Közös hadsereg felé tart az EU?

2018.11.20. 12:28
Miben ért egyet Angela Merkel, Emmanuel Macron és Orbán Viktor? Közös uniós haderőt szeretnének. Itt még nem tartunk, de abban már majdnem minden tagállam megegyezett, hogy közös pénzalappal és közel másfél tucat új projekttel fűzik szorosabbra az európai védelmi együttműködést.
Kapcsolódó
Beszálltunk az EU katonai együttműködésébe

Beszálltunk az EU katonai együttműködésébe

A 28-ból 23 tagállam aláírta, hogy részt vesz az EU védelmi kemény magjában.

Megduplázták a közös uniós katonai projektek számát a védelmi miniszterek november 19-i ülésén. Abban bíznak, hogy a tavaly indított „állandó strukturált együttműködéssel” kevesebb pénzből tudnak többet kihozni, mintha minden ország külön-külön fejlesztgetné a katonai védelmét, és hogy könnyebben léphetnek fel együtt, ha hasonlóbb felszereléssel indulnak uniós missziókra.

Csökkentenék a pazarlást

Az együttműködés főleg azt igyekszik megoldani, hogy miközben az uniós országok összeadva rengeteget költenek a védelmükre, ez a pénz nemzetenként elaprózva, számtalan különféle fegyverrendszerre folyik szét, ami nem hatékony. Nagyobb tételben könnyebb kedvezményeket kicsikarni, ráadásul a közös műveleteket is akadályozza, ha sokféle különböző eszközt használnak.

Emiatt az Európai Bizottság szerint évente valahol 25 és 100 milliárd euró (7,7–30,8 ezer milliárd forint) közötti összeget pazarolnak a kormányok, azaz még a becslés alsó határa alapján is nagyjából a magyar GDP ötödének megfelelő összeget dobnak ki feleslegesen.

Grafika: Európai Bizottság

A 17 új projekt között vannak, amelyek helikopterpilótákat vagy hírszerzőket képeznek, közös drónfejlesztéssel próbálnák ledolgozni az európaiak óriási hátrányát az Egyesült Államokhoz vagy Izraelhez képest. Van olyan, amelyik kicsi, távirányítású gépek ellen védekezne, és egy olyan rakétarendszert is fejlesztenének, amely látótávolságon kívüli célpontokra csaphat le. Nincs mindenki benne mindegyik tervben, a tagállamok nyugodtan válogathattak, hogy mibe akarnak bekapcsolódni. Magyarország tömegpusztító fegyvereket figyelő szolgáltatásba, valamint vezető nélküli szárazföldi jármű fejlesztésébe száll be, így már összesen öt projektben vesz részt.

Felturbózzák a védelmi alapot

Az ötletek mellé pénz is akad. A miniszterek egymás között megállapodtak egy 13 milliárd eurósra (nagyjából szerény 4000 milliárd forintosra) tervezett Európai Védelmi Alapról 2021-2027-ra. Így jelentősen megemelnék a tavaly 25 millió euróval induló, akkor még csak kutatásra szánt alapot. Jövőre és 2020-ban már eszközbeszerzésre is költenének 500 milliót a kutatás mellett, de az igazi bővítés a következő hétéves keretköltségvetéssel jöhet el.

A pénzből nem csak az állandó strukturált együttműködésre jutna. Elég lenne legalább három országnak összeállnia, hogy pályázzon az európai biztonság- és védelempolitika vagy akár a NATO céljainak megfelelően.

A 13 milliárd eurós pénzalapról a tagállamoknak meg kell egyezniük a másik döntéshozóval, az Európai Parlamenttel is. Itt, főleg balról,

nem mindenki nézi jó szemmel, hogy a békeprojektnek indult EU katonai irányba forduljon,

és védelmi célokra költsön fegyvergyártó cégeknél, miközben más célokra kevesebb jut. Arról is vita volt az EP-ben az uniós védelmi alap körül, hogy költhessenek-e olyan fegyverrendszerekre, mint például „gyilkos robotokra”, önálló, ölésre képes eszközökre. „Az Európai Védelmi Alap az első naptól kezdve téves úton halad, és nem fog nagyobb biztonságot nyújtani az EU-nak és az állampolgárainak” – nyilatkozta például májusban a német zöldpárti Reinhard Bütikofer.

Kikövezik az utat a közös hadsereghez?

Kapcsolódó

Macron is azt javasolja, amit Orbán, közös európai hadsereget

A francia elnök ugyanarról beszél, mint a magyar kormányfő két évvel ezelőtt.

