
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Az Egyesült Államokban és több európai országban is emelkedik a kisgyermekek körében a súlyos májgyulladásos esetek száma – írja a Reuters. Január óta több mint 130 esetet azonosítottak, közülük a legtöbbet, 108 megbetegedést Nagy-Britanniából jelentették, de Hollandiában, Spanyolországban, Dániában és Izraelben is felfigyeltek a jelenségre.
Az érintett gyermekek mindegyike 10 év alatti.
Önmagában a 130 eset nem lenne riasztó, de hirtelen sűrűsödtek az esetek, és a nagy többségük Nagy-Britanniában jelent meg. Egyelőre kérdéses, hogy el fog-e terjedni, és járványt fog-e okozni a kórokozó, de mindenképp figyelemre méltó ennek az „előjárványnak” a megjelenése.
Boldogkői Zsolt genetikus-virológus szerint a helyzet azért újszerű, mert a szakemberek arra következtetnek, hogy nem az eddig hepatitiszt okozó vírusok egyike, hanem az általában légúti tüneteket okozó adenovírus váltja ki a betegséget. Általában is előfordulhat, hogy megtámadja a májat, de ez immunhiányos gyerekeknél szokott előfordulni, egészségeseknél nem. Itt most éppen az a probléma, hogy egészséges gyerekek máját támadja meg, és súlyos tüneteket okoz – nyilatkozta az RTL Klub híradójának.
A kutatók egyik lehetséges magyarázata, hogy a pandémia idején az elzártság miatt legyengült a gyermekek immunrendszere, ezért reagálhatnak érzékenyebben a fertőzésre.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMJelentős felfedezés történt.
tegnap, 12:32
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
tegnap, 21:20
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
március 19., 09:45
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
tegnap, 19:32
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13