Irán pályára állított egy műholdat
Első alkalommal sikerült Föld körüli pályára állítania egy műholdat Iránnak, jelentette be Reza Tagizadeh, a teheráni űrkutatási hivatal vezetője. Elmondása szerint a műhold csak kísérleti jellegű, egyelőre csupán pályaadatokat bocsát a földi űrközpontba.
Ennél fontosabb fejlemény, hogy ha Irán képes az űrbe juttatni egy műholdat, akkor interkontinentális hordozórakéta előállítására is képes lehet. Márpedig ez esetben felgyorsulhat az atomjátszma is.
A nyugati hírszerzések és az Egyesült Államok egy ideje azt gyanítja, hogy Irán polgárinak mondott, de valamiért elsősorban az atomfegyverkezéshez szükséges urándúsításra koncentráló atomprogramja katonai jellegű. Irán eddig nem rendelkezett olyan rakétákkal, amivel közvetlenül fenyegethette volna az Egyesült Államokat, legnagyobb hatótávolságú rakétái éphogy elérik Európát.
Azonban ha Irán valóban képes interkontinentális rakéták összeszerelésére, egyre sürgetőbbé vállhat az amerikaiak számára az iráni atomprogram megfékezése.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah
Nem maradt el az izraeli erők válasza.
március 22., 13:35
- Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának
A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.
március 22., 18:18
- Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire
Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.
március 22., 16:17
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat
A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.
március 22., 16:46
- Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes
A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.
március 22., 17:54
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?
Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.
március 22., 20:04
- Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai
Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.
március 22., 13:14
- Külföld
Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje
Az egykori KGB-ügynöknek nagy szerepe volt abban, hogy ne törjön ki atomháború.
március 22., 19:50
- Külföld
Megszólalt a Kreml, Donald Trump többször is beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal
március 23., 06:07
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának
A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.
március 22., 10:32
- Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából
Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.
március 22., 10:04
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
tegnap, 17:50
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban
Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.
március 22., 18:18
- Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.
tegnap, 20:42
- Címlapon
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.
tegnap, 21:04