Barack Obama Londonba érkezett
Londonba érkezett este Barack Obama amerikai elnök, aki a 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport válságkezelő célú londoni csúcstalálkozóján vesz részt.
Obama és felesége, Michelle a brit fővárostól északkeletre fekvő Stansted polgári repülőterén szállt le az elnöki repülőgép, az Air Force One fedélzetén. Innen a már korábban Londonba szállított elnöki helikopter, a Marine One vitte a házaspárt és közvetlen kíséretét az amerikai nagykövet londoni rezidenciájára. Obamát a repülőtéren a brit kormány nevében Alistair Darling pénzügyminiszter fogadta.
Barack Obama szerdán találkozik Gordon Brown brit kormányfővel, és - a hivatalos meghatározás szerint - "kötetlen, ismerkedő magánkihallgatáson" fogadja őt II. Erzsébet királynő. A definíció jelentőségét az adja, hogy Obama nem úgynevezett állami látogatáson tartózkodik Nagy-Britanniában, mert ebben az esetben az uralkodó vendége lenne, és a királyi család londoni rezidenciáján, a Buckingham-palotában lakna.
Az amerikai elnök hatalmas, 650 fős kísérettel érkezett, emellett - nem megerősített értesülések szerint - az amerikai titkosszolgálat ötszáz ügynöke is Londonban tartózkodik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort
Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.
március 18., 18:49
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
2 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
4 órája
- Külföld
Brutálisnak és barbár cselekedetnek nevezik Izrael támadását, sorra érkeznek a reakciók a világ minden tájáról
Ferenc pápa levelét is közzétették.
március 18., 19:00
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Címlapon
Több hidat is lezártak a tüntetők, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
A helyszínről jelentkezünk.
6 órája
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
2 órája
- Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése
Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.
március 18., 12:21
- Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek
Veszélyben lehet a tudományos expedíció.
március 18., 21:41
- Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt
Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.
március 18., 20:28
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
2 órája
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés
Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.
március 18., 06:41
- Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson
Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.
március 18., 11:48
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
6 órája
- Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump
A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.
március 18., 20:34
- Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt
A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.
március 18., 11:16
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
9 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
10 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
13 órája
- Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben
Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.
március 18., 07:00
- Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését
Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.
március 18., 10:05
- Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával
A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.
március 18., 06:56
- Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant
Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.
március 18., 07:38
- Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt
A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.
március 18., 10:13
- Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
március 18., 18:48