szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Túl sok jogdíjat fizettek ki eddig a tévés ismétlésekért Semjén Zsolt szerint, ezért átírják a törvényt.

A médiaszabályozást átíró törvényjavaslatra eddig azért figyeltek fel sokan, mert kevesebb híradót, több bulvárt és reklámot enged a tévéknek, de egy másik pontja nagy pénzeket vehet ki a színészek zsebéből. Egész pontosan arról van szó: ha átmegy a parlamenten a javaslat, akkor kiveszik a szerzői jogi törvényből azt a félmondatot, hogy az előadás ismételt sugárzásáért is jár jogdíj. Ezzel egy több évtizedes rendszert alakíthatnak át. 1986 óta ugyanis az a szabály: ha egy színész valamelyik magyar tévé saját gyártású műsorában vagy rádiófelvételen szerepel, akkor jogdíjat kap minden egyes alkalom után, amikor ismétlik a műsort. Később ezt kiterjesztették a szinkronszínészekre is. A zenei jogdíjakra ez nem vonatkozik, a zenészek pénzügyeit nem érinti a törvénymódosítás.

Az Előadőművészi Jogvédő Iroda, amely beszedi a jogdíjakat a tévéktől és kifizeti, úgy számol:

  • 2018-ban 330 millió forint jogdíjat fizettek ki, összesen 4910 film, illetve sorozat szereplőinek,
  • 9200 művész kapott jogdíjat, tehát az átlag közel 36 ezer forint,
  • volt olyan színész, aki 2,7 millió forintot kapott egyetlen év alatt,
  • a tíz leggyakrabban ismételt műsor szereplői összesen 16 millió forintot kaptak.

Igaz, ez csak a törvény hatályba lépése után elkészülő műsorokra lesz érvényes, tehát ha egy régi műsort ismételnek, az után ugyanúgy kell jogdíjat fizetni, mint eddig. De a terv ellen tiltakozó művészek úgy számolnak: nagyjából 150 millió forinttal rövidítenék meg őket, ha a jövőben készülő műsorok ismétléseiért nem kapnának jogdíjat.

A törvényjavaslatot benyújtó Semjén Zsolt úgy indokolta az ötletét: túlzó a díjmérték.