Berlusconi nem kért bocsánatot

2003.07.04. 18:44
Silvio Berlusconi olasz kormányfő pénteken újságírók előtt tagadta, hogy bocsánatot kért volna amiatt, mert Martin Schulzot, az Európai Parlament német szociáldemokrata képviselőjét egy náci koncentrációs tábor kápójához hasonlította, ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki, hogy szavait "rosszul értelmezték".
"Csak tréfának szántam és nem kértem bocsánatot. Sajnálkozásomat fejeztem ki egy ironikusnak szánt megjegyzés miatt, amelyet félremagyaráztak" - jelentette ki Berlusconi, utalva a Gerhard Schröder német kancellárral folytatott csütörtök esti telefonbeszélgetésére. Az olasz kormányfő hozzátette: tiszteli az Európai Parlamentet, de a német képviselő megsértette őt.

Berlusconi diplomáciai vihart kavart szerdán az Európai Parlamentben, amikor azt mondta Martin Schulz német szociáldemokrata képviselőnek, aki bírálta őt, hogy kitűnően megfelelne a kápó szerepére egy készülő olasz filmben, amely a náci koncentrációs táborokból szól.

A Hogan hősei ihlették meg Berlusconit
Silvio Berlusconi olasz kormányfő azt állította, hogy a náci táborok kápójára vonatkozó szerdai strasbourgi elszólását egy 1960-as évekbeli tv-vígjátéksorozat ihlette. Berlusconi kifejtette, hogy az általa kápószerepre ítélt Martin Schulz német szociáldemokrata képviselő egy 1960-as évekbeli, a II. világháború idején játszódó vígjátéksorozatra, a Hogan hőseire emlékeztette. Az 1965 és 1971 között vetített amerikai sorozat egy német hadifogolytáborban játszódik, és az egyik őrt Schultznak hívják benne. Schultz a filmben jó szándékú, kicsit ostoba őr, aki különösen akkor bánik jól a foglyokkal, ha elég enni- és innivalót adnak neki, de a foglyok rendszeresen megtréfálják őt. (Más kérdés, hogy a "kápók" nem hadifogolytáborokban, hanem koncentrációs vagy haláltáborokban működtek.) A Hogan hőseit Berlusconi egyik tv-csatornáján mutatták be először Olaszországban - jegyezte meg a Reuters.
Schröder német kancellár bocsánatkérést követelt az olasz kormányfőtől. Csütörtökön beszéltek telefonon, s a megbeszélés után Béla Anda német kormányszóvivő kijelentette, hogy Berlusconi sajnálkozását fejezte ki szóhasználata miatt. Ezt a német kormány bocsánatkérésként értelmezi, s ezzel lezártnak tekinti az ügyet - mondta csütörtökön a német kormányszóvivő.

Berlusconi szükségesnek érezte leszögezni pénteki sajtóértekezletén, hogy nem kért bocsánatot a német kancellárral folytatott beszélgetésben. Az olasz kormányfő kijelentette a római sajtóértekezleten: sajnálja, ha megsértette bárki érzékenységét, de Martin Schulz sem volt tekintettel mások érzékenységére; a német szociáldemokrata képviselő provokálta, sértegette őt az Európai Parlament heves vitájában. Berlusconi értésre adta, hogy az Európai Parlamenttől sem szándékozik bocsánatot kérni a történtekért, noha - mint mondta - mélységesen tiszteli e testületet.

Berlusconi és Prodi a közös sajtóértekezlet előtt megbeszélést folytatott a hónap elején megkezdett soros olasz elnökségről - jelentették a hírügynökségek. Az Európai Unióban hagyomány, hogy az Európai Bizottság elnöke találkozik a hat hónapra szóló soros elnökség átvételekor az elnökséget átvevő állam vezetőivel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Pataky Attila elmondta, mit gondol valójában Azahriahról

Pataky Attila elmondta, mit gondol valójában Azahriahról

A rocker szerint a fiatal előadó nem figyelt a suliban, ezért keveri a diktatúrát és szabadságot.

9 perce

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42