
Galuska dúrban, sóska mollban – az ízeknek is van frekvenciájuk, ön is hallja?
További Degusztátor cikkek
-
Hatalmas dobásra készül a Gundel Keleti Andreával
- Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
- Zebegényben magasabban van az étterem, mint a minőség, de az irány jó
- A rajongók kikövetelték maguknak a hosszabbítást
- Pierre járt a Róma ételbárban, de most inkább kipontozzuk, mit is mondott alássan
Budapest térképén egyoktávnyi távolságra van egymástól két olyan étterem, két olyan kis csapat, amelynek tagjai elszántan hisznek a szerzői konyhában. Szimbolikusnak érzem ezt az oktávnyi távolságot. Az oktáv az alaphangtól számított nyolcadik hang. Ha elértük egy alaphang oktáv hangját, a hangsorunk újrakezdődik.
Kami és Rutin
A két étterem közül – anélkül hogy tudna egymásról – az egyik Budaörsön, a másik Újpest szélén megszállottja az ízeknek. Nem törődnek válsággal, munkaerőhiánnyal, inflációval, túlélik, mindent túlélnek, mert jó értelemben vett küldetésük van, a tehetségüknek, elszántságuknak, tántoríthatatlanságuknak köszönhetően az ízeket – mint zenei hangokat a zeneszerző – komponálják egymás mellé, mintegy zeneműveket létrehozva konyháikon.

Abszolút hallása kevés embernek van, mint ahogy abszolút ízérzéke is csak keveseknek, és még kevesebben vannak azok, akik érvényes „ízműveket” képesek létrehozni.
A zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata
A zene a hangok és nem hangok (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, képes érzelmeket, indulatokat kelteni és gondolatokat ébreszteni. Ugyanez történik nagyjából főzés közben is az ízhordozókkal, azokat a séf rendezi el tudatos sorrendben.
Szerintem az íznek is van frekvenciája, mint a hangnak, amit ízmagasságként észlelünk. Az ízmagasság emelkedhet, illetve süllyedhet.
Az emberi fül által érzékelhető hangtartomány tíz oktáv. Ez csak akkor teljesül, ha valaki hallja a 20 Hz körüli, rendkívül mély hangokat is, vagy akár az ennél ezerszer nagyobb frekvenciájú, 20 000 Hz-es igen magas hangokat is. Az ízek magasságát, mélységét is észleljük, legfeljebb nem mindig ezekkel a szavakkal illetjük. Sőt meg merem kockáztatni: ahogy a zenében van dúr és moll, úgy a gasztronómiában is meg tudjuk különböztetni ezeket egymástól.
- A dúr ízei általában világosabb érzetűek, tisztábbak, vidámabbak, lehetnek akár meghatók is;
- míg a moll sötétebbre hangolt, ízesített, komorabb, némi melankóliával átszőtt szomorúságot is tartalmazhat.
Egy jól megkomponált menün belül mindkét változat érvényes, a lényeg az, hogy minél jobban meg legyünk érzelmileg mozgatva, egy pillanatnyi üresjárat se zökkentsen ki bennünket az élvezetekből.
Galuska dúrban
A Rutinban készült ételekről már írtam, azóta újból jártam ott, és két „zeneművet” kóstoltam. Az egyik a tojásos galuska dúrban, a másik – na, az lehet a mollverzió, a sóska velouté.
Bisztró egy Hófehérke és a hét törpe típusú kulipintyóban
Budaörsön világbajnok a rutin.
A tojásos galuska vidáman krémes, szinte minden porcikája megható, ezek a krémes állagok különböző mértékben vannak jelen, más-más intenzitással, a galuska önmagában is galuskamivoltát meghazudtolóan krémes, a tojáshab – vagy minek nevezzem – újabb lágyságot kölcsönöz a készítménynek. Az a galuska, amely némely gyerekkori élményeket idézve dallamosan, váratlanul – pedig van tartása – mint születésnapi selyemcukor szétolvad a szájban.

