusát. „Keserves küzdelmet folytattam, hogy beszélő viszonyba kerüljünk, ő ezt visszautasította, nem fogadott, ellenvéleményeket mondott. Amikor a Nemzeti Szalon ötletét felvetettem, akkor azt mondta, ennek nem ad helyet” – adta elő, hogy egy akkor tőle még független intézmény vezetője hogyan utasította vissza ötletelését.
Fekete szavaiból kiderült, hogy a Műcsarnok igazgatóját kormányellenesnek állította be a kormányülésen, így kaphatta meg az intézményt: „A kormányülésen elmondtam, hogy az Akadémia nem fogja tudni a feladatát végrehajtani, ha egyébként kiváló állami vezetők a Nemzteti Együttműködés Kormányának programja mellett a nemzeti együtt nem működés gyakorlatát viszik.”
Az elnök beszédében végül relativizálta a művészi szabadságot: „Kikérem magamnak, hogy a Művészeti Akadémián kérik számon a művészeti szabadságot. Mert ha valaki ezt a művészeti szabadságot nem sérti, az az Akadémia. Kisebbség által hirdetett relatív művészi szabadság dolgában nekünk nem lehet elnézőnek lenni.”
Romkocsmákban Fekete György-álarcot osztogatnak
Bár Fekete György végig az MMA nevében beszélt, és külső ellenségnek tulajdonította a támadásokat, a figyelmes hallgató a felszólalók udvarias körmondataiból azért kihámozhatta az elnök kritikáját.
Novák Ferenc koreográfus szerint a köztestületnek tiszteletben kellene tartania mások véleményét: „ne legyen egyetlen szemléletet tükröző színház, ne legyen olyan kiállítóhely, ami nem ad teret akár extrém megfogalmazású műveknek” – reagált Fekete azon kijelentésére, amely szerint a Műcsarnok Mi a magyar? kiállítása blaszfémia volt, és ilyet mostantól nem engedélyez. A koreográfus helytelenítette, hogy kivezették a tiltakozókat, mert ő inkább beszélgetett volna velük.
Elbújtatta kritikus gondolatait Csáji Attila is. „Romkocsmákban Fekete György-álarcot osztogatnak, internetről az ilyen letölthető! Először ő jön, aztán a többiek?” – kérdezte a festő. Majd megjegyezte: „nem helyezhetjük magunkat olyan magasságokba, hogy eldönthessük, ki magyar és ki nem.” A Műcsarnokról pedig úgy vélekedett: „Ne blaszfémiának tekintsük a tárlatot, hanem mutassuk fel, mi a mi véleményünk.”

Fekete irányvonala mellett állt ki ugyanakkor Jókai Anna, aki összefogásra hívta fel az MMA-tagokat a támadások ellen. Czakó Gábor szerint pedig a „világpiac és a nemzeti piac összecsapása” miatt lett a nemzeti érdekeket képviselő Akadémia ellenség.
Egységben az erő
A közgyűlés fojtott légkörére jellemző, hogy nyílt kritikát csak a szünetben hallhattunk. Megtudtuk, hogy Ekler Dezső építész kilépő nyilatkozatot küldött az elnökségnek, amelyben helyteleníti a Műcsarnok elfoglalását, és hogy Fekete a tagok kizárásával dönt a fontos kérdésekről. A levelet azonban Ekler írásos kérése ellenére sem olvasták fel.
Nem került szóba az a nyílt levél sem, amelyet Bukta Imre, Deim Pál, Farkas Ádám, Fehér László, Jovián György, Lovas Ilona, Orosz István, Keserü Katalin, Novák Ferenc MMA-tagok írtak, szintén Fekete diktatórikus vezetési stílusa okán.

Fekete ugyanakkor elnézést kért korábbi félreérthető megjegyzései miatt: „Bocsánatot kérek, ha olyat tettem, mondtam volna, ami az akadémikusok számára méltatlan.” – mondta.
A közgyűlés egyik napirendi pontja az új tagok megválasztása volt. Erről néhányan távoztak, mivel nem értettek egyet a tömbös szavazási módszerrel. Egy szavazólapon ugyanis több név szerepelt, és a tagok vagy szavaztak az összesre, vagy egyre sem.
Végezetül az MMA köszöntötte születésnaposait. A legfiatalabb ünnepelt most volt 65 éves, a legidősebb pedig 80 (Jókai Anna és Fekete György).
Az új rendes tagok között van többek között Kósa Ferenc filmrendező, Turi Attila építész, Sebestyén Márta népdalénekes, Cserhalmi György, Blaskó Péter, Haumann Péter és Huszti Péter színművész, Bereményi Géza író, filmrendező, Marton Éva és Tokody Ilona operaénekes, Sapszon Ferenc karnagy valamint Medveczky Ádám karmester.
Konrád György külföldről magyarnak látszik
Fekete a közgyűlést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a sajtó kiforgatta a Konrád Györgyöt nem magyarként említő nyilatkozatát. A téma tisztázására mondott szavai azonban nem tették világossá a kérdést: "Ha külföldiek támadják Magyarországot, az nem fáj annyira, mintha valaki olyan támadja kívülről Magyarországot, aki onnan errefelé magyar. Magyarnak látszik. Fájdalmas számunkra, hogy őt magyarnak könyvelik el onnan errefelé. És ezt a magatartást nem nagyon szerették a világon sohasem."
A közgyűlésről távozó tagokat az utcán a tiltakozó művészek várták. Az egyik demonstráló, Nemes Csaba volt, aki 2006-ban a velencei biennálén képviselte volna hazánkat, ám a lehetőséget a szocialista kormányzás más indokkal ugyan, de elvette tőle, mivel munkájában a zavargásokkal foglalkozott. Nemes elmondta: Nem Gulyás Gábor mellett demonstrálnak, de nem is Fekete György ellen. Az elnök ugyan megengedhetetlen kijelentéseket tett, ám az MMA-rendszere személye nélkül is káros a művészeti életre. A képzőművész sérelmezte, hogy az Akadémiát úgy helyezték pozícióba, hogy a kormány semmilyen szakmai egyeztetést nem folytatott, a szervezet egy bizonyos kultúrkört képvisel, és nem demokratikus alapokon nyugvó intézmény.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
1 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
33 perce
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.
48 perce
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53