Meghalt az anyjával háló tiszteletes

2007.05.15. 22:01
Elhunyt Jerry Falwell amerikai tiszteletes, az 1980-as években komoly politikai befolyásra is szert tett konzervativ keresztény szervezet, a Morális Többség alapítója, az amerikai sajtószabadság egyik meghatározó perének kezdeményezője és elvesztője.

Az abortuszpártiak, a melegek, a leszbikusok is tehetnek arról, hogy ez megtörtént - ilyen értelmű nyilatkozatot adott 2001. szeptember 11-én a new york-i terrortámadást követően a "morális többség" vezetője, Jerry Falwell. A tiszteletes két nappal később elnézését kért, ha szavait úgy értelmezték, bárki mást is hibáztatna a terroristákon kívül - idézte fel Falwell két nyilatkozatát a haláláról beszámoló CNN.

A 73 éves tiszteletest a Virginia állambeli Lynchburgben, a Liberty egyetemen levő irodájában kedden eszméletlen állapotban találták. Kórházba vitték, de életét nem tudták megmenteni.

A pap első gyűlekezetét is Lynchburgben kezdte vezetni, melynek akkor, 1956-ban csak 35 tagja volt, mára 24 ezer.

Falwell 1979-ben alapította meg a 80-as években első sorban a republikánus párton keresztül komoly politikai befolyást is elérő, Morális Többség nevű szervezetet. Ennek vezetőjeként lett előbb az USA-ban országosan ismert, majd a Hustler kiadója, Larry Flint elleni, 1988-ban zárult pere a nemzetközi ismertségét is megteremtette.

A Hustler 1983-ban egy Campari hirdetésbe burkolva álinterjút közölt Jerry Falwell tiszteletessel, melyben a konzervativ vallási vezető arról "vallott", hogy ittasan, száz dollárért a saját anyjával hált. Az évekig tartó pereskedés végén az amerikai legfelsőbb bíróság kimondta: ha a paródia tárgya közszereplő - márpedig Falwell az volt -, még akkor is tűrnie kell a verbális ostorcsapásokat, ha azok bánatot, gyötrelmet, érzelmi nyomorúságot okoztak neki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Külföld
Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.

március 22., 12:26

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány

A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.

március 22., 06:50

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.

március 22., 10:04

  • Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.

március 22., 18:18

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26