Nem minden sportesemény nyitja meg a kapuit a nézőközönség előtt

2021.05.01. 13:50

Bár a ma esti Ferencváros–Mezőkövesd találkozóra a Groupama Arénában, valamint a ZTE és a Kisvárda meccsére a ZTE Arénában már várják a védettségi igazolvánnyal bíró szurkolókat, több más sportesemény nem fogad nézőket, vagy csak korlátozott kereket között, a járványügyi intézkedéseket szem előtt tartva – írja a Magyar Nemzet

Az NB II-es Gyirmót és a Szolnok például zárt kapuk mögött tartja meg hétvégi mérkőzéseit. A Kisbarcikával játszó Szolnok ezt azzal indokolta, hogy a 

az idő rövidsége miatt, tekintettel a Covid-helyzetre, nem lehet felelősséggel felkészülni a találkozó nézők előtt történő megrendezésére. 

A Gyirmót is ugyanezzel magyarázta, hogy vasárnap a Gyirmót FC Győr–WKW ETO FC Győr mérkőzésre nem engednek be szurkolókat.

Eközben az Infostart arról ír, hogy szombaton 15 órától lehet jegyeket vásárolni a labdarúgó MOL Magyar Kupa hétfői döntőjére, a Puskás Arénában megrendezésre kerülő MOL Fehérvár-Újpest összecsapásra. A bejutáshoz a jegy mellett érvényes, személyazonosságot igazoló okirattal bemutatott védettségi igazolvány szükséges – közölte a Magyar Labdarúgó-szövetség. 

Ebben az esetben is korlátozott számban látogatható a mérkőzés, a két csapat szurkolói egyaránt 8000-8000 jegyet vásárolhatnak meg a Puskás Aréna első szintjére. A szurkolói csapatok egymással ellentétes pontokon foglalhatnak helyet a lelátókon, a Fehérvár támogatói csak a Dózsa György út felőli részén, az Újpest rajongói pedig a Stefánia út felőli részén.

Hasonló korlátozások érvényesek a labdát kézzel kezelő sportágra. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének döntése értelmében az NB1/A-s férfi, az NB1/A-s női, valamint az NB1/B-s férfi mérkőzések kapuit korlátozott keretek között, de megnyitják a szurkolók előtt, viszont más versenyrendszereknél a kapuk zárva maradnak.

Ennek értelmében a ma esti Falco–Szeged bajnoki elődöntő mérkőzésre csak korlátozott számban, nagyjából 1800 embert engednek be, a Szolnoki Olajbányász–DEAC ugyancsak elődöntős meccsén a járványügyi szabályok betartása mellett nagyjából 1300-an szurkolhatnak. 

A nőknél a Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd bajnoki döntő harmadik, szombati összecsapása védettségi igazolvánnyal ingyenesen megtekinthető azzal a feltétellel, hogy a lelátó első sorát nem lehet elfoglalni.