Lassan helyreáll a közlekedés Londonban

2005.07.08. 09:09
Nem sokkal éjfél után több londoni metróvonalon szinte teljesen helyreállt a forgalom. Három földalattin azonban csak korlátozásokkal járnak a vonatok, további két vonalon pedig egyelőre szünetel a közlekedés. Közben a brit rendőrség és a katonaság "a létező legintenzívebb" akcióban keresi az elkövetőket.
Bár folyamatosan nő a híradásokban az áldozatok száma – a milánói Corriere della sera adatai szerint jelenleg 52 halottról tud – az élet kezd visszaállni a régi rendbe. Az ausztrál kormányfő is úgy értesült, hogy 52 halálos áldozata

Képeink Londonból.
A 12 londoni metróvonal nagy részét megnyitották, csupán hármat – Circle, Hammersmith és City – nem adtak még vissza az utazóknak, ezek a tegnapi támadásban érintett földalatti-szakaszok. A BBC információi szerint a buszközlekedés is normalizálódott, viszont London forgalmi hatósága felszólította az utasokat, hogy nagyon figyeljenek, és tartsák kézben a csomagjaikat, azokat semmi esetre se tegyék le a földre.

Még érződik persze a tegnapi események hatásai is, a Corriere della sera tudósítása szerint a King’s Cross állomás környékén, ahol tegnap 22 ember vesztette életét, csak rendőrök és mentősök láthatók. Ugyanígy a belváros több utcája is le van még zárva.

Több helyütt metrópótlóbuszok szállítják az utasokat. Az illetékesek azt tanácsolták az embereknek, hogy csak szükség esetén menjenek be a belvárosba. A londoni hatóságok azon fáradoznak, hogy a nap folyamán teljesen helyreállítsák a város autóbuszközlekedését. A buszokat várhatóan csak a tegnapi robbantások helyszínénél terelik el.

Megkezdődött a hajsza

A brit rendőrség továbbra sem tudja, hogy ki a felelős a merényletsorozatért, de vizsgálja azt a bejelentést, amelyben egy eddig ismeretlen, magát az al-Kaida európai szárnyának nevező csoport vállalta a terrortámadást. A rendőrség és a biztonsági szolgálatok "a létező legintenzívebb" akciót indítják annak érdekében, hogy törvény elé lehessen idézni a Londonban elkövetett csütörtöki merényletsorozat elkövetőit - mondta a brit kormányfő.

Rendkívüli ülésre hívták össze a NATO nagyköveti tanácsát a londoni terrormerényletek miatt. Az ülés péntek délelőtt lesz a szövetség székhelyén, s ezt követően Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár sajtóértekezletet tart. A tanácskozáson azt vitatják meg, hogy a katonai szövetség milyen lépeseket hozhat a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépés érdekében.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

55 perce

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Címlapon
Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

A jogi képviselő prostituáltakat foglalkoztató panziót működtetett a városban.

7 órája

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

8 órája

  • Címlapon
Keményen beleszállt Dániába J. D. Vance, megérkezett a reakció

Keményen beleszállt Dániába J. D. Vance, megérkezett a reakció

A dán külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az alelnök hangnemét.

1 órája

  • Külföld
Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje

Az egykori KGB-ügynöknek nagy szerepe volt abban, hogy ne törjön ki atomháború.

március 22., 19:50

  • Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.

március 22., 10:32

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.

március 22., 10:04

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Címlapon
Mészárlásra készült egy magyar gimnazista, politikusokkal és diáktársaival számolt volna le

Mészárlásra készült egy magyar gimnazista, politikusokkal és diáktársaival számolt volna le

Célja az volt, hogy annyi embert végezzen ki, amennyit csak lehetséges.

6 órája