szerző:
Joó Hajnalka
Tetszett a cikk?

Az irodalomtörténész felel a hvg.hu információ szerint azért, hogy a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv humán műveltségterületeket érintő részeiben jobban tükröződjön a hazafias szemlélet. Hogy ez pontosan mit jelent, azt ősszel fogjuk megtudni.

A lovagkereszttel kitüntetett, nácibarát Takaró Mihály vezeti majd a közszolgálati televízió deklaráltan diákok és oktatók segítésére indított, M5 nevű ismeretterjesztő csatornájának egyik műsorát – írtuk a Comment.blog.hu történtekről elborzadva beszámoló bejegyzése nyomán 2016 szeptemberében.

Az antiszemitizmusáról ismert Nyírő Józsefet és a numerus clausus hívét, Tormay Cécile-t zseninek, a Nyugatot viszont „kis zsidó lapocskának” tartó, Kertész Imre magyarságát megkérdőjelező, Spiró Györgyöt embernek nehezen nevező irodalomtörténészről ezúttal azonban még lesújtóbb hírünk van: a hvg.hu információi szerint ugyanis Takaró vezeti azt a munkacsoportot, amelynek feladata, hogy a tavaly szeptemberben elkészült, de rögtön átdolgozásra ítélt új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében a kormánypártok ízlésének megfelelően írja át "hazafiasabbra" a humán műveltségterületeket – főként a magyar irodalmat és történelmet – érintő részeket.

Emlékezetes: a Csépe Valéria vezetésével kidolgozott NAT-tervezetről már a bemutatása előtt azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy "ez így ebben a formában biztosan nem lép életbe", később pedig kiderült, hogy a kormánynak az a legfőbb baja az anyaggal, hogy

nem elég keresztény, nem elég hazafias, nem elég nemzeti. Összességében: túl független."

Facebook / Orbán Viktor

A jelenleg hatályos, 2013-ban életbe lépett nemzeti alaptantervbe annak idején egyébként éppen Takaró nyomására került be Wass Albert és Nyírő József, valamint a műveikben a zsidók ellen uszító Szabó Dezső, és Sinka István is, ami ellen zsidó szervezetek és a Magyartanárok Egyesületének tagjai is élesen tiltakoztak annak idején.  

A Horthyért rajongó, korábban a Trianoni szemlét is szerkesztő Takaró akkoriban az Oktatási Hivatal külső munkatársa volt, az irodalomtörténésznek információink szerint ma viszont nem egy háttérintézménnyel, hanem közvetlen az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) van szerződése: a 2019 január elsejétől augusztus 31-ig szóló megbízás tárgya hivatalosan „bizalmi jellegű szakértői feladatok, minisztériumi háttéranyagok szakértése, összefoglalók ellenőrzése, lektorálása, segédanyagok készítése”. Az azonban nem derül ki az amúgy a kormany.hu-n is fellelhető szerződéslistából, hogy az iménti leírásba a NAT-tal kapcsolatos teendői is beletartoznak-e, csak annyi, hogy a munkáért Takaró havi 1,123 millió forintot kap.

Az Emmi sajtóosztályának még június elején küldtük el kérdéseinket, hogy a minisztérium mely vezetőjének szakértőjeként dolgozik, és pontosan milyen témában készít háttér- és segédanyagokat az irodalomtörténész, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Informálisan úgy tudjuk: Takaró az őt márciusban újabb állami elismeréssel kitüntető Kásler Miklós miniszter felkérésére dolgozik. (Takaró és a vele együtt díjazott Döbrentei Kornél kitüntetése ellen a Mazsihisz közleményben tiltakozott.)

Takaró Mihályt a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjjal tüntetette ki Kásler Miklós 2018-ban
MTI / Illyés Tibor

A megbízásával kapcsolatban – egyebek mellett, hogy mely pontokon és milyen formában, illetve szempontok szerint tervezi hazafiasabbra formálni a nemzeti alaptantervet – többször kerestük Takaró Mihályt is, de a Kárpát-medencei Magyartanárok Egyesületét is vezető irodalomtörténész nem vette fel a telefont.