Az elmúlt napokban az EU-n kívül is akadt, akit felbőszítettek az uniós tervek, bár ezek már a francia elnök álmainak szóltak, aki egyenesen valódi uniós hadseregről beszélt. Emmanuel Macron szerint Európa határán tekintélyelvű hatalmak emelkednek és fegyverkeznek. Európának képesnek kell lennie megvédenie magát, „legyen szó Kínáról, Oroszországról

vagy akár az Egyesült Államokról”.

A NATO-t féltik

A mondatával sikerült kiakasztania Donald Trumpot, aki azzal trollkodott Twitteren, hogy az USA nélkül a franciák németül beszélnének. Erre Angela Merkel kancellár kiállt Macron mellett, de azzal hűtötte a kedélyeket, hogy az európai haderő nem a NATO ellen lenne, hanem „jó kiegészítője” lenne az észak-atlanti szövetségnek (amelyben a legtöbb EU-tag és az Egyesült Államok is benne van).

Az ilyen viták végigkísérték az európai védelmi integrációt, de az 1950-es években még pont az USA pátyolgatta egy közös nyugat-európai hadsereg tervét. Azt a projektet Európai Védelmi Közösségnek hívták, sikerült is aláírni, de végül éppen a szuverenitásukat féltő franciákon bukott el. Az 1990-es évek végén indult be az uniós biztonság- és védelempolitika, de már ekkor, 1999-ben a „Berlin plusz” megállapodással leszögezték, hogy ez csak kiegészítené a NATO-t és nem cserélné le.

A mostani kezdeményezés (több pénz okosabban elköltve) épp azt orvosolnák, amit Donald Trump vág minden lehetséges alkalommal az európaiak fejéhez: hogy vegyék ki jobban a részüket a saját védelmükből. Ugyanakkor a francia-német lelkesedés mögött az is állhat, hogy a tervekkel a saját hadiiparukat is megtámogatnák. Az Egyesült Államok már februárban figyelmeztetett, hogy az állandó strukturált együttműködés ne a „protekcionizmusról” szóljon. „Gondosan figyelni fogjuk, mert ha ez lesz a helyzet, az szilánkokra hasíthatja a meglévő erős biztonsági szövetségünket” – figyelmeztetett Kay Bailey Hutchison, az USA NATO-nagykövete.

Az EU-n belül is vannak, akik a NATO-t féltik az erősebb uniós védelempolitikától, pláne egy közös hadseregtől. Mark Rutte holland miniszterelnök szerint utóbbi ötlet „túl messzire menne” az országának, jelenleg és a jövőben is „a NATO a védelempolitikánk sarokköve”.

A brexit segíthet

Az uniós védelempolitikát erősítheti viszont a brexit, mert a britek hiába voltak az uniós védelempolitika kezdeményezői között, folyamatosan gáncsolgatták azt. Még a kilépési tárgyalások kezdete óta is képesek voltak keresztbe feküdni egy közös uniós főhadiszállás tervének, így az csak pár kiképző küldetést irányíthat. A november 19-én elfogadott miniszteri következtetések szerint 2020 végére, azaz azután, hogy a britek már nem szólhatnak bele az uniós döntésekbe, már egy végrehajtói katonai misszióba is beszállna a főhadiszállás.  

Orbán is támogatná a közös haderőt

A britek távozása azért is indokolja az uniós együttműködés erősítését, mert így „a kontinens katonai ereje jelentősen lecsökkent, és nem maradhatunk katonapolitikailag ebben a védtelen helyzetben” – magyarázta Orbán Viktor még 2016-ban, aki szerint ezért létre kell hozni egy európai hadsereget. Ez „valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel” – mondta a magyar miniszterelnök.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

4 órája

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

2 órája

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Nagy a tétje a frissen bejelentett kanadai választásoknak

Nagy a tétje a frissen bejelentett kanadai választásoknak

Az Egyesült Államokkal való kapcsolatukat is meghatározhatja az eredmény.

48 perce

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Címlapon
Kisbéren és Vácott is fennakadások vannak az egészségügyben, több vizsgálatot is lemondtak

Kisbéren és Vácott is fennakadások vannak az egészségügyben, több vizsgálatot is lemondtak

A betegek a környező kórházakban juthatnak ellátáshoz.

15 perce

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

Nem egységes a párt szavazótábora.

március 17., 05:59

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.

március 17., 10:50

  • Külföld
Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Ez a fegyveres csoport kapta tavaly „a világ leghalálosabb terrorszervezete” címet.

március 17., 09:25

  • Címlapon
Leugrott az újpesti hídról, így lett kaszkadőr a Hunyadi legendás fenegyereke

Leugrott az újpesti hídról, így lett kaszkadőr a Hunyadi legendás fenegyereke

A szakma nagy öregje állítja, Emmy-díjra esélyes a TV2-n most futó széria.

26 perce

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

4 órája

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01