Sóska mollban
A sóska meg a krumpli és a leveles túró meg az okos tojás mollban szólnak. A „komorsága” inkább a totális nosztalgia-összeállításnak köszönhető, a melankólia már inkább a fájdalomküszöbig húzott ízeknek. Mintha valaki olyan hosszan tartaná a magas C-t, hogy egy idő után már könyörgőre fognánk, hogy most pihenjen, hadd vegyünk mindnyájan lélegzetet.
Magas C
Amikor az énekesnő vagy énekes egy áriában megközelíti a mitikussá vált hangot, a magas C-t, és amikor eléri, az egyet jelent a zenei extázis legmagasabb fokával. Az ízlelés során is megtapasztalhatjuk a magas C-t. Aki megugorja, célt ér. Megmámorosodik a hallgató, jelen esetben az evő.
A séf nem ismer sem istent, sem embert, hogy elérje a célját
Kami – vagy Kálmán – az újpesti éttermét nevezte Kaminak, hiszen őt így ismeri minden hang- és ízrajongó. Igazi kisvendéglő, itt minden saját erőből készült: külvárosi családi ház, szemet kápráztató rózsaszínben kiveri a magas C-t, az biztos. Odabent kockás abroszos asztalok, és a mindig jó kedélyű, operaénekesi méreteket is megszégyenítő Kami, aki úgy főz, ahogy Farinelli énekelt anno. Akinek énekét a közönség rendszerint e felkiáltással jutalmazta:
Viva il coltello – Éljen a kés
A mi Kamink késével a bárányt, nyulat és egyéb húsféléket szabdalja. Ha levesről van szó, és hát miért is ne lenne, akkor annak első főzetében: marha ritkacsont, marhahúsos csont, csirkeszárny, csirkeláb, csirke far-hát, pulykanyak, kacsanyak fő. Ebből készül szójával és egy kevés halszósszal az első főzet, ami emlékeztet egy pholevesre, ezt lehabozza, lezsírozza, leszűri. Másik főzet a marhapofa, annak a levéből készül egy pörköltalap, abban főnek nagydarab hagymák meg lepirított csillagánizs, egész kömény. Ezt a kettőt, a pörköltalapot és a pholevet főzi később egybe, amibe újhagyma zöldje, szára, koriander szára, petrezselyem szára, narancslé, lime leve és fehérborecet kerül. Persze az alkotó mindezeket harmonikus rendbe komponálja.
Majd ezt a dupla levet igazgatja később össze, és ebből lesz az a bizonyos „nem gulyásleves”, ami egy folyamatosan kitartott magas C, csak győzze az ember szusszal. Bitang nagy erő rejtőzik ebben a lében, amit gondosan válogatott zöldségkavalkád frissít, nem lehet megunni. A diszkrét őröltpaprika-jelenlét azt bizonyítja, hogy lehet úgy paprikát használni, hogy minden más is képes érvényesülni, nagy amplitúdójú vibrációt okozva.
Tatár dúrás
A tatár dúrban készül, a marokkói citrom, kapri, szárított paradicsom összeérlelt alaphoz keveredik hozzá a kétféle hús, hátszín és fehérpecsenye, ezek ügyesen kiegészítik egymást, az eltérő állagok izgalmas egyveleget alkotnak. Itt minden íz egymásba olvadó hangként rajzol ki egy ábrándos, de vidám dallamot. A salátakuszaság pedig a már nyugodtan a konyha egyik jellemző kézjegyének is nevezhető frissítő funkciót látja el. Szép is, jó is.
Bárány csülök mollban
Először is vegyünk egy jóféle magyar báránynak a csülkét, pácoljuk sóban, cukorban, kezdjük holdkeltekor, és vegyük ki a pácból, ha a pirkadati pára mögül felcsillan a nap sápadt sugara. Ezután egy egész napot konfitáljuk az istenadta jószágot. Ha a pityókát szépen simára, kerekre pucoltuk, főzzük, süssük, pirítsuk, és utána még konfitált hagymába és annak sűrű levében forgassuk össze. Ha van dalmát ajvárunk, akkor azzal ízesítsük, élénkítsük a fogásunkat, majd a válogatott szép levelekkel, zöldekkel frissítsük, változtassuk zöld legelővé a tányérunkat. Apró lilahagymákat pácoljunk, és csak úgy kényünk-kedvünk szerint szórjuk a tányérra, abból baj nem lehet.

Nem fogok elméletet gyártani abból, hogy miért a családi, majdhogynem egyszemélyes ételkészítők idejét éljük, az is lehet, hogy ez mindig is így volt. Nem tudom. Az az érzésem, hogy ennek lehet valami köze a régi lyoni főzőasszonyok teremtette világhoz. Most mintha visszakanyarodóban lennénk oda. Kamarazenei körülmények között virtuózok vágják ki a magas C-t, némelykor azt látom, hogy nagyobb kockázatot vállalnak, mint a nagy állami operák, mindennap vásárra viszik a bőrüket.
Pierre gasztroesztéta.
A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
45 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
3 órája
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve történt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
37 perce
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
5 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
6 órája
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
3 órája
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
7 órája
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
7 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
3 órája
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
6 órája
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
10 órája
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
2 órája
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
4 órája
Rovataink a Facebookon