Takaró Mihály nemcsak a bevezetőben említett Háromszor magyar című műsort vezette az M5-ön, Száműzött magyar irodalom címmel korábban a Duna Televízión is futott műsora, amelyben Tormay, Sinka, Szabó, Wass és Nyírő méltatása mellett kitagadta a magyarok közül a zsidó származású írókat. Hasonló címmel az előbbi szerzőket bemutató előadás-sorozatokat is tartott korábban – többek között a polgári köröknek és a Fidesz alapítványának otthont adó Polgárok Házában.

MTI / Vajda János

Az irodalomtörténésznek 2018 októberében amúgy a NAT-lektorálásnál előkelőbb pozíciót kínált az erőforrás-miniszter: a Petőfi Irodalmi Múzeum Prőhle Gergely távozásával megüresedő főigazgatói székét szánta neki, de ő állítólag nemet mondott.  

Nem csoda: a jelenlegi megbízással valóra válthatja a róla laudációt író, irredenta nézeteiről ismert Raffay Ernő történész szavait, akinek Takaró életművéről állítása szerint mindig József Attila sora jutnak eszébe: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani”.

Hogy az irodalomtörténész hazafias "tanításai" pontosan hogyan jelennek meg a Nemzeti alaptantervben, azt leghamarabb ősszel fogjuk megtudni, az átdolgozással megbízott szakértőknek információink szerint ugyanis ekkorra kell a munkát befejezniük.

Pontosítás

Cikkünk megjelenése után az Emmi sajtóosztálya – amelyet június 4-e óta írásban kétszer, szóban pedig legalább hatszor kerestünk meg a kérdéssel, hogy pontosan kinek és milyen munkát végez a tárca szerződéslistájában szereplő Takaró Mihály – helyreigazítási kérelmet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben azt állítják: a cikkben megjelölt Takaró Mihálynak a minisztériummal nincs semmilyen hatályos szerződése.

Császár Attila, a tárca sajtófőnöke arra ugyanakkor továbbra sem válaszolt, hogy akkor miért van Takaró Mihály neve a szerződéslistában, és arra sem, hogy miért nem válaszoltak közel egy hónapig a megbízásával kapcsolatban feltett kérdéseinkre. (Takaró Mihályt ugyancsak kerestük, de ő sem válaszolt nekünk.)

Szerda délután így nem is az Emmiből, hanem külső forrásból hívták fel rá a figyelmünket, hogy a szerződéslistájában olvasható Takaró Mihály Károly nem a Horthy-rajongó irodalomtörténész, hanem egy harmadik utónevet is viselő Takaró Mihály Károly nevű teológus lehet.

A tévedésért elnézést kérünk, ugyanakkor mentségünkre szóljon, hogy egy nem túl gyakori névről van szó, miközben kollégánknak több, egymástól független forrásból származó értesülései voltak az irodalomtörténész Takaró Mihály megbízásáról, akinek ráadásul a megbízása időtartama is egybeesik a NAT átdolgozásával. 

Utóbbit – vagyis a Horthyért és antiszemita írókért rajongó Takaró Mihály részvételét a folyamatban – az Emmi egyébként nem is cáfolta, csupán azt, hogy az irodalomtörténésznek nincs szerződése a tárcával. Vagyis Takarót eszerint nem közvetlenül az Emmi, hanem egy másik állami szerv bízta meg a feladattal.

A tévedésünk egyben az utóbbi évek rendkívül súlyos problémájára is rávilágít: mára lassan ritkaságnak számít, ha egy minisztérium vagy egyéb állami szerv válaszolt egy-egy megkeresésre, pedig ezek híján nemcsak a munkájukat és a közpénzek elköltését nem tudjuk hatékonyan ellenőrizni, de esetleges hibákat, félreértéseket sem tudjuk (időben) kiszűrni. A TASZ nemrégiben a nem kormánypárti szerkesztőségek újságírói körében végzett kutatást arról, hogyan akadályozzák a minisztériumok az újságírók munkáját, és lesújtó eredményre jutott. A pontos eredményeket ősszel publikálják.