Gyurcsány hallgat Fehéroroszországról
További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
A szlovák miniszterelnök nem tartja elfogadhatónak a fehérorosz választás eredményét, mert nem volt szabad és korrekt. A lengyel miniszterelnök szerint sem volt demokratikus a választás, a varsói külügyminisztérium pedig már hétfőn kérte az Európai Uniót, hogy léptessen életbe szankciókat. A cseh külügyminiszter ötlete szerint a fehérorosz ellenzék jelöltjét meg kellene hívni Brüsszelbe, jelezve ezzel Lukasenkónak: ki az EU partnere Fehéroroszországban.
A magyar reakció a többi visegrádi országhoz képest feltűnően visszafogott. Sem a miniszterelnök, sem a külügyminiszter nem szólalt meg, egyedül a Külügyminisztérium szóvivője adott ki egy közleményt. Ebben Polgár Viktor felszólítja a minszki hatóságokat, hogy tartózkodjanak az erőszaktól és jelezte, hogy Fehéroroszország nem tartotta be a demokratikus választási szabályokat.

Lukasenko "elismeri" győzelmét (Fotó: EPA)
A szovjet időket idézi
A volt szovjet tagköztársaságban vasárnap tartottak elnökválasztást. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerint a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes. Lukasenko a szavazatok 82,6 százalékát kapta, az ellenzék jelöltje, Alekszandr Milinkevics 6 százalékos eredményt ért el.
Elemzők szerint Lukasenko egy demokratikus választást is megnyert volna, igaz, nem ilyen arányban. Fehéroroszországban - a volt szovjet térségben egyedülálló módon - nőtt az életszínvonal 1990-hez képest, az energiaárak vagy a teljes foglalkoztatottság még most is a szovjet időket idézik.

A fehéroroszok a gyomrukkal szavaznak (Fotó: EPA)
A viszonylagos jólét ára
Polgár Viktor külügyi szóvivő nem kívánt többet hozzátenni a hétfői közleményhez, emlékeztetett viszont az Európai Unió hétfői, Magyarország által is elfogadott állásfoglalására, mely újabb szankciókkal válaszol a választási csalásra.
Egy uniós szankció nem rengeti meg alapjaiban Fehéroroszországot, sőt, a viszonylagos jólétre vélhetően semmilyen hatással nem lesz, nem úgy, mint az egykori, Milosevics vezette Jugoszláviában. Minszk baráti viszonyban áll Moszkvával, többször felvetődött már a két ország perszonáluniója is. Az ország a jóval a piaci ár alatt kapott orosz energiának is köszönheti stabilitását. Nem véletlen, hogy az orosz külügyminisztérium nem talált kivetnivalót az elnökválasztáson, amely "az általánosan elfogadott normáknak megfelelően zajlott le, és eredményeinek legitimitásához nem fér kétség".

Putyin és Gyurcsány Budapesten (Fotó: Huszti István)
Az új kitörési irány
A visegrádi államokhoz képest visszafogottabb reakció az újra egymásra találó Magyarország és Oroszország kapcsolatában keresendő. Vlagyimir Putyin március elején a fagyos viszony jelképének számító sárospataki könyveket Budapesten adta át Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöknek, és 1956 forradalmárai előtt is fejet hajtott.
Az MSZP a választási programjában is megemlékezik az újra megtalált keleti birodalomról, Oroszországot "a magyar külgazdasági törekvések új kitörési irányaként" jellemezve.
A volt szovjet térségben óvatoskodva fellépő magyar diplomácia javára írható, hogy Fehéroroszország esetében nem követte el azt a hibát, mint a 2004-es ukrán elnökválasztáson. Budapest az oroszbarát Viktor Janukovics győzelmére számított, és a nyilvánvaló csalás miatt csak akkor tiltakozott, amikor az ellenzéki Viktor Juscsenko megnyerte a megismételt második fordulót. Igaz, akkor az már nem volt túl nagy kunszt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes
A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.
március 22., 17:54
- Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett
A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.
március 22., 14:30
- Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire
Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.
március 22., 16:17
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah
Nem maradt el az izraeli erők válasza.
március 22., 13:35
- Külföld
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Külföld
Donald Trump számos módon tönkreteheti a NATO-t, ki sem kell lépnie belőle
Mutatunk párat.
március 22., 16:49
- Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának
A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.
március 22., 18:18
- Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.
március 22., 14:17
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Külföld
Megszólalt a Kreml, Donald Trump többször is beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal
március 23., 06:07
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai
Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.
március 22., 13:14
- Külföld
Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek
Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.
március 22., 12:26
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek
A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.
március 22., 20:15
- Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban
Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.
március 22., 12:19
- Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának
A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.
március 22., 10:32
- Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk
Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.
március 22., 10:17
- Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba
A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.
március 22., 10:57
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából
Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.
március 22., 10:04
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban
Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.
március 22., 18:18
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59