Berlusconi betiltatta a mérgespókokat Olaszországban

2003.07.29. 12:31
Berlusconi utálja a pókokat, ezért megszavaztatott egy törvényt, amely megtiltja egyes veszélyes pókfajták tenyésztését, illetve kereskedelmét. A rendelet megszegőit százezer euróig terjedő bírsággal sújthatják.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök pókutálata is politikai gyúanyag a római parlamentben. A képviselőház hétfőn sietve törvényerőre emelt egy rendeletet, amely megtiltja egyes, emberre veszélyes pókfajták forgalmazását és birtoklását. Aki titkon veszedelmes pókokat tenyészt, vagy elad, az százezer euróig terjedő bírsággal büntethető.

Az ellenzéki balközép szövetségből felháborodott reagálásokat váltott ki, hogy Berlusconi még a nyári szünet előtt keresztülhajszolta a parlamenten a rendeletet (amely a szenátus áldását már korábban megkapta) - jegyezte meg az APA.

Berlusconi írta a törvényt?

Az ellenzék szerint Berlusconi, aki köztudomásúlag irtózik a pókoktól, személyesen fogalmazta a rendeletet, és azt viharsebesen törvénnyé változtatta. A parlament évek óta kizárólag olyan témákkal kénytelen foglalkozni, amelyeket Berlusconi a szívén visel - kifogásolta az ellenzék, amely szerint ez "kafkai helyzettel" fenyeget.

A pókok mindenekelőtt

Berlusconi fontosabbnak tartja a pókokat ráncba szedő törvényt, mint összeférhetetlenségi problémájának rendezését. Személyes céljainak elérésére használja a parlamentet, legyen szó a pókok megregulázásáról vagy tévébirodalmának oltalmazásáról. Elegünk van abból, hogy a parlament két házának kizárólag Berlusconi ügyeivel kell foglalkozniuk - háborgott Rosy Bindi ellenzéki képviselőnő.

Személyes bosszú

Rossz nyelvek szerint Berlusconit különösen felpaprikázta, hogy a Milánó melletti Arcoréban lévő luxusvillájának parkját pókok özönlötték el. Berlusconi, aki szenvedélyes kertész, szabad idejében maga gondozza a parkot.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.

március 17., 15:58

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Külföld
Párizsban tüntettek a Budapest Pride betiltása ellen

Párizsban tüntettek a Budapest Pride betiltása ellen

Az eseményen több francia párt is részt vett.

tegnap, 20:17

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24

  • Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

tegnap, 21:44

  • Külföld
Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Ez a fegyveres csoport kapta tavaly „a világ leghalálosabb terrorszervezete” címet.

március 17., 09:25

